A magyar munkavállalók a magyarországi székhelyű munkaadójukkal szemben hivatkozhatnak a magyar bíróságok előtt az azon tagállamban alkalmazandó minimálbérre vonatkozó előírások megsértésére, amelyben kiküldetésben dolgoznak – áll az Európai Unió Bíróságának magyar ügyben hozott ítéletében.
A Bíróságnak a C-428/19. sz. Rapidsped ügyben hozott ítélete
Magyar tehergépjárművezetők kiküldetés keretében Franciaországban végeztek árufuvarozási tevékenységet, amelynek során egy magyar közjegyző által hitelesített nyilatkozatot, valamint a francia munkaügyi miniszter által hitelesített kiküldetési igazolást tartottak maguknál arról, hogy az óránkénti munkabérük összege 10,40 euró, amely a fuvarozási ágazatra vonatkozó francia minimálbérnek felel meg. E dokumentumokat a francia hatóságok rendszeresen ellenőrzik és elfogadják annak igazolásaként, hogy a szóban forgó ágazatra vonatkozó minimálbért meghatározó francia szabályok betartásra kerülnek.
Az érintett tehergépjárművezetők pert indítottak a jelen ügy iratai alapján magyarországi székhelyűnek tűnő munkaadójukkal szemben azt állítva, hogy a munkabérük a franciaországi munkavégzésük idején az említett dokumentumokban foglaltak ellenére nem éri el a francia ágazati minimálbért, és különösen 2018-ban a Franciaországban teljesített munka vonatkozásában is a munkaszerződésük szerinti, 3,24 euró összegű alapbért kapták meg. Ezzel kapcsolatban a munkavállalók azon az állásponton vannak, hogy a külföldön teljesített munka után járó és az állításuk szerint a határon túl felmerült költségeik fedezésére szolgáló napidíjuk, valamint a munkaadó által számukra az üzemanyag-megtakarításra vonatkozóan nyújtott juttatás összege nem számít bele a munkabérükbe.
A keletkezett perekben eljáró Gyulai Közigazgatási és Munkaügyi Bíróság azt kérdezi az Európai Bíróságtól, hogy
a magyar munkavállalók a magyarországi székhelyű munkaadójukkal szemben hivatkozhatnak-e a magyar bíróságok előtt a francia minimálbérre vonatkozó franciaországi előírások megsértésére.
A magyar bíróság arra is kíváncsi, hogy
a munkavállalók részére a külföldi kiküldetésük idejére fizetett napidíj a munkabér részének tekinthető-e.
Végül e bíróság arra a kérdésre is választ vár, hogy
nem ütközik-e a közúti szállításra vonatkozó uniós szabályokba (egészen pontosan az 561/2006/EK rendeletbe) az olyan munkaadói gyakorlat, amely üzemanyag-megtakarítás elérése esetén többletjuttatással jutalmazza a munkavállalókat.
Ítéletében a Bíróság emékeztet arra, hogy a munkavállalók szolgáltatások nyújtása keretében történő kiküldetéséről szóló irányelv (96/71/EK) alapján a tagállamok gondoskodnak arról, hogy a valamely tagállamban letelepedett vállalkozások a határon átnyúló szolgáltatásnyújtás keretében biztosítsák a más tagállam területén kiküldetésben lévő munkavállalóknak azokat a munka- és foglalkoztatási feltételeket, amelyek ez utóbbi tagállam területén alkalmazandóak, ideértve a minimális bérszintet is.
Emellett a Bíróság hangsúlyozza, hogy az irányelv alapján a tagállamoknak biztosítaniuk kell, hogy megfelelő eljárások álljanak a kiküldött munkavállalók rendelkezésére az e jogszabály szerinti kötelezettségek érvényesítésére. Következésképpen az említett munkavállalók számára lehetséges kell, hogy legyen az, hogy bírósági úton érvényesítsék az irányelv szerinti, olyan munka- és foglalkoztatási feltételek tiszteletben tartását, mint a minimális bérszintre vonatkozó feltétel.
Márpedig e tekintetben az irányelv lehetővé teszi a munkavállalók számára, hogy a munkaviszonyra alkalmazandó jogtól függetlenül a joghatóságról szóló meglévő nemzetközi egyezmények szerint joghatósággal rendelkező bíróságok tagállamában indítsanak keresetet a szóban forgó munka- és foglalkoztatási feltételekhez való jog érvényesítése érdekében. Ezzel összefüggésben a Bíróság megállapítja, hogy a polgári és kereskedelmi ügyekben a joghatóságról szóló rendelet (1215/2012/EU) értelmében, amelyre az irányelv „a joghatóságról szóló meglévő nemzetközi egyezmények” fordulattal közvetetten hivatkozik, a valamely tagállam területén letelepedett munkaadó annak a tagállamnak a bíróságai előtt perelhető, amelyben lakóhellyel vagy székhellyel rendelkezik.
Következésképpen a Bíróság kimondja, hogy a Gyulai Közigazgatási és Munkaügyi Bíróságnak kell megvizsgálnia, hogy az érintett gépjárművezetők munkaadója Magyarország joga szerint e tagállamban rendelkezik-e székhellyel vagy lakóhellyel. Amennyiben ez a helyzet, úgy e munkavállalók a francia minimálbérre vonatkozó franciaországi előírások megsértésére hivatkozva perelhetik Magyarországon a munkaadójukat.
Azon kérdést illetően, hogy a szóban forgó napidíj az irányelv értelmében vett minimálbér részét képezi-e, emlékeztetni kell arra, hogy az irányelv szerint valamely díjat abban az esetben kell a minimálbér részét képező, „kiküldetéshez tartozó juttatásnak” tekinteni, ha azt a munkavállalónak nem a kiküldetés kapcsán ténylegesen felmerült költségek megtérítésére fizetik ki.
Márpedig még ha a jelen ügyben szóban forgó napidíjat a munkaadó által a személyzete számára készített tájékoztató feljegyzés úgy is írja le, hogy az a kiküldött munkavállalók külföldön felmerült költségeinek fedezésére szolgál, e díj összege aszerint változik, hogy e kiküldetés három, négy vagy öt hétig, vagy akár hosszabb ideig tart-e. Következésképpen úgy tűnik, hogy e második elem, konkrétan az említett díj átalányjellege és progresszivitása arra utal, hogy ezen utóbbi díj rendeltetése nem igazán a munkavállalók külföldön felmerült költségeinek a fedezése, hanem a kiküldetéshez kapcsolódó, abban álló hátrányok ellensúlyozása, hogy e munkavállalók a szokásos környezetüktől távol tartózkodnak.
Minderre tekintettel a Bíróság kimondja, hogy a kérdéses napidíj a minimálbér részét képező, kiküldetéshez tartozó juttatásnak minősül, kivéve, ha azt a kiküldetés kapcsán ténylegesen felmerült költségek, mint például utazás, lakás és ellátás megtérítésére fizetik ki, vagy ha az olyan pótléknak felel meg, amely módosítja a munkavállaló által végzett munka és az általa kapott ellenszolgáltatás viszonyát.
Végül a Bíróság kimondja, hogy mivel az uniós jog maga is megköveteli, hogy az említett járművek vezetői képesek legyenek az észszerű és gazdaságos vezetésre, ezért az 561/2006/EK rendelettel főszabály szerint nem ellentétes, ha egy közúti szállítási vállalkozás a megtett úthoz viszonyított üzemanyag-fogyasztás csökkentése formájában teljesített megtakarítás alapján számított juttatást biztosít a gépjárművezetőknek. Az ilyen juttatás azonban nem lenne megengedett, ha ahelyett, hogy kizárólag az üzemanyag-megtakarításhoz kapcsolódna, a szóban forgó megtakarítást a megtett úthossz és/vagy a szállított áru mennyisége alapján oly módon jutalmazná, amely a gépjárművezetőt különösen a közlekedés biztonságát veszélyeztető magatartásokra ösztönözné.
