Világszerte egyre népszerűbb a napenergián alapuló energetikai rendszerek alkalmazása. A vállalatok által finanszírozott és használt napenergia, illetve a nap energiáját felhasználhatóvá tevő napelemes rendszerek alkalmazása hatalmas növekedést mutat világszerte, miközben némi lassulást okozott ezen a területen a koronavírus-járvány, de ez sem tudta megállítani a fejlődést. (X)

A napelemes rendszerek és a többi megújuló energiát hasznosító rendszer is egyre nagyobb teret nyer a világban, s noha egyelőre még nem dőlhetünk nyugodtan hátra, mert az ütem még nem megnyugtatóan gyors, azért némi bizakodás felüti a fejét, hiszen jó irányba haladunk.

Magyarországon is egyre gyakoribbak a napelemes rendszerek, szerencsés, hogy pályázati források is rendelkezésre állnak ahhoz, hogy a cégek, vállalatok számára elérhetővé és kiemelten jó befektetéssé tegyék a napelemes rendszer telepítését.

Miért jó befektetés a napelemes rendszer?

A napelemes rendszerek nem kis anyagi ráfordítást igényelnek, amikor belevágunk, s ez a cégek esetében sincs másképp. Ugyanakkor nagyon gyors befektetéssel lehet egy társaság esetén számolni, gyakran már egy éven belül megtérül a napelemes rendszerre fordított összeg, ettől kezdve pedig gyakorlatilag hatalmas összegeket spórol a cég számára úgy, hogy fenntartási vagy karbantartási költséggel gyakorlatilag nem kell számolni. Ehhez jön még, hogy pályázatokon keresztül akár 55-70%-os támogatást lehet kapni a napelemes rendszer telepítéséhez. 

A költségek optimalizálása

Minden cégnél fontos szempont, kiváltképp, ha racionalizálni szeretnék kiadásaikat, illetve növelni szeretnék hatékonyságukat, akkor előbb-utóbb eljutnak az optimalizálás során odáig, hogy meg kell nézni, van-e mód arra, hogy csökkentsék havi szintű kiadásaikat. 

A napelemes rendszerrel ez kivitelezhetővé válik, hiszen a havonta az áramszolgáltató felé fizetett összeg nagyságrendekkel csökkenni fog. Miért nem teljesen? Nos, az sem lehetetlen, de egyáltalán nem biztos, hogy egy vállalat esetén a maximális energiaigényt a napelemes rendszerrel érdemes kielégíteni.

Különböző kombinált lehetőségek is rendelkezésre állnak, s a legmegfelelőbb megoldást csak részletes elemzéssel lehet megállapítani, s az adott cég körülményeit figyelembe véve kell egy optimális rendszert megalkotni.

Azt érdemes mindemellett tudni, hogy egy cég esetében a költségek már akkor is nagyot csökkennek, ha “csak” egy 40%-os energiaigény elégítődik ki a napelemes rendszer által.

Más előnyök is lehetnek?

Minden út a megújuló energiák felé vezet, egyszerűen nem is lehet más irányba menni, s előbb vagy utóbb a te céged is rá fog lépni az útra. Ha inkább előbb, mint utóbb, akkor azt az egyre inkább tudatosan választó, s a környezetét védő újabb generációk és vásárlóerő számára a te céged, a te terméked válik a megfelelő választássá, a versenytársaiddal s a versenytársaid termékeivel szemben. Ez pedig olyan előny, amelynek a következményei éppúgy hosszú távúak lesznek, mint a napelemes rendszered.