Az uniós joggal ellentétes az a magyar szabályozás, amely szerint nemzetközi védelemnek a nemzetbiztonság veszélyeztetése nyomán való visszavonása esetén az érintett személy vagy a képviselője csupán utólagosan és engedély alapján férhet hozzá az iratanyaghoz, anélkül, hogy közölnék velük a határozat alapjául szolgáló indokokat. – szögezi le a C-159/21. számú ügyben (Országos Idegenrendészeti Főigazgatóság és társai) hozott ítéletében az Európai Unió Bírósága.
2002-ben egy magyar bíróság kábítószerrel történő visszaélés miatt szabadságvesztés-büntetést szabott ki GM-mel szemben. Egy menedékjog iránti kérelem Magyarországon történt benyújtását követően GM-et a Fővárosi Törvényszék a 2012 júniusában hozott ítéletével menekültként ismerte el. Az Országos Idegenrendészeti Főigazgatóság a 2019 júliusában hozott határozatával visszavonta GM menekült státuszát, megtagadta tőle a 2011/951 és a 2013/32 irányelv (a nemzetközi védelem megadására és visszavonására vonatkozó közös eljárásokról szóló, 2013. június 26-i 2013/32/EU európai parlamenti és tanácsi irányelv) által szabályozott kiegészítő védelmi jogállás elismerését, ugyanakkor alkalmazta rá a visszaküldés tilalmának elvét. E határozatot az Alkotmányvédelmi Hivatal és a Terrorelhárítási Központ (együttesen: szakhatóságok) által kibocsátott, indokolás nélküli állásfoglalás alapján hozták meg, amelyben e két hatóság arra a megállapításra jutott, hogy GM tartózkodása veszélyezteti a nemzetbiztonságot. GM keresetet indított e határozattal szemben a kérdést előterjesztő bíróság előtt.
A kérdést előterjesztő bíróságban többek között az a kérdés merül fel, hogy a minősített információkhoz való hozzáférésre vonatkozó magyar szabályozás összeegyeztethető-e a 2013/32 irányelv 23. cikkével, amely rögzíti a nemzetközi védelmet kérő személyt megillető jogi segítségnyújtás és képviselet hatályát.
Az előterjesztő bíróságban az a kérdés is felmerül, hogy összeegyeztethető-e az uniós joggal az a magyar szabály, amely megköveteli, hogy az eljáró hatóság a szakhatóságok által kibocsátott, indokolás nélküli állásfoglalásra támaszkodjon, anélkül hogy saját maga megvizsgálhatná a szóban forgó, a védelmet kizáró ok alkalmazását.
A Bíróság többek között úgy ítéli meg, hogy a megfelelő ügyintézéshez való jog általános elvével, valamint az Európai Unió Alapjogi Chartája 47. cikkével összefüggésben értelmezett 2013/32 irányelvvel (a 2013/32 irányelvnek az ezen irányelv 45. cikke (4) bekezdésével összefüggésben értelmezett 23. cikke (1) bekezdéséről van szó) ellentétes az olyan nemzeti szabályozás, amelynek előírása szerint, abban az esetben, ha a nemzetközi védelem iránti kérelmet elutasító vagy az ilyen védelmet visszavonó határozat olyan információkon alapul, amelyeknek a hozzáférhetővé tétele veszélyeztetné a szóban forgó tagállam nemzetbiztonságát, az érintett személy vagy a tanácsadója csupán utólagosan, engedély alapján férhet hozzá ezen információkhoz, e határozatok indokait azonban nem közlik velük, mivel az említett információkat nem használhatják fel egy esetleges későbbi közigazgatási vagy bírósági eljárásban. A Bíróság emellett pontosítja, hogy a 2013/32 irányelvvel és a 2011/95 irányelvvel ellentétes az olyan nemzeti szabályozás, amelynek értelmében – amennyiben a nemzetbiztonsági hatóságok indokolás nélküli állásfoglalásban megállapították, hogy valamely személy veszélyt jelent a nemzetbiztonságra – a nemzetközi védelem iránti kérelem tárgyában eljáró hatóság ezen állásfoglalás alapján köteles módszeresen kizárni az oltalmazotti státuszból ezt a személyt, illetve köteles visszavonni az említett személy számára korábban elismert nemzetközi védelmet.
A Bíróság álláspontja
Ami először is azt a kérdést illeti, hogy a nemzeti szabályozás összeegyeztethető-e az uniós joggal, mivel az korlátozza az érintett személyeknek vagy a képviselőjüknek azon bizalmas információkhoz való hozzáférését, amelyek alapján a nemzetközi védelmet nemzetbiztonsági okokból visszavonó vagy megtagadó határozatot elfogadták, a Bíróság emlékeztet arra, hogy a 2013/32 irányelvvel (a 23. cikk (1) bekezdése második albekezdésének a) és b) pontja) összhangban a tagállamoknak – amennyiben korlátozzák az olyan információkhoz vagy forrásokhoz való hozzáférést, amelyeknek a hozzáférhetővé tétele veszélyeztetné különösen a nemzetbiztonságot vagy a források biztonságát – amellett, hogy hozzáférést kell biztosítaniuk az illetékes bíróságok számára ezen információkhoz vagy az említett forrásokhoz, hogy azok állást foglalhassanak a nemzetközi védelemről szóló határozat jogszerűségéről, a nemzeti jogukban olyan eljárásokat kell kialakítaniuk, amelyek biztosítják az érintett személy védelemhez való jogának tiszteletben tartását (kötelezettség a 2013/32 irányelv 23. cikke (1) bekezdése második albekezdésének b) pontján alapul). A tagállamok e tekintetben hozzáférést biztosíthatnak az említett információkhoz az érintett személy tanácsadója számára, ez azonban nem a tagállamok egyedüli lehetősége arra, hogy eleget tegyenek az említett kötelezettségnek. Az e célból kialakított eljárások konkrét és részletes szabályainak megállapítása a tagállamok eljárási autonómiájának elve alapján az egyes tagállamok belső jogrendjébe tartozik, azzal a feltétellel azonban, hogy e szabályok nem lehetnek kedvezőtlenebbek a hasonló jellegű belső jogi helyzetekre vonatkozókhoz képest (az egyenértékűség elve), és nem tehetik gyakorlatilag lehetetlenné vagy rendkívül nehézzé az uniós jogrend által biztosított jogok gyakorlását (a tényleges érvényesülés elve).
A Bíróság arra is emlékeztet, hogy
a védelemhez való jog nem jelent korlátlan jogosultságot, és hogy az iratbetekintési jog – amely a védelemhez való jog velejárója – korlátozható
egyrészt a megfelelő ügyintézéshez való jog és az érintett személy hatékony jogorvoslathoz való joga, másrészt pedig az e személy iratanyagában lévő bizonyos elemek hozzáférhetővé tétele elmaradásának igazolásául hivatkozott érdekek közötti mérlegelés alapján, különösen ha ezek az érdekek összefüggésben vannak a nemzetbiztonsággal. E mérlegelés a Charta 47. cikkének szükséges tiszteletben tartására figyelemmel
nem foszthatja meg az érintett személy védelemhez való jogát a tényleges érvényesüléstől, és nem üresítheti ki a magában az irányelvben előírt jogorvoslathoz való jogot (e jogot a 2013/32 irányelv 45. cikkének (3) bekezdése írja elő),
ugyanakkor e mérlegelés ahhoz vezethet, hogy az iratanyag bizonyos elemeit nem közlik az érintett személlyel, amennyiben ezen elemek hozzáférhetővé tétele közvetlen és egyedi módon sértheti az érintett tagállam nemzetbiztonságát.
Következésképpen a 2013/32 irányelv 23. cikke (1) bekezdésének második albekezdése nem értelmezhető akként, hogy az alapján az illetékes nemzeti hatóságok az érintett személyt olyan helyzetbe hozhatják, amelyben sem ő, sem a tanácsadója nem szerezhet megfelelően tudomást – adott esetben a nemzetbiztonság megóvására szolgáló különleges eljárás keretében – az iratanyaga meghatározó elemeinek lényegéről. A Bíróság e tekintetben pontosítja, hogy
amennyiben az iratanyagban lévő információk hozzáférhetővé tételét nemzetbiztonsági okból korlátozták, az érintett személy védelemhez való jogának tiszteletben tartását nem biztosítja kellő mértékben az a lehetőség, hogy e személy számára bizonyos feltételek mellett engedélyezik az ezen információkhoz való hozzáférést, ezen engedélyhez azonban az információk közigazgatási vagy esetleges bírósági eljárásban való felhasználásának teljes tilalma társul.
Egyébiránt a hatáskörrel rendelkező bíróság iratanyaghoz való hozzáférésre vonatkozó lehetősége a védelemhez való jog biztosítása tekintetében nem válthatja ki magának az érintett személynek vagy a tanácsadójának az ezen iratanyagban lévő információkhoz való hozzáférését.
Másodszor, ami a szóban forgó nemzeti szabályozásnak az uniós jognak való megfelelőségét illeti, amennyiben e szabályozás kiemelt szerepet biztosít a nemzetbiztonsági hatóságok számára a nemzetközi védelem visszavonásáról vagy megtagadásáról szóló határozatok elfogadásához vezető eljárások keretében, a Bíróság kimondja, hogy kizárólag az eljáró hatóság feladata, hogy bírósági felülvizsgálat mellett elvégezze a releváns tények és körülmények összességének értékelését, ideértve azokat is, amelyek a 2011/95 irányelvnek a menekült jogállás visszavonására, megszüntetésére, illetve megújításának megtagadására9 és a védelmi jogállásból való kizárásra10 vonatkozó cikkei alkalmazásával kapcsolatosak.
Ezen eljáró hatóságnak a határozatában fel kell tüntetnie azokat az okokat, amelyek miatt a határozatát meghozta.
E hatóság tehát
nem szorítkozhat egy másik hatóság által elfogadott határozat végrehajtására, és nem hozhatja meg pusztán e határozat alapján az oltalmazott státuszból való kizárásról vagy a korábban elismert nemzetközi védelmi jogállás visszavonásáról szóló határozatot.
Ellenkezőleg, az eljáró hatóságnak valamennyi releváns információval rendelkeznie kell, és ezen információk figyelembevételével saját magának kell elvégeznie a tények és a körülmények értékelését a határozata tartalmának megállapítása, valamint e határozat teljes körű indokolása érdekében. Bár lehetséges, hogy a nemzetbiztonsági hatóságok szolgáltassák azon információk egy részét, amelyeket az illetékes hatóság az értékelésének lefolytatásához felhasznál, az eljáró hatóságnak szabadon kell értékelnie ezen információk terjedelmét és a meghozandó határozat szempontjából betöltött relevanciáját.
E hatóság következésképpen nem kötelezhető arra, hogy a nemzetbiztonsági hatóságok indokolás nélküli és olyan értékelésen nyugvó állásfoglalására támaszkodjon, amelynek a ténybeli alapját nem közölték vele.
