A koronavírus járvány alatt a kalózkodással fertőzött térségekben, így Nyugat-Afrikánál a Guineai-öbölben, megnövekedett a kalóztámadások száma. A szakértők szerint a támadások jellege súlyosabb, elkövetési módjuk erőszakosabbá vált az eddigiekhez képest. – Amit tudni érdemes!
A kalózkodás egy komoly múlttal rendelkező bűncselekmény, már az ókorban is örökítettek meg róla feljegyzéseket, amióta kereskedelmi útvonalak léteznek a világ tengerein és óceánjain, azóta létezik. A kalózok raboltak, fosztogattak, kínoztak, gyilkoltak, mégis sokukról hősként emlékezik meg az utókor, így a kalózkodás aranykora, a 18. század leghírhedtebb kalózáról, Edward Teach-ről, alias Feketeszakállról is, aki a legenda szerint arcszőrzetében lassan égő kanócokat gyújtott, hogy kinézetével rettegést keltsen ellenfeleiben. A kalózkodás tipikusan „férfi szakma”, azonban ismertek női kalózok is, mint Csen Ji-sao, aki férjével a Távol-Kelet egyik legfélelmetesebb kalózseregének vezetőjévé vált. A kalózkodás nemcsak az ókorban és a 18. században, hanem napjainkban is jelentős probléma, ugyanis súlyosan veszélyezteti a nemzetközi kereskedelemet, amelynek 90 százaléka a világtengereken bonyolódik le.
A kalózkodásra vonatkozó szabályok a 20. századig csak a nemzetközi szokásjogban léteztek. Azóta számos nemzetközi egyezmény született, amely a kalózkodás kérdésével foglalkozik, közülük kiemelkedik az 1982-es Tengerjogi Egyezmény és az 1988-ban született, a tengeri hajózás biztonsága elleni jogellenes cselekmények visszaszorításáról szóló nemzetközi egyezmény (SUA v. Római Egyezmény). Előbbi rendelkezik a kalózkodás fogalmáról: a kalózkodás egy magántulajdonban lévő hajó (vagy légi jármű) legénysége vagy utasai által egy másik hajó (vagy repülőgép), illetve ezeken a személyek, javaik ellen a nyílt tengeren (vagy olyan helyen, amely egyetlen állam joghatósága alá sem tartozik) elkövetett jogtalan erőszak, fogvatartás, fosztogatás magáncélok érdekében. A Római Egyezmény alapján a kalózkodás nemcsak a nyílt tengeren, hanem a parti tengeren is elkövethető.
A kalóztámadások jellege nagyban különbözik az egyes régiókban. Míg a szomáliai térségben a kalózok célja jellemzően a hajók legénységének a foglyul ejtése és értük váltságdíj követelése, addig a Nigéria partjainál végrehajtott támadások a hajó rakományának a megszerzésére irányulnak. Ez utóbbi esetben a kalózok nem riadnak vissza a brutális eszközök alkalmazásától sem, sokszor megkínozzák, valamint ki is végzik a legénységét. Éves szinten Délkelet-Ázsiában követik el a legtöbb kalóztámadást, mivel a régión keresztül számos kereskedelmi útvonal fut, melyek az Indiai-óceánt és a Dél-kínai tengert kötik össze, valamint a térség rendkívül gazdag ásványkincsekben (Pászka Imre Ágoston). Továbbá a szigetvilág megfelelő rejtőzködő lehetőséget biztosít a kalózok számára, a támadásokat követően könnyen el tudnak rejtőzni.
A kalózokkal szembeni fellépés kulcsát az ENSZ Biztonsági Tanácsa a katonai elrettentés mellett a szárazföldi biztonság és jogállamiság kiépítésében, illetve az érintett térségek gazdasági fejlesztésében látja. A gyakorlatban a veszélyeztett térségek a kalózok elleni hatékony fellépés érdekében regionális együttműködéseket kötnek egymással, amely az információmegosztáson túl [a Nemzetközi Tengerészeti Iroda által működtetett Piracy Reporting Centre (PRC)] kiterjed a jogi és a bűnüldöző hatóságok közötti együttműködésre is. A jogi együttműködés többek között a joghatósági és a kiadatási szabályok harmonizálásában nyilvánul meg.
