Az Alaptörvény arányos közteherviselést előíró rendelkezéséből nem olvasható ki olyan tartalom, amely a jogalkotó által a magánszemélyek számára biztosítani kívánt adókedvezményeket tilalmazná, illetőleg amelyet ilyen alanyi kör számára biztosított, meghatározott mértékű kedvezmény sértene – szögezi le az Alkotmánybíróság IV/1294/2017. számú, alkotmányjogi panaszt elutasító határozatában.
Az Alkotmánybíróság elutasította a Budapest Főváros III. kerület Óbuda-Békásmegyer Önkormányzat Képviselőtestületének az egyes helyi adókról szóló 49/2008. (IX. 30.) önkormányzati rendelete 6. § (4a) bekezdése alaptörvény-ellenességének megállapítására és megsemmisítésére irányuló alkotmányjogi panaszt.
Az indítvány alapjául szolgáló ügy tényállása szerint az indítványozó tulajdonát képezte egy harmadik kerületi teremgarázsként nyilvántartott ingatlan, amelyre tekintettel az illetékes elsőfokú adóhatóság, a támadott rendeleti szabályozásnak megfelelően, az indítványozót építményadó megfizetésére kötelezte, amely döntést az indítványozó keresete alapján eljáró Fővárosi Közigazgatási és Munkaügyi Bíróság is helyben hagyott. Az indítványozó ezt követően beadott alkotmányjogi panaszában előadta, hogy szerinte a diszkrimináció tilalmát és az arányos közteherviselés elvét sérti az önkormányzati rendelet azon szabályozása, amely szerint az adóhatóság az indítványozó tulajdonában lévő gépjárműtároló után az illetéket más jellegű építmények tekintetében egységesen meghatározott mérték (1600 Ft/négyzetméter/év) alapján állapította meg, különbséget téve azonban a magánszemélyek tulajdonában lévő és a jogi személy adóalanyok között, elzárva őt (mint jogi személyt) a kedvezményes adómértéken való adómegállapítás lehetőségétől (400 Ft/négyzetméter/év).
Az Alkotmánybíróság határozatában megállapította, hogy az indítványozó azon érvelése, amely szerint gazdasági tevékenység nem kizárólag jogi személyiséggel szükségszerűen együtt járó (gazdasági társasági) formában végezhető, illetve hogy az sem szükségszerű, hogy egy (kis)vállalkozás teherbíró képessége számottevően kedvezőbb, mint a magánszemélyeké, az egyes konkrét esetekben és személyek vonatkozásában akár megállapítható is lehet. Ennek ellenére olyan következtetés, amely a jogalkotó által megjelölt indok helytállóságát általánosságban, kényszerítő erővel cáfolhatná, nem vonható le, a koncepció alapjául szolgáló jogalkotói feltételezés nem tekinthető önkényesnek. Az Alkotmánybíróság megállapította továbbá, hogy az Alaptörvény arányos közteherviselést előíró rendelkezéséből nem olvasható ki olyan tartalom, amely a jogalkotó által a magánszemélyek számára biztosítani kívánt adókedvezményeket tilalmazná, illetőleg amelyet ilyen alanyi kör számára biztosított, meghatározott mértékű kedvezmény sértene. Az Alkotmánybíróság tehát megállapította, hogy a támadott rendeleti szabály sem a diszkrimináció tilalmát, sem az arányos közteherviselés elvét nem sérti, így az alkotmányjogi panaszt elutasította.
