Nyárra készülhet el a Szegedi Tudományegyetem (SZTE) Állam- és Jogtudományi Kar épületének felújítása, amely 1,8 milliárd forint kormányzati támogatásból valósul meg.
Trócsányi László európai parlament képviselő, a kar professzora a beruházás bokrétaünnepén úgy fogalmazott, az épület felújítása szimbolikus, egyaránt szól a múltnak és a jövőnek.
A hagyományok előtt tisztelegve az 1882-ben emelt, eredetileg polgári leányiskolának szánt épület visszakapja kupoláját, amelyet egy felújítás során bontottak el. Ugyanakkor korszerű, modern oktatási tereket alakítanak ki – mondta az egyetemi tanár.
Juhász Roland, az állami vagyongazdálkodásért felelős államtitkár kifejtette, az idei tanévben a magyar felsőoktatás határkőhöz ért, az intézmények egyre szélesebb köre tér át az új fenntartói modellre.
A felsőoktatás átalakítása megfelelő keretet és támogatást ad a tudományos színvonal emeléséhez, az egyetemi célkitűzések megvalósításához.
A növekvő gazdálkodási önállóság, az autonómia erősítése, a kiszámíthatóbb finanszírozás új lendületet biztosít az egyetemi fejlesztések megvalósításhoz, a nemzetközi együttműködések erősítéséhez – hangsúlyozta a politikus.
“Kormány soha nem költött ekkora összeget az egyetemekre, az idei 210 milliárdról jövőre több mint 400 milliárd forintra emelkedik a felsőoktatás közvetlen támogatása“
– mondta Juhász Roland.
A szegedi jogi kar épületének felújítására 1,8 milliárd forintot biztosított a kormány. A rekonstrukció során felújítják a homlokzatot, befedik a belső udvart, munkaszobákat alakítanak ki, visszaépítik a városképi szempontból is jelentős kupolát, a tetőtéreben pedig emlékhelyet és kutatói teret alakítanak ki – ismertette a beruházás részleteit az államtitkár.
Fendler Judit, az SZTE kancellárja emlékeztetett: a beruházás során nem várt nehézségekkel kellett szembesülniük, már folyt a rekonstrukció előkészítése, amikor 2019. szeptember 9-én hurrikán erejű szél szakította le a gerendákat az épület tetejéről, így át kellett alakítani a terveket.