A nemzetközi ellátási láncok nehézségeire és a koronavírus járvány miatt felmerülő egyéb akadályokra tekintettel a versenyhatóságok 2020-ban toleránsabb hozzáállást hirdettek a készlethiányok és a versenytársi egyeztetések vizsgálatára. Mindez azonban még ekkor sem jelentette azt, hogy a hatósági tolerancia védőhálóként szolgálna akár célzatosan versenyellenes magatartások esetében is. A türelem ugyanakkor fogyóban, hiszen a kiugró áremelkedések mögött a hatóságok immár ismét elsősorban a versenykorlátozást látják, amelynek első felhői – minden jel szerint – az építőipar felett gyülekeznek.
A közelmúltban számos cikk és elemzés jelent meg az építőipart érintő súlyos ellátási nehézségekről, illetve az ezt kísérő általános áremelkedésekről. A probléma mind az Európai Unió szintjén, mind pedig tagállami szinten kezelésre vár. Az Európai Bizottság első lépésként már 2020 második felében közzétette a kritikus nyersanyagok listáját, és egyben az ellátási nehézségekkel kapcsolatban cselekvési terv kidolgozását kezdeményezte. Tagállami szinten más típusú kezelési mechanizmusok is felmerültek, csak hogy néhány példát említsünk: Olaszországban kezdeményezték állami támogatás biztosítását az építőipar meggyengült szereplőinek, Németországban terítéken van az uniós exporttilalom kezdeményezése, Franciaország enyhítette az állami szféra építési szerződéseire vonatkozó rendelkezéseket, míg Lengyelországban a versenyhatóság piacelemzési eljárást indított a gazdasági héttérfolyamatok feltárása érdekében.
A vegyes reakciók között tehát szerepet kapott a versenyjog eszköztára is, amely természetesen nem véletlen. Az ilyen és ehhez hasonló ellátási szűkületek ugyanis egyfajta piaci erő koncentrációt, illetve a megmaradó kapacitások esetében akár domináns helyzetet is eredményezhetnek, amelynek vizsgálata a versenyhatóságok klasszikus feladatai közé tartozik. Ennek megfelelően a hazai reakciók között is megtalálhatjuk a Gazdasági Versenyhivatal (“GVH”) aktív figyelmét, miszerint – két hát alatt négy sajtóközleményben is érintve a témát – a hatóság külön vizsgálói csoportot hozott létre a „túlzóan magas alapanyagár emelkedés okainak vizsgálatára”.
Az igazi érdekességet ugyanakkor nem is önmagában az építőipari fejlemények vagy az azokra adott közvetlen reakciók adják, hanem mindezeket tágabb kontextusba ültetve, a pandémia miatt korábban meghirdetett tolerancia tükrében jelentenek igazán fontos üzenetet az aktuális események valamennyi hazai gazdasági szereplő számára (ti. az építőiparon túl is). Nem szabad elfelejteni ugyanis, hogy az ellátási nehézségek nem pusztán a keresleti, hanem általánosságban a kínálati oldal életét is éppúgy megnehezíthethetik, hiszen számos beszerző vagy viszonteladó ilyen esetben egyszerűen nem jut megfelelő forráshoz, így képtelenek lehetnek kiszolgálni a meglévő igényeket. Ilyen helyzetekben közgazdasági axiómaként adódik, hogy a kereslet-kínálat egyensúlyának felborulása áremelkedést fog generálni a piaci szereplők bármilyen rossz szándékának hiányában is. Másként fogalmazva tehát, könnyen előfordulhat, hogy az első ránézésre túlzottan magasnak tűnő árak valójában éppen a természetes gazdasági folyamatok eredményei, és nem valamilyen versenykorlátozásra vezethetők vissza.
Természetesen a GVH is felvetette, hogy egy ilyen helyzetben a kínálat szűkülését, illetve az ennek mentén kialakuló áremelkedést akár az atipikus világpiaci folyamatok is indokolhatják, ugyanakkor azt is hozzátették, hogy ezen körülmények fennállása még nem jelenthet általános mentesülést az ezen felül tanúsított, esetlegesen tovább súlyosító magatartások esetében. Lényegében tehát egyfajta visszarendeződésnek lehetünk szemtanúi, amely a pandémia kitörését követő általános bizonytalanság időszakában érvényes versenyhatósági tolerancia végét jelezheti, de minimálisan annak újragondolására lehet számítani. Az erőteljesebb fellépés további lehetőségeként adódik a napokban hatályba lépő ún. „gyorsított ágazati vizsgálat” intézménye is, amely piaci anomáliák észlelése esetén további vizsgálati jogosítványokkal ruházta fel a GVH-t (pl. szélesebb körű rajtaütési lehetőség).
A tágabb kontextusra visszatérve még ugyan nem látható, hogy a fenti újabb irányok és törekvések pontosan hogyan valósulnak meg a gyakorlatban, mindazonáltal – várakozásink szerint – számos további piac esetében is felmerülhet az építőipari forgatókönyv. A közelmúlt történéseire visszatekintve mindenkinek primer tapasztalatai lehetnek például a gyógyszerek vagy táplálékkiegészítők piacának beszűküléséről. Talán még hétköznapibb példával élve ugyanilyen nehézségekkel nézett és még sokáig nézhet szembe, aki kerékpárt vagy akár csak alkatrészt szeretett volna vásárolni az elmúlt egy évben, legyen szó akár használt vagy új eszközökről. Számtalan példával lehetne még illusztrálni, hogy mennyire általánossá vált a kínálat korlátozottsága egyes területeken, amelynek teljes visszarendeződésére még valószínűleg sokat kell várnunk. Addig is ugyanakkor érdemes szem előtt tartani, hogy az átmeneti türelmi időszakot követően a versenyhatóság immár még szélesebb körű vizsgálati eszközökkel felvértezve szemléli a gazdasági fejleményeket.
A fokozott hatósági aktivitás fényében tehát az érintett – nem csupán építőipari – vállalkozások számára ismét aktuálissá válhat a piaci gyakorlatok felülvizsgálata és esetleges korrigálása. A megelőzés, illetve a feltárt kockázatok kezelése – tapasztalatunk szerint – mindig könnyebb és hatékonyabb az utólagos védekezéshez képest.
