Szerdától csak időponttal rendelkező ügyfeleket fogadnak a kormányablakok, okmányirodák és más kormányhivatali ügyfélszolgálatok, a mobilizált kormányablak ügyfélszolgálatok ügyfélfogadása pedig határozatlan ideig szünetel a koronavírus-járvány terjedésének megakadályozásáért – közölte a Miniszterelnökség szerdán.

A kormányablakokban és az okmányirodákban nem lehet sorszámot húzni, az ügyfélkapus azonosítóval rendelkezők a magyarorszag.hu oldalon, az ügyfélkapuval nem rendelkezők pedig az éjjel-nappal ingyenesen hívható 1818-as telefonszámon kérhetnek időpontot. A kormányhivatalokba és járási hivatalokba történő időpontfoglalás lehetőségeiről a kormanyhivatal.hu oldalon lehet tájékozódni.

A kormányhivatalok, járási hivatalok ügyfélszolgálatain korlátozhatják az egyidejűleg az ügyféltérben tartózkodó ügyfelek számát is – tették hozzá.

Tájékoztattak arról is, hogy az elkészült okmányokat nem lehet személyesen átvenni az ügyfélszolgálatokon, a kormányhivatalok és járási (fővárosi kerületi) hivatalok által kiállított hivatalos okmányokat kizárólag postai úton kézbesítik.

A közlemény szerint a Nemzeti Adó- és Vámhivatal 2,8 millió adózó személyijövedelemadó-bevallását készítette el, azokat az ügyfélkapuval rendelkező állampolgárok elektronikusan is véglegesíthetik. Az elfelejtett ügyfélkapus felhasználónevet és jelszót mostantól az ingyenesen hívható 1818-as kormányzati ügyfélvonalon keresztül is meg lehet kérdezni.

A Miniszterelnökség arra kéri a lakosságot, hogy az ügyfélszolgálatokat csak halaszthatatlan esetben keressék fel személyesen, válasszák az elektronikus ügyintézési felületeket és telefonon kérjenek tájékoztatást. Személyes ügyintézéskor pedig az ügyféltéren kívül, egymástól legalább 1,5-2 méter távolságot tartva várakozzanak.