Az adólevonás anyagi jogának jogszerű gyakorlásáért maga a jogosult tartozik felelősséggel, azt – a saját felróható magatartása esetén – nem háríthatja át az ügyében eljáró hatóságokra és bíróságokra – szögezi le az Alkotmánybíróság IV/1578/2020. számú, alkotmányjogi panaszt elutasító határozatában.
Az Alkotmánybíróság elutasította a Kúria adólevonási jog érvényesítése tárgyában hozott ítélete alaptörvény-ellenességének megállapítására és megsemmisítésére irányuló alkotmányjogi panaszt.
Az eljárás alapjául szolgáló ügyben az adóhatóság megtagadta az indítványozó adólevonási joga gyakorlását a 2014. július-szeptemberi hónapokra, mivel a korábbi negyedéves bevallások helyett az indítványozót havi bevallási kötelezettség terhelte, amelyet akkor nem észlelt, de utóbb pótolt. Az indítványozó az adóhatóság eljárását és határozat hozatalát kérte az ügyben, amit az adóhatóság elutasított, így az indítványozó bírósághoz fordult. A bíróság az indítványozó keresetét elutasította, amely döntést a Kúria hatályában fenntartotta. Az indítványozó alkotmányjogi panaszában kifejtette, hogy értelmezése szerint az adólevonási jog abban az időpontban keletkezik, amikor a levonható adó megfizetési kötelezettsége keletkezik, és az érintett időszakra az adólevonási joga él, annak gyakorlását az adóhatóság köteles lett volna számára lehetővé tenni. Az indítványozó szerint az eljáró bíróságoknak az általános forgalmi adóról szóló törvény korábbi, 2014-ben hatályos szabályozását kellett volna esetében alkalmazni, ami szerint csak akkor lehetett az adólevonási jog érvényesítését megtagadni, ha az adószám törlésére előzetes felfüggesztést követően került sor, amely feltétel esetében nem állt fenn. Az erre irányuló kérelmét elutasító döntések az indítványozó álláspontja szerint sértik a tulajdonhoz és a tisztességes hatósági és bírósági eljáráshoz fűződő alapjogát, valamint a visszamenőleges hatályú jogalkalmazás tilalmába ütköznek.
Az Alkotmánybíróság határozatában megállapította, hogy bár a levonás az indítványozó anyagi joga volt, jogszerű gyakorlásáért maga tartozott felelősséggel, azt nem háríthatta volna át az ügyében eljáró hatóságokra és bíróságokra. Az Alkotmánybíróság álláspontja szerint az indítványozó saját felróható magatartása ellenére hivatkozott a visszaható hatály tilalmára, illetve a bizalomvédelemre, és annak ellenére érvelt levonási joga gyakorolhatósága mellett, hogy az azonnali hatályra vezető jogértelmezéssel is élhetett volna a jogával az elenyészés előtt. Az pedig önmagában nem alkotmányossági kérdés, hanem adójogi szakkérdés, hogy a Kúria törvényértelmezése helyes volt-e. A támadott kúriai ítéletről tehát nem volt megállapítható, hogy túlterjeszkedett volna az alkotmányos értelmezési tartományon, így az Alkotmánybíróság az alkotmányjogi panaszt elutasította.
