A jövő nemzedékek szószólója felhívja a figyelmet arra, hogy az Alkotmánybíróság 2020. június 15-én közzétett kiemelkedően nagy jelentőségű határozata megerősítette: a nemzet közös örökségének védelme mindenki kötelezettsége, a jogalkotás során pedig nem lehet visszalépni a természeti érdek védelmében erdőgazdasági érdekek javára.
Az erdő komplex ökológiai rendszer, amely számos ökoszisztéma szolgáltatással áll az ember rendelkezésre, a biodiverzitás fenntartásától a tiszta levegőn és az éghajlatváltozás káros következményeinek ellensúlyozásán át a rekreációs és gazdasági (haszonvételi) funkciókig. Mindezek együtt jelentik az erdők áldásos szerepét, alkalmanként eltérő hangsúlyokkal.
A 2009. évi erdőtörvény kialakított egy mindenki által elfogadhatónak tartott egyensúlyi állapotot az erdők különböző rendeltetései, különösen az erdőgazdasági és a természetvédelmi érdekek között, de ezt az erdőtörvény legutóbbi módosítása megtörni látszott. A 2017. évi módosítások az egyensúlyt alapvetően felborították, jelentősen eltérítették a természetvédelem kárára. Mindez nem látványosan, hanem több tucat apró módosítással történt, amelyek összhatása drámainak mondható. Az egyes részletekben és az összhatásban egyaránt kimutatható a már elért védelmi szinttől való visszalépés, oly módon, hogy az arányosság elve is sérül.
A jövő nemzedékek szószólója a 2017. évi erdőtörvény-módosítás tervezetének parlamenti vitáiban több alkalommal jelezte aggályait azzal kapcsolatban, hogy a módosítások gyakorlatilag a gazdálkodói érdekeket szolgálják, holott ezen megoldás mellett semmilyen közérdek, alkotmányos jog nem hozható fel, illetve a módosítások nincsenek arányban a kérdéses értékek védelmével. Ezzel sérül a jogszabályok által a védett természeti, illetőleg Natura 2000 területeken lévő erdők vonatkozásában korábban biztosított védelmi szint, sőt nem egy rendelkezés a jogbiztonság követelményét is sérti. A védett természeti területeken a módosítás lehetővé tette a gazdasági rendeltetés, mint további rendeltetés előírását, amely egyben felülírja a korábbi védelmi korlátokat. Ennek eredményeként a védett természeti területen lévő erdők átlagában az egyes területeken több mint 80 %-kal csökken a korábbi védelmi szint, ami nyilvánvaló visszalépést jelent, anélkül, hogy ennek az Alaptörvénynek megfelelő igazolására sor került volna. Különösen aggályos az is, hogy a módosítások az állami erdőket is érintik (pl. a rendkívüli károkat okozó tarvágás elrendelése), annak ellenére, hogy az állami tulajdon kifejezett célja a természetvédelmi szempontok fokozott érvényre juttatása.
Az Alkotmánybíróság a korábbi egyensúlyi állapotot állította helyre történelmi jelentőségűnek mondható határozatával, rámutatva, hogy „Az erdő a szárazföld legösszetettebb természeti (ökológiai) rendszere, amely elsősorban a környezetre gyakorolt hatásai miatt az egészséges emberi élet alapvető feltétele. … Mindezek miatt az erdő fenntartása és megóvása az állam és az egész társadalom érdeke, védelmi és közjóléti szolgáltatásai minden embert megilletnek, ezért az erdőt csak a közérdekkel összhangban szabályozott módon lehet használni.”
A módosítások révén a természetvédelmi érdekek számos esetben csak az erdőgazdálkodó jóváhagyásával érvényesülhetnek, általában az általa megjelölt kompenzáció kifizetése mellett. Ezzel valójában szinte lehetetlenné válik a védelem érdekében szükséges korlátozások bevezetése. A 2017. évi törvénnyel megmagyarázhatatlan és jogilag sem indokolható különbséget tesznek a védettségi szintek között, a helyi védettséget szinte teljes egészében kiszolgáltatva az erdőgazdálkodók esetleges ellentétes érdekeinek. Az egyes követelmények, korlátok ereje azzal is csökken, hogy az egyes további beavatkozásokhoz szükséges eddigi engedélyezési kötelezettségeket a bejelentés váltja fel, rendkívül szűk határidővel, valójában szinte lehetetlenné téve a beavatkozást, illetve ennek elbírálása sem a természetvédelmi hatóság jogköre marad, hanem átkerül az erdőgazdálkodáshoz. Ezt sem az erdőgazdálkodók érdekei, sem a bürokráciacsökkentés jelszava nem indokolhatja.
A módosítással számos olyan megkötés került a törvénybe, ami nemcsak lehetetlenné teszi a természetvédelmi szempontok érvényesítését, de valójában szakmai szempontokat sem lehet felhozni magyarázatként. Az Alkotmánybíróság e téren tartalmi kérdések vizsgálatától sem riadt vissza. Erre jó példaként idézhetjük: „133. A hagyásfák azt biztosítják a hagyományos vágásos erdőgazdálkodásban, hogy az adott élőhely ne szűnjön meg teljes mértékben a vágásterület határai között. Egyes fajok élőhelyeinek megmaradásához elengedhetetlen az élővilág számára megfelelő mennyiségű hagyásfa visszahagyása.”
Valójában akár az egész határozatra nézve is igaznak tekinthető az egyik alkérdésben adott AB értékelés: „168. Az Alkotmánybíróság ehelyütt is megismétli, hogy mindazokat a feladatokat, amelyeket másutt alanyi jogok védelmével lát el az állam, a környezethez való joggal összefüggésben és az Alaptörvény P) cikk (1) bekezdéséből fakadó kötelezettségek teljesítése érdekében itt törvényi és szervezeti garanciák biztosításával kell teljesíteni {lásd például: 3292/2017. (XI. 20.) AB határozat, Indokolás [13]}. Ezen törvényi és szervezeti garanciák pedig csak akkor érvényesülnek maradéktalanul, ha a környezet védelme érdekében elfogadott szabályok biztosítják az Alaptörvény P) cikk (1) bekezdésében nevesített értékek hatékony védelmét is {28/2017. (X. 25.) AB határozat, Indokolás [30]}. Az a szabályozás, amely az erdőgazdálkodók magánérdekét egyes esetekben megkerülhetetlen módon az erdőgazdálkodás természet védelme érdekében történő korlátozásának közérdeke elé helyezi, ezen követelményeket nem teljesíti, ezért annak arányossága az Alaptörvény I. cikk (3) bekezdésének megfelelően nem igazolható.”
Az Alkotmánybíróság az utóbbi években, megerősítést kapva az Alaptörvény rendelkezéseiből, kiváltképpen a P) cikk, illetve a XX. és XXI. cikk által biztosított alapokból, egyre jobban körvonalazható, egyre innovatívabb módon alakította ki azt a képet, amibe a jelenlegi határozat szépen belesimul. Ebben a nemzet közös öröksége, a jövő nemzedékek védelme, az elővigyázatosság és megelőzés elve, a gazdasági érdekek helyén kezelése, a rövidtávú anyagi szempontok helyett az értékvédelem, a jogok mellett egyenrangú módon a kötelezettségek megfogalmazása, az etikai követelmények fokozott kiemelése jelenik meg. Mindezen szempontok jelen határozatban is nyomon követhetők. Egyenesen következik ebből ez az általános megállapítás: „Mindezek miatt az erdő fenntartása és megóvása az állam és az egész társadalom érdeke, védelmi és közjóléti szolgáltatásai minden embert megilletnek, ezért az erdőt csak a közérdekkel összhangban szabályozott módon lehet használni.”
Az erdő imája
Ember!
Én vagyok otthonod melege, hideg téli éjszakákon
Az oltalmazó árnyék, ha a nyári nap tüze éget
Én vagyok házad gerendája és asztalod lapja
Én vagyok az ágy, amelyben alszol és a fa, amelyből hajóid építed
Én vagyok kapád nyele és kerítésed ajtaja
Én vagyok bölcsőd fája és majdan koporsódé is
Én vagyok a jóság kenyere és a szépség
meg imám; Ne pusztíts el!
(Hannes Tuch)
