Szombattól ismét kötelezővé tette a kormány a zárt terekben a maszkhasználatot – jelentette be a Miniszterelnökséget vezető miniszter csütörtökön Budapesten a kormányinfón.
Kötelező a maszk használata például az üzletekben vásárláskor, a bevásárlóközpontokban, a levéltárakban, a múzeumokban, a színházakban, mozikban, illetve a közigazgatási szerv ügyfelek részére nyitva álló területén
– sorolta.
Emlékeztetett arra, hogy már korábban döntöttek a kötelező maszkhasználatról a tömegközlekedésben, s ez továbbra is fennmarad.
A szolgáltatások esetében a maszkhasználatról azt mondta,
mindenhol kötelező a maszk viselése, ahol egy üzlethelyiségben rendszeresen öt főnél többen tartózkodnak. Az iskolákban az igazgatókat jogosítják fel, hogy döntsenek a maszkviselésről
– ismertette.
A maszkhasználat alól kivételt jelentenek az irodák és a sportolás céljára szolgáló helyiségek – mondta.
Gulyás Gergely közölte azt is, hogy
kötelezővé tették a harmadik oltást az egészségügyi dolgozóknak. Ennek elrendelését tervezik az államigazgatásban is
– jegyezte meg.
Hozzátette: továbbra is védettségi igazolvánnyal lehet látogatni az ötszáz főnél nagyobb rendezvényeket.
Az intézkedések addig lesznek érvényben, ameddig azt a járványügyi helyzet szükségessé teszi.
A miniszter a friss járványadatokat ismertetve azt mondta, a matematikusok előrejelzései szerint november végén, december elején tetőzhet a koronavírus-járvány negyedik hulláma. “Minden ilyen előrejelzés kockázatos, de sokan azt mondják, hogy már egy héten belül tetőzhet a járvány” – jelezte.
“Érdemi védettséget a koronavírussal – különösen annak delta variánsával – szemben csak és kizárólag az oltás ad”
– hangsúlyozta a miniszter. Szerinte ezt igazolják a nemzetközi tapasztalatok is. “Azt látják – folytatta -, azokban az országokban sikerült megfékezni a vírus terjedését, ahol a második oltást harmadik is követte.“ A miniszter példaként Izraelt és az Egyesült Államokat említette.
“A járványt akkor lehet megállítani, ha mindenki beoltatja magát. Ha mindenki megteszi ezt, akkor a negyedik lehet a járvány utolsó hulláma, ha nem, akkor újabb és újabb hullámokra kell számítani”
– fűzte hozzá.
“Azok, akik nem oltatják be magukat, saját életük mellett mások egészségét, életét is veszélyeztetik, ezért volt kénytelen a kormány a kötelező maszkhasználatról dönteni” – mondta Gulyás Gergely.
Beszámolt arról is, hogy a jövő héten, november 22. és 28. között oltási akcióhét lesz az átoltottság növelése és a koronavírus-járvány megfékezése érdekében. Kórházi oltópontokon lesz lehetőség a koronavírus elleni oltás felvételére – mondta, jelezve, ezzel segítenék azok helyzetét is, akiknek a munkaadója kötelezően előírta az oltást.
Hozzátette: 101 megyei és városi kórházban várják az oltást felvenni akarókat reggel 7 és este 7 között. A kórházak emelt kapacitással készülnek, Budapesten pedig különösen nagy mértékben emelik az oltópontok számát; egyes megyékben szakrendelőkben is elérhető lesz a vakcina – mondta.
Aki az oltóponton jelentkezik, minden előzetes regisztráció nélkül azonnal megkapja az oltást, legyen az az első, a második, vagy a harmadik – közölte.
Gulyás Gergely elmondta, ötféle vakcina áll rendelkezésre: Pfizer, Moderna, AstraZeneca, Janssen és Sinopharm.
A Szputnyik az egyetlen, ami elfogyott, minden más oltás bőségesen van – tette hozzá.
Úgy fogalmazott, “mindenkit arra kérünk, hogy érezze át azt a felelősséget, hogy nemcsak a saját személyes egészségéért felel az oltás felvételéről hozott döntés során, hanem mások egészségét is akkor tudja a legnagyobb valószínűséggel megkímélni, ha beoltatja magát”.