A bűnügyi szakemberek és a kriminalisták zöme, szinte betéve tudja, miszerint a daktiloszkópiát, vagyis a személyazonosság megállapítására alkalmazott ujjnyomatvételi módszert Pekáry Ferenc 1902 nyarán „hozta be” Magyarországra. A daktiloszkópia magyarországi bevezetésével kapcsolatos „Pekáry-kultusz” szakmai körökben olyannyira tartja magát, hogy a 2019-ben megjelent Balláné-féle Krimináltechnika egyetemi tankönyv Endrődy Géza nevét még lábjegyzetben sem említi, pedig Endrődy korszakalkotó művében (A bűnügyi nyomozás kézikönyve) már 1897-ben írt a daktiloszkópiáról, annak a személyazonosításban betöltött szerepéről (lényegében meghatározta a daktiloszkópia négy alaptételét), sőt, ha némileg kezdetlegesen is, de leírta az ujjlenyomat vételének folyamatát és az ahhoz szükséges eszközöket. Szerencsére léteznek olyan művek, amelyek e témában említésre méltónak tartják Endrődy Géza nevét. Dámó Blanka például 2020-ban védett szakdolgozatában, egyenesen szembeállítja egymással Endrődyt és Pekáryt. E tanulmány, amely egyben reflexió dr. Demeter Gabriella „Daktiloszkópiai nyilvántartás Magyarországon – Az ujj- és tenyérnyomatok bűnügyi célú kezelése” című, a Jogi Fórumon 2020. augusztus 18-án megjelent írására reflektálva a következő „történelmietlen” kérdést veti fel: Mi történt volna, ha Endrődy 1900 szeptemberében nem távozik idejekorán az élők sorából?
A Szerző mb. oktató a Károli Gáspár Református Egyetem Állam- és Jogtudományi Karon, tudományos újságíró, az Obsitos Detektívek Lapja főszerkesztője.
