Az év joghallgató tehetsége elismerésben részesült Herdon István, a Debreceni Egyetem Állam- és Jogtudományi Kar Doktori Iskolájának hallgatója. A doktorandusz győztes pályázatának címe: A vállalkozó joghallgató.

Herdon Istvánt már korábban kétszer díjazták az Országos Bírósági Hivatal által meghirdetett Mailáth György Tudományos Pályázaton, idén pedig Domokos Lajos és Pro Scientia-díjat kapott.

Hedron István számos tudományos írásmű szerzője. Az üzleti életben, elsősorban a start up cégek világában mozog otthonosan. Társalapítója a régió egyik legnagyobb közösségi irodájának és társalapítója egy éttermek számára készült online értékesítési rendszernek.

Herdon István, a 2021-es év joghallgatója a Jogászdíj díjátadó ünnepségén. – Fotó forrása: https://hirek.unideb.hu/

“Pályázatomnak azért adtam „A vállalkozó joghallgató” címet, mert ez tükrözi egyfelől egyetemi tanulmányaimat, másfelől a tanulmányokon kívül az üzleti életben folytatott tevékenységemet. Ahogyan a pályázatban is értekeztem erről: amit reggel hallgattam az egyetemen, azt már délután hasznosítani tudtam a gazdasági életben. Ebből kifolyólag határozottan merem állítani, hogy a Debreceni Egyetem Állam- és Jogtudományi Kara kiváló választás azok számára is, akiket nem kizárólag a klasszikus jogi területek érdeklik, hanem nyitottak az üzleti élet irányába is” – mondta a díj átadó után Herdon István.

12 kategóriában osztották ki a Wolters Kluwer Hungary által meghirdetett Jogászdíj elismeréseket a budapesti Károlyi-Csekonics-palotában tartott Első Magyar Jogi Könyvszalonon.