Az Országgyűlés mulasztásban megnyilvánuló alaptörvény-ellenességet idézett elő azáltal, hogy a Szabálysértési törvény bírósági jogorvoslati szabályai nem állnak összhangban az Alaptörvény XXVIII. cikk (7) bekezdésben rögzített jogorvoslathoz való jog alkotmányos elvárásaival – állapította meg az Alkotmánybíróság 2020 júliusában.
Az Alkotmánybírósághoz (Ab) a Szabálysértési Munkacsoport tagjaként az Utcajogász fordult egy tiltott prostitúció szabálysértése miatt elmarasztalt gyermek ügyében. Az Ab 18/2020. (VII. 21.) AB határozatában öt kérdést vizsgált. Két kérdést az anyagi jogi szabályokkal és alkalmazásukkal, három kérdést pedig az eljárási jogi szabályokkal kapcsolatban tárgyalt. Jelen írásban a gyermekek szabálysértési felelősségét érintő döntések (anyagi jogi kérdések) csak lényegében, az eljárási jogi kérdések azonban részletesen kerülnek ismertetésre.
Anyagi jogi kérdések
Az első két kérdés a prostitúcióban érintett gyermekek szabálysértési felelősségével, azaz a tiltott prostitúció szabálysértési tényállásának életkori megkülönböztetés nélküli szabályával, valamint annak az Alaptörvénnyel összhangban álló alkalmazásával volt kapcsolatos. Az Ab határozata szerint a törvény nyárig hatályban lévő változata alaptörvény-ellenes, mert differenciálás nélkül tette lehetővé gyermekjogi és polgári jogi értelemben gyermekkorúak, szabálysértési jogi értelemben fiatalkorúak – akár elzárással való – szankcionálását. A testület indokolása szerint ugyanis “a kerettényállás az arányosság követelményeinek (…) nem felelt meg, mert a fiatalkorúval szemben az elérendő alkotmányos célhoz képest a legsúlyosabb eszközök egyikét, a szabálysértési felelősségre vonást rendelte alkalmazni.” [65] Az Ab megítélése szerint tehát az ügyben eljáró bíróságok értelmezés útján sem tudták volna alkotmányosan feloldalni rendes bírói hatáskörben a gyermekvédelmi jogszabályok és a szabálysértési törvény között feszülő ellentmondást. Megjegyzendő a rendes bíróságok eljárásával kapcsolatban, hogy a konkrét ügyben az alkalmazandó jogszabály alaptörvény-ellenességét sem az elsőfokon eljáró Pesti Központi Kerületi Bíróság, sem pedig a másodfokon az ügyről tanácsülés keretében döntő Fővárosi Törvényszék nem észlelte.
Eljárási jogi kérdések
Az Ab által vizsgált másik három kérdés a szabálysértési törvény jogorvoslati szabályaival volt kapcsolatos.
Az alkotmányjogi panasz kifogásolta, hogy bár a szabálysértési jog lehetőséget ad szabadságkorlátozó szankció kiszabására, a felülvizsgálat mint rendkívüli jogorvoslat lehetősége mégsem biztosított – még olyan korlátozó feltételekkel sem, mint a közigazgatási perrendtartásban. Az indítvány idézte a Kúria joggyakorlat-elemzö csoportjának összefoglaló véleményét is, mely szerint “szükségesnek látjuk annak az egyértelmű szabályozását, hogy – a perújításon túl – miként korrigálható a bíróság jogerős ügydöntő határozata. Ide sorolható – a határozat kiegészítése helyett – az esetleges szabálysértési különleges eljárás kialakítása, és ezzel párhuzamosan esetlegesen a felülvizsgálat biztosítása a megteremtendő feltétlen (abszolút) eljárási szabályszegésekre korlátozottan, továbbá a jogorvoslat a törvényesség érdekében jellegű intézmény és a jogegységi határozat meghozhatósága kérdéseinek világos elrendezése.” Az Alkotmánybíróság utalva következetes gyakorlatára az indítvány ezen elemét érdemi vizsgálatra alkalmatlannak tartotta és emlékeztetett, hogy “a jogalkotót széles mérlegelési jog illeti meg abban a tekintetben, hogy milyen esetben biztosít lehetőséget a felülvizsgálati eljárásra, illetve milyen módon határozza meg annak tartalmát, korlátait. Ennek megfelelően a felülvizsgálat intézménye hatályos jogunkban a jogerős döntés ellen – eleve korlátozott körben – igénybe vehető rendkívüli jogorvoslat.” [33]
A másik két eljárási jogi kérdés a fellebbezési jog gyakorlásával volt kapcsolatos, egészen konkrétan azzal, hogy a törvény – a büntetőeljárással szemben – nem tesz különbséget a fellebbezés bejelentése és annak indoklása között.
Az alkotmányjogi panasz alapjául szolgáló ügyben az elsőfokú bíróság 2017. december 5-én tartott nyilvános tárgyaláson döntést hozott, amelyet szóban röviden indokolt. A gyermek védelmében jelenlévő képviselő a végzéssel szemben nyomban fellebbezést jelentett be. A döntés írásba foglalása három nappal később történt, majd azt 2017. december 22-én tértivevény nélküli levélben kézbesítették a képviselőnek. A tárgyaláson bejelentett fellebbezés miatt az ügyet a Pesti Központi Kerületi Bíróság időközben megküldte a Fővárosi Törvényszéknek, ahol azt 2017. december 12-én érkeztették. A Fővárosi Törvényszék 2017. december 18-án tanácsülésen elbírálta a fellebbezést. A másdofokú döntést előbb tértivevény nélkül kézbesítették az indítványozónak 2017. december 27-én, illetve tértivevénnyel 2018. január 30-án.
Összefoglalva tehát az eljárás tényeit, látható, hogy a másodfokú bíróság tanácsülését úgy tartotta meg, hogy az elsőfokú bíróság írásba foglalt határozatának kézbesítése még meg sem történt. A másodokfú bíróság tehát úgy bírálta felül – törvényi lehetőség hiányában – tárgyalás nyilvánossága nélkül a fellebbezést, hogy a fellebbezés tényén kívül semmilyen védelmi szempontot nem ismertek, hiszen azt a képviselő – a részletes indokolás kézbesítésének hiányában – még be sem nyújthatta.
Fontos hangsúlyozni, hogy ezen problematika abban az esetben nem merülhet fel, ha az eljárás alá vont nem vesz részt a tárgyaláson vagy a bíróság meghallgatás nélkül dönt az ügyről, hiszen ezekben az esetekben az eljárás alá vont mindenképpen írásban kapja meg a bíróság teljeskörű indokolását.
Az Ab-nak lényegében abban kellett állást foglalnia, hogy
- szabálysértési eljárásban a fellebbezési jog gyakorlásához szükséges-e az eljárás alá vont személynek ismerni a bíróság írásba foglalt részletes indokolását vagy elegendő a rendelkező rész és tárgyaláson röviden előadott indokok ismerete.
- az ügyben előállt abszurd helyzetet a szabálysértési törvény elégtelen szabályozása vagy az eljáró bíróságok alaptörvény-ellenes eljárása okozta. Tehát kérdéses, hogy a bíróságok alkotmányos alapelvek alkalmazásával ki tudták volna-e küszöbölni a törvény szűkszavú szabályozását.
Az Ab emlékeztetett, hogy a jogorvoslathoz való jog olyan alapjog, amely a szükségesség és arányosság korlátai között korlátozható. Ahhoz, hogy az Ab meg tudja vizsgálni a szükségesség-arányosság kérdését, tisztáznia kellett a szabálysértési jog természetét. Támaszkodva korábbi gyakorlatára, a testület leszögezte, hogy a szabálysértési jog a 2012-es kódex elfogadásával a közigazgatási jog felől elmozdult a büntetőjog irányába. Ugyanakkor a szabálysértési jog továbbra is igazgatási vagy kisebb súlyú kriminális jogsértéseket szabályoz, nagyságrendekkel enyhébb szankciók kilátásba helyezésével. Ezen tényt figyelembe véve tehát a jogorvoslathoz való jog korlátozásának szükségessége a szabálysértési eljárásban alkotmányosan indokolható. Más a helyzet azonban az arányosság megítélésével. Az alkotmánybíróság e körben az eljárás egyszerűsítésének és gyorsításának célját mérte össze az eljárás alá vont alapjogával. Vizsgálatának eredményeként úgy találta, hogy ezen indokok nem szolgálhatnak alapul a bírói döntés teljes körű megismerésének korlátozására. Olyan szabálysértések esetén, ahol akár elzárás kiszabására is sor kerülhet, nem elvárható az eljárás alá vonttól, hogy pusztán a szóbeli indokolás alapján meg tudja jelölni fellebbezésének pontos okait. Az indokolás szerint “(…) az eljárás alá vont személy érthetően nagyobb pszichikai terhelés alatt áll, és koncentráltabb figyelmet igényel részéről a bírói döntés megismerése és az arra történő reflektálás. A bonyolultabb ügyekben, több szabálysértés vagy több eljárás alatt álló személy esetén, illetve komplexebb jogi kérdések indokolásakor fennáll annak a veszélye, hogy az elhangzott indokok átgondolása és az azonnali reakció – a jogorvoslat bejelentése vagy ennek mellőzése – nem várható el a jogosultaktól.” [87]
A rendes bíróságok eljárásával kapcsolatban az Ab többségi álláspontja rögzítette, hogy azok a hatályos jogszabály rendelkezései szerint jártak el, azaz az alaptörvény-ellenes helyzet nem a jogszabály alkalmazásából, hanem magából a jogalkotói mulasztásból eredt.
Miután a jogszabály megsemmisítésével a szabályozás hibái nem lehetnének kiküszöbölhetőek, az Alkotmánybíróság mulasztásban megnyilvánló alaptörvény-ellenességet állapított meg és felhívta az Országgyűlést, hogy 2020. december 31-ig alkosson olyan jogorvoslati szabályozást, amely kellő pontossággal részletezi az eljárás alá vont személy jogorvoslati lehetőségeit.
Az ügy előadó bírája Czine Ágnes alkotmánybíró volt.
