Lakásmaffia. Nem szeretem a kifejezést, mert félreviszi a gondolkodást erről a létező jelenségről. A maffiáról az embernek könnyen a Keresztapa című film jut eszébe Don Corleonéval, a családdal, némi romantikus felhanggal. Ezzel szemben a lakásmaffiánál nincsen nagyhatalmú, politikai kapcsolatokat kereső Don. Ami van helyette, az
néhány gazember, akik belekalkulálják, hogy előbb vagy utóbb lebuknak. Addig viszont szeretnének nagyon jól élni. Mások pénzéből. És van egy-egy lepukkant ügyvéd, aki nem teljesíti a kötelességét, némi készpénzért szemet huny afelett, hogy az eladó nem is a tulajdonos.
Hadd mondjak el egy történetet. Emberünk (gazemberünk) bérelt jó pénzért egy családi házat bútorozottan. Egy darabig fizette a bérleti díjat, majd szólt a tulajdonosnak, hogy az egyik helyiséget saját maga szeretné bebútorozni. A tulajdonos megjelent a háznál egy teherautóval, és felpakolta rá a nappali bútorait. A szomszédok látták a tulajt, vidáman integettek neki, tudták, hogy minden rendben van. A tulaj azt már nem látta, hogy miután elhajtott a teherautóval, újabb teherautók jelentek meg, és felpakolták rá a ház valamennyi bútorát. A szomszédok is úgy voltak vele, biztos a tulajdonos tudtával történik minden, hiszen reggel őt magát is látták. Íme, itt volt a ház, szépen kiürítve, eladásra készen. Már csak meg kellett hirdetni. Az árat a piaci ár alatt határozta meg, de nem feltűnően alacsonyan, nem akarta, hogy gyanús legyen. A ház a kiürítésétől számított néhány napon belül elkelt. És igen, kellett egy ügyvéd is. A vevő még örült is neki, hogy a ház vételárának kiizzadása mellett az ügyvédet nem neki kellett fizetni, mert a korrekt eladó felajánlotta, hogy a családi barát ügyvéddel majd ő elszámol.
Mi történt ezután? Gazemberünk a könnyen jött pénzt hamar elszórta: luxusautót bérelt, luxusnyaralásra fizetett be Dubaiba. A lényeg, nem tett félre a csalásból származó összegből nyugdíjas éveire. Mire elkapták, a pénznek már csak az emléke maradt nála. Ezzel szemben a két megtévesztett – a tulajdonos, illetve a vevő – gyilkos harcba kezdtek egymással a házért.
A jogi helyzet viszonylag egyszerűnek tűnik, a csalás nem minősül tulajdonszerzési jogcímnek, még akkor sem, ha a vevő a becsapott fél. Vagyis a ház tulajdonjogát vissza kell írni az eredeti tulajdonos nevére. Ezzel szemben a vevő kártérítési igénnyel léphet fel a csalóval szemben. Az ügyvéd megesküszik mindenre, hogy őt is becsapták, mert a csaló kísértetiesen hasonlított az eladóra, ellenőrizte a népességnyilvántartásban, a papírjai is rendben voltak, bár ő igazán nem okmányszakértő.
Ha a tulajdonos a földhivataltól megkapja a határozatot az átjegyzésről, fél éve van a visszajegyzés iránt intézkedni, vagyis perelni. Ha a tulajdonos nem kap határozatot, és három évig nem is intézkedik aziránt, hogy az ingatlan-nyilvántartásban visszajegyezzék a tulajdonjogát (vagyis nem perel), akkor pestiesen szólva, rápacsált, ugyanis a jóhiszemű vevő jogait is védi a törvény.
Nem egy és nem két esetet láttam, ahol a két ártatlan személy gyűlöletbe hajló és évekig tartó pereskedést folytatott, miközben a csaló már rég szabadult.
Kedves Vevő!
- Légy szíves, ne spórolj az ügyvéden! A vevőé a nagyobb kockázat, így ragaszkodj ahhoz, hogy saját ügyvéd járjon el ingatlan vásárláskor.
- Ragaszkodj ahhoz, hogy az eladó bemutasson a szomszédoknak. Ha az eladó igazából egy bérlő, akkor a mutatvány itt megbukik!
Kedves Bérbeadó!
- Nincs mese, az ingatlannyilvántartásban évente meg kell győződni arról, nem adták-e el a kis kalyibánkat!
A BüntetőjogÉsz edukációs blog saját oldala ITT böngészhető!
