A Kúria joggyakorlat-elemző csoportja 2012-től a 2017. évig terjedően vizsgálta a jogerősen befejezett perújítási ügyekben hozott határozatokat. Milyen következtetések vonhatóak le a perújítási indítványokból?
A joggyakorlat-elemző csoport vizsgálati munkája során az alábbi szempontokat vette górcső alá: perújítási okok érvényesülése, azok egymáshoz viszonyított aránya, perújítások érdemi elrendelésének vizsgálata, határozatszerkesztés – különös tekintettel a terhelt távollétében meghozott határozatot követően elrendelt perújítási eljárásokra, valamint, hogy mennyiben indokolt kezdeményezni a vizsgálat eredményéhez képest a jogszabályok esetleges változtatását. A perújítás kifejezett célja a ténybeli javítás volt, ezért elsősorban a legfontosabb perújítási okot, az időközben előkerült új bizonyítékokat, az arra alapozott perújítási eljárásokat vizsgálta a joggyakorlat-elemző csoport. A vizsgálat statisztikai adatokra vonatkozóan 5 éves időtartamot, míg konkrét ügyek vizsgálata vonatkozásában pedig 2 éves időtartamot fogott át.
A perújítás rendkívüli jellegét nem csupán az fejezi ki, hogy csak jogerős, ügydöntő határozathozatalt követően alkalmazható, hanem az is, hogy rendkívül szigorú feltételrendszerhez kötött eljárás. A klasszikus perújítási ok – amelyre tulajdonképpen létrehozták ezt a jogorvoslati eszközt – a még fel nem merült tényre, azaz az új bizonyítékra való hivatkozás volt.
A joggyakorlat-elemző csoport a lefolytatott vizsgálat eredményeként az alábbi megállapításokat tette:
1. Általános tapasztalata az volt, hogy a terheltek által benyújtott perújítási indítványok leginkább az alapügyben eljárt bíróságok mérlegelő tevékenységét támadták és a bizonyítékok újraértékelésére irányultak. Észlelte ezért a joggyakorlat-elemző csoport, hogy a terheltek egyre nagyobb része egyfajta, újabb rendes jogorvoslati fórumként tekint az egyébként rendkívüli perorvoslatnak minősülő perújításra.
A joggyakorlat-elemzés eredményeként megállapítható volt, hogy a perújítási indítványok túlnyomó része alaptalan volt, amely nem bizonyult alkalmasnak a perújítási eljárást elrendelő határozatok meghozatalára, illetve a megtámadott jogerős ügydöntő határozat megváltoztatására. A vizsgálat rávilágított arra, hogy a perújítás nagyon gyakran használatos, élő jogintézmény, azonban rendkívül ritkán volt eredményes, tekintettel arra, hogy az elítéltek illetve védőik gyakori szándéka, hogy a perújítási eljárás során az alapeljárásban már értékelt bizonyítékokat a bíróság értékelje újra és arra alapozva hozzon az elítéltre vonatkozóan kedvezőbb döntést.
2. A joggyakorlat-elemző csoport a fentieken túlmenően megállapította, hogy a terhelt távollétében lefolytatott eljárások esetében a perújítás kötelező elrendelése ugyan fontos garanciális követelmény, azonban az esetek többségében csupán látszat eredményeket hozott. Igazolta a vizsgálat, hogy legtöbbször nem eredményezett változtatást, csupán a törvényi előírásnak megfelelő kötelező elrendelésre, és a perújítási eljárás lefolytatására került sor.
Az egyik legjellemzőbb esetkör nem feltétlenül az új bizonyíték kategóriájába tartozik, hanem egy külön, az általánostól eltérő eljáráshoz kapcsolódik – a terhelt távollétében lefolytatott büntetőeljáráshoz. Tekintettel arra, hogy nagyon gyakori tendencia a vádlott elrejtőzése okán, hogy személyesen nem elővezethető – azonban a büntetőjogi felelősségre vonás akadályát ez nem képezheti, a jogalkotó megteremtette annak lehetőségét, hogy a távollétében is lefolytatódjon a büntetőeljárás, vagyis ellene jogerős, ügydöntő határozatot hozzanak. A terheltnek a határozathozatalt követő 1 hónapon belül van lehetősége perújítási indítvánnyal élni a távollétében lefolytatott eljárásra és a tárgyban meghozott határozatra vonatkozóan, ezen esetkörben pedig kötelező a perújítás elrendelése és az eljárás lefolytatása, mivel a terhelt távolléte okán nem tudott jogorvoslati jogával élni. A vizsgált ügyek körében kimutatható volt, hogy ezek a perújítások általánosságban nem vezetnek eredményre, mivel az elítéltek túlnyomó többsége kizárólag a távollétében meghozott kedvezőtlen bírói döntésre hivatkozik, és nem képes új, még nem értékelt bizonyítékot szolgáltatni a bíróság számára. Jellemző, hogy ezek a perújítások érdemben kerülnek elutasításra.
A joggyakorlat-elemző csoport által feltárt másik gyakori perújítási indíték, hogy az elítéltek a jogerőt követően próbálnak „alibit” igazolni maguknak és sorakoztatnak fel újabb tanúkat – arra hivatkozással, hogy az elkövetés idején, és helyszínén ők nem is tartózkodtak – bizonyíték céljából. Amennyiben az alapeljárásban a tanú még nem került meghallgatásra, a perújítást el kell rendelni, azonban gyakori tendencia, hogy a megidézett tanúk – mely a már meglévő bizonyítékok összevetéséből levonható következtetés – nincsenek azon információk birtokában, amelyek alkalmasak lennének a vádlott felmentésére.
A legtöbb ítélőtábla területén a megismételt eljárásban a bizonyítás leginkább csak a terhelti kihallgatásra és az iratok ismertetésére szorítkozott. Összességében tehát megállapítást nyert, hogy rendkívül ritkán került sor a jogerős határozatok megváltoztatására, számos kezdeményezett perújítási indítvány nem bizonyult megalapozottnak. A 2018. július 1. napján hatályba lépett büntetőeljárásról szóló 2017. évi XC. törvény, vagyis az új Be. koncepcionális változásokat nem eredményezett, a perújítás okait illetően változás nem is következett be.
