November 24-dikén esedékes a Fenyő-gyilkossággal kapcsolatban hivatali visszaélés bűntettével meggyanúsított Ihász Sándor volt fővárosi főügyész büntetőpere. Ihász ügyében közel 2 és fél évig nem történt érdemi lezárást eredményező jogi lépés. Az eljárás elhúzódásával kapcsolatban logikus érv nincsen.
2018. április 17-én állították elő Gyárfás Tamást, Fenyő János médiavállalkozó 22 évvel ezelőtti meggyilkolása ügyében. A gyanú szerint Gyárfás Portik Tamást bízta meg azzal, hogy ölje meg Fenyőt, aki aztán Jozef Rohác szlovák bérgyilkost bízta meg annak kivitelezésével. Gyárfás ellen vádat emeltek, Portik ügyében perújítást kezdeményeztek, azonban a vádlottak ügyeit célszerűségi okokból egyesítették. A Gyárfás-Portik perben a felbujtói szerepre irányuló bizonyítási eljárás jelenleg a tanúk meghallgatásával folyik a Fővárosi Törvényszéken.
A Gyárfás-ügyben lett gyanúsított a volt fővárosi főügyész, majd fővárosi fellebbviteli főügyész Ihász Sándor is, akit hivatalos személy által, hivatali eljárása során, hivatali kötelessége megszegésével elkövetett bűnpártolás bűntette miatt gyanúsítottak meg. A bűnpártolást ugyan ejtette az ügyészség, ennek ellenére vádat emelt azzal, hogy „Ihász Sándornak fel kellett ismernie, hogy a leiratban foglaltak olyan új bizonyítékok, amelyek jelentős mértékben hozzájárulhatnak az emberölés felbujtójának azonosításához, e személy vagy személyek büntetőjogi felelősségre vonásához. Ennek ellenére, a törvényben előírt ügyészi kötelességeit, így azt, hogy a felmerült bizonyítékokat a nyomozó hatóság részére átadja, nem teljesítette, az átvett leiratot hivatali helyiségében tárolta.” – a meggyanúsítást követően, közel 2 év után a vádirat már hivatali visszaélés bűntettéről tanúskodik. Ihász büntetőperének előkészítő ülése 8 hónappal a vádemelést követően, november 24-én esedékes, tehát ügyében közel 2 és fél évig nem történt az ügy érdemi lezárását eredményező jogi lépés.
A volt főügyész elleni büntetőeljárás elhúzódásával kapcsolatban logikus érv nincsen: az elmúlt 16 hónapban nyomozási cselekmény nem zajlott, mivel a meggyanúsítás alkalmával már minden bizonyítékként értékelhető eszköz a hatóságok kezében volt. Ennek okán jogilag azt is nehezen lehetne mivel indokolni, miért ennyi idő után – tehát 2 hónappal az objektív határidő lejárta előtt – került sor a vádemelésre. Annak ellenére, hogy egy büntetőeljárás célja az ésszerű időn belül történő nyomozati cselekmények elvégzése, a már rendelkezésre álló bizonyítékok alapján történő eljárás lefolytatása és a mielőbbi szankcionálás lenne, a volt főügyésszel szemben folyamatban lévő ügyben ez a gyakorlatban – a meglévő tárgyi bizonyítékok ellenére – nem valósult meg. Ihász ellen olyan bűncselekményben emeltek vádat, amely egy háttértényállás, nyomozás az ügyében nem folyt, így erre vonatkozóan a védekezésre sem volt lehetősége, a vádiratot pedig az az ügyész írta alá, aki korábban éveken keresztül Ihász helyetteseként tevékenykedett. Mindez azt tükrözi, hogy az eljárás indokolatlanul húzódott el – a pártatlanság, elfogulatlanság, törvényesség vagy az időszerűség teljes figyelmen kívül hagyásával.
A büntetőeljárásjogi törvény szerint az előkészítő ülés akár visszaélésre is alapot adhat: ha valaki beismer egy olyan bűncselekményt, amit el sem követett, akkor szabadul az eljárás processzuális borzalmaitól. Nevezetesen attól, hogy évekig vagy akár évtizedekig ki van téve egy kvázi szükségtelenül zajló büntetőeljárásnak – tehát mind egzisztenciálisan, morálisan, erkölcsileg, valamint egészségügyileg és pszichésen is ellehetetlenítik. Az eljárás indokolatlan elhúzódásával kapcsolatban semmilyen jogorvoslati lehetőség nincsen és gyakorlatilag a vádlott az eljárás alól való „szabadulásáért” cserébe azon kényszerhelyzetbe szorul, hogy ismerjen be egy olyan bűncselekményt, amit talán soha el sem követett. Ma már az ügyvédek részéről is minden egyes jogi konzultáció alkalmával felvetődik, hogy a vádlott az előkészítő ülésen történő beismerés által szabadulhat a büntetőeljárás alól – feltéve, ha a szankció nem akadályozza őt a korábbi élethelyzetének fenntartásában. De a becsület vajon lehet alku tárgya?
Kétségtelen, hogy Ihász Sándor – akinek a bűncselekmény beismerésért cserébe több millió forint összegű pénzbüntetést ajánlottak – becsülete nem eladó, így a számára elfogadható egyetlen döntést, tehát a felmentését eredményező bírósági eljárás akár évekig is elhúzódhat.
A Központi Nyomozó Főügyészség cikkünkkel kapcsolatban az alábbiak közzétételét kérte:
“A Központi Nyomozó Főügyészségen az emberölés vonatkozásában, hivatalos személy eljárása során, hivatali kötelessége megszegésével elkövetett bűnpártolás miatt indult nyomozás bonyolult ténybeli és jogi megítélésű ügy, amely egy nagyobb jelentőségű és tárgyi súlyú bűncselekményhez kapcsolódik.
A büntetőeljárási törvény a gyanúsítotti kihallgatástól számított két évben határozza meg a nyomozás határidejét, amely határidőt az ügyészség egy alkalommal, legfeljebb hat hónappal meghosszabbíthat. Jelen eljárásban a nyomozási határidő meghosszabbítására nem került sor.
A nyomozó ügyészség az egyes nyomozati cselekmények többségét hivatalból, míg részben a gyanúsított bizonyítási indítványa alapján hajtotta végre. Az eljárás során a gyanúsítottat folytatólagosan, többször kihallgatták, számos alkalommal írásban tett vallomást és észrevételeket is tett az ügyben. A gyanúsított védekezési joga az eljárás során nem sérült, gyanúsítotti jogait a nyomozásban a törvényben foglaltaknak megfelelően gyakorolhatta.
A gyanúsított elfogultsági bejelentést tett az ügyben és kizárási indítvánnyal élt, amelyet a Legfőbb Ügyészség elutasított – mivel az érintett ügyészek nem érezték magukat elfogultnak, így a gyanúsított arra való hivatkozása, hogy őt ügyészségi vezetőkhöz jó személyes viszony fűzi, az elfogultság látszatának megállapítására nem adhat alapot –, így a Központi Nyomozó Főügyészség eljárása törvényes volt.
A büntetőeljárási törvény ismeri az eljárás elhúzódása miatti kifogás jogintézményét, (a Be. XXIV. Fejezete), ilyen kifogást azonban a gyanúsított az eljárás alatt nem terjesztett elő.
A cikk második fele egyértelműen a büntetőeljárásról szóló 2017. évi XC. törvény kritikája, amellyel kapcsolatban szükséges megjegyezni, hogy az ügyészég, mint jogalkalmazó nem nyilváníthat véleményt, és nem kíván reagálni az ehelyütt kinyilatkoztatott álláspontra. Ugyanakkor megjegyzendő, hogy a törvény maga biztosít lehetőséget az ott megjelölt esetleges sérelmek orvoslására.”
Kapcsolódó cikk:
