A Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) által jelölt Fábián Gyula ügyész, egyetemi előadó tanár lehet az ombudsman Romániában. Erről a koalíciós partnerek között kedden késő este született megállapodás, melyet Kelemen Hunor miniszterelnök-helyettes, az RMDSZ elnöke jelentett be.
Amint az Agerpres hírügynökség közölte: Fábián Gyulát szerdán hallgatják meg a parlament két háza jogi bizottságainak összevont ülésén, és kinevezéséről jövő hétfőn dönthet a törvényhozás.
Kelemen Hunor elmondta: döntöttek a koalícióban a Rádiótársaság és az Audiovizuális Tanács, valamint más intézmények vezetéséről is. “Nem keverjük össze ezeket” – tette hozzá.
A parlament két házának jogi bizottságai kedvezően véleményezték Fábián Gyula kinevezését. Amint az Agerpres hírügynökség közölte: a jelölt a bizottsági meghallgatáson az alapjogokat “pajzsnak” nevezte, mely “megvédi az állampolgárt az államtól és az európai intézményektől”. Kijelentette: emberi jogi intézményként szeretné akkreditáltatni a hivatalt, és könnyebbé tenni az állampolgári panaszok benyújtásának a procedúráját. Azt is megjegyezte, hogy természete folytán nem romboló alkat, “nem fogok rombolni csak azért, hogy a figyelem középpontjába kerüljek” – hangsúlyozta.
E kijelentésével arra utalt, hogy az alkotmány szerint csak az ombudsmannak van joga alkotmányossági óvást emelni az azonnal hatályba lépő, a parlament által utólag megvitatott törvényerejű sürgősségi kormányrendeletek ellen. Emiatt az ombudsman többször került Romániában a politikai csatározások középpontjába.
A Romániában a nép ügyvédjének nevezett alapjogi biztos széke azt követően üresedett meg, hogy a parlament múlt kedden nem fogadta el a tisztséget két éve betöltő Renate Weber tevékenységi beszámolóját, és másnap fel is mentette a baloldali kormánykoalíció által kinevezett politikust a tisztségből.
A kézdiszárazpataki születésű Fábián Gyula a kolozsvári Babes-Bolyai Tudományegyetemen (BBTE) szerzett jogi diplomát 1994-ben, majd ugyanitt doktorált nemzetközi közjogból. Kolozsvári tanulmányai után Kányádi Sándor ajánlotta fel számára a Herder-díjához tartozó ösztöndíjat, mellyel 1995 és 1996 között a Bécsi Tudományegyetemen képezte magát a közösségi jog, a nemzetközi közjog és az emberi jogok területén. Kányádi Sándor azzal indokolta választását, hogy az erdélyi magyar nemzeti közösségnek nagyobb szüksége van jól képzett jogászokra, mint bölcsészekre.
Fábián Gyula párhuzamosan ügyészi és oktatói karriert is épített. Ügyészi pályafutását Kézdivásárhelyen kezdte, és a Kolozsvári Táblabíróság ügyészségének helyettes főügyészeként fejezte be tavaly decemberben.
A BBTE Jogi Karának előadó tanáraként nemzetközi és uniós jogot oktat román és magyar nyelven. Fábián Gyula társszerzője egy kisebbségi jogokról írt tanulmánykötetnek is.