A termékbiztonság sosem volt gyerekjáték és az idén július 16. napjával valamennyi EU tagállamban, így nálunk is hatályba lépett 2019/1020-as piacfelügyeleti EU rendelet ráadásul csak szigorított az eddigi elvárásokon amellett, hogy egységesítette az illetékes hatóságok fellépési lehetőségét az Unión belül.

Abban az esetben, ha egy termék használata komoly veszélyt jelent az egészségünkre, testi épségünkre, akkor azt gyorsan és hatékonyan kell elérhetetlenné tenni, vagy akár visszahívni otthonainkból. A 2019/1020-as piacfelügyeleti EU rendeletennek érdekében – a fogyasztóvédelmi törvényünk impozáns, kettő milliárd forint bírságplafonját mintegy kiegészítve – jogkört biztosít az illetékes hatóságoknak, hogy a fogyasztók életére és testi épségére súlyosan veszélyes, vagyis nagy kockázatot jelentő termékeket forgalmazó vállalkozások honlapját blokkolhassák. 

De nem csak a hatósági  szankciók tárházát bővítette az EU piacfelügyeleti rendelete, hanem a termékbiztonsági megfelelés elmulasztásáért felelősségre vonható vállalkozások körét is, így végső esetben még a logisztikai szolgáltatóktól is felelősségre vonhatók. A rendelet előírásaihoz szorosan kapcsolódik a  piacfelügyeleti törvényünk, melynek alkalmazása nem nélkülözheti az uniós rendelet ismeretét, különösen, mert a fogalom-meghatározásokat is a rendelet definiálja.

A veszélyes termékek kiszűrése terén uniós viszonylatban jók vagyunk:

Szorosan együttműködve a vámhatóságokkal, a hazai fogyasztóvédelmi hatóságok évek óta dobogós helyen végeznek az ún. RAPEX rendszerbe felvitt bejelentések számát illetően.

Az illetékes Innovációs és Technológiai Minisztérium Mechanikai és Villamos laboratóriumának szakemberei ezúttal a légnedvesítők és aromadiffúzorokat tesztelték termékbiztonsági megfelelés szempontjából. Az ITM sajtóközleményében publikált és egyenesen „gyászos”-nak minősített laborvizsgálati eredmények sajnos magukért beszélnek:

a legtöbb bevizsgált légpárásító termék használata a penészesedés és az áramütés közepesen súlyos kockázatával jár, melyek alapján az illetékes kormányhivatalok – a forgalmazók önkéntes korrekciós intézkedéseinek megtétele hiányában – elrendelhetik az érintett termékek forgalomból történő kivonását, sőt a fogyasztóktól történő visszahívását is.

Generális elvárás,  hogy csak és kizárólag biztonságos termék forgalmazható. A biztonság szempontjait többnyire vagy szabványok, vagy jogszabályok határozzák meg, melyek ismeretét még a forgalmazóktól is elvárják a hatóságok, az ún. szakmai gondosság körében.

A biztonság garantálása ettől még elsődlegesen a gyártók felelőssége, de a szabályozás nem ad egérutat a forgalmazói láncolatban részt vevő többi vállalkozásnak sem.

Az importőrök, a gyártó képviselői, a forgalmazók és még a logisztikai szolgáltatók is felelősségre vonhatóak. Utóbbiak például akkor, ha a gyártó által külföldi nyelven biztosított használati és kezelési útmutató nem áll rendelkezésre magyar nyelven. Helytelen jogértelmezésen alapuló tévhit, hogy itthon generálisan, minden termékhez előírás, hogy magyar nyelvű használati útmutatót kell adni a fogyasztónak. Ilyen generális, minden termékre vonatkoztatható előírás sem az EU rendeletből, sem a hazai piacfelügyeleti törvényből nem vezethető le

–  hangsúlyozza Nagy Andrea Magdolna ügyvéd, a CERHA HEMPEL Dezső és Társai Ügyvédi Iroda fogyasztóvédelmi praxisvezetője.

Visszatérve a légpárásítók teszteredményére, érdemes olyat vásárolni, melyek víztartálya kivehető, takarítható. A készülékek tartályában rendszeres tisztítás és vízcsere nélkül ugyanis penészgombák szaporodhatnak el, spóráik pedig a párologtatott vízzel együtt a levegőbe juthatnak. A fertőzési, allergiás kockázatok szem-irritációt, orrfolyást, köhögést, stb. okozhatnak, de komolyabb tünetekhez is vezethetnek – ahogy arra az ITM sajtóközleményében figyelmeztet.  Ezen veszélyforrások a készülékek megfelelő szerkezeti kialakításával ugyanakkor elkerülhetők: a párásítók vízzel érintkező összes felületének könnyen elérhetőnek, egyszerűen tisztíthatónak kell lennie.

A laborvizsgálati eredmények a szerkezeti hiányosságokon túl rosszabbat is feltártak: akadt olyan bevizsgált készülék, melynek külső tápegysége hálózati és törpefeszültségű részeinek nem megfelelő elválasztása, elégtelen szigetelése az áramütés kockázatát hordozta. Most, hogy elérkezett a fűtési szezon, ha légnedvesítő berendezés, vagy aroma-diffúzor vásárlását fontolgatjuk, érdemes pár percre ellátogatni az ITM honlapjára, mielőtt akár gyermekünk akár magunk számára vásárolunk egy-egy készüléket.