Hosszas politikai vitákat követően január 31-én az Egyesült Királyság kilépett az EU-ból, azaz bekövetkezett a „Brexit”, amely természetszerűleg érinti a szigetországban élő és az ott letelepedni szándékozó uniós polgárok helyzetét. De miként alakul a munkaerő áramlása a Brexitet követően? Milyen korlátokat gördítenek a britek az uniós alapszabadság elé? Mit jelent a pontrendszeren alapuló szigorú bevándorláspolitika?
Az Egyesült Királyság kilépett az EU-ból és egyúttal megkezdődött az ún. „transition period”, azaz a 2020. december 31-ig tartó átmeneti időszak, amely az EU-val történő kétoldalú megállapodások megkötésére és a kereskedelmi kapcsolatok megszilárdítására áll rendelkezésre.
Az unió 4 alapszabadságának (az áruk, a tőke, a szolgáltatások és a személyek szabad áramlása) egyik alappillére a munkavállalók szabad áramlása, melyre a jogalapot az Európai Unióról szóló szerződés (EUSZ) 3. cikkének (2) bekezdése; az Európai Unió működéséről szóló szerződés (EUMSZ) 4. cikke (2) bekezdésének a) pontja, valamint 20., 26. és 45–48. cikke adja meg. A munkavállalók szabad mozgásához kapcsolódó szabályok rendelkeznek a munkavállalók mozgáshoz és tartózkodáshoz való jogáról, a családtagjaik beutazáshoz és tartózkodáshoz való jogáról, valamint az uniós polgárok egy másik tagállamban történő munkavégzéshez, és az adott tagállam állampolgáraiéval azonos bánásmódhoz való jogairól is. Az EU közös piaca tehát minden európai uniós polgár és családja számára nyitva áll, az Egyesült Királyság pedig valóságos paradicsomnak számított a külföldről érkező munkavállalók számára.
Miként alakul helyzetük a Brexit után?
A brit miniszterelnök bejelentése alapján az EU-s ágazati szabályokat nem követve törekedne egyfajta kétoldalú szolgáltatási és áruforgalmi szabadkereskedelmi megállapodásra az Unióval, melynek az EU 4 alapszabadsága a Brexitből kifolyólag nem képezné részét. A szakképzetlen bevándorló munkaerő megfékezése érdekében a kormányfő ugyanazon szigorú bevándorláspolitikát kívánja folytatni az uniós polgárokkal szemben, mint amelyek a harmadik országbeli állampolgárokra jelenleg is vonatkoznak.
Bevándorláspolitikai törekvése olyan pontrendszeren nyugszik, amellyel gyakorlatilag személyes kvalitásokhoz köti az országba való letelepedést. A kritériumrendszer fő alappilérei, hogy a letelepedési szándékkal érkező uniós állampolgár (i) megfelelő szintű angol nyelvtudását köteles igazolni, (ii) érvényes állásajánlattal kell érkeznie, mindezt olyan munkáltatótól, aki a brit hatósági nyilvántartásban szerepel, továbbá (iii) szükséges prezentálnia a betölteni kívánt álláshoz előírt képesítését is. Az ausztrál mintára kidolgozott pontrendszer további kritériumokat is megfogalmaz, azonban ezen 3 kritérium bemeneti feltétel a sikeres letelepedéshez – azaz egyéb más előírások teljesítésével sem pótolható. A korlátozás az ígéretekhez híven a már életvitelszerűen Nagy-Britanniában élő és dolgozó uniós polgárokra nem vonatkozik.
Brüsszel és London között számos vita folyik a megállapodások tekintetében, az EU vezetői nem tartják támogathatónak a brit kormányzat azon törekvését, hogy a Nagy-Britanniában letelepedni kívánó uniós polgárokkal szemben ilyen szigorú korlátokat szabjon, ellenben további gazdaságélénkítő kétoldali megállapodásokat kíván fenntartani az Unióval. A brit belügyi tárca közleményében leszögezte, hogy a „transition period” leteltével megállapodás hiányában is felhagynak az EU által biztosított közös piacra és vámunióra vonatkozó szabályokkal és életbe lépnek szigorú bevándorláspolitikai törekvéseik is.
