A Budai Központi Kerületi Bíróság egy hónapra – 2020. április 16-ig – elrendelte annak a külföldi állampolgárságú férfinak a letartóztatását, akit bűnszövetségben, jelentős kárt okozó csalás bűntettével gyanúsítanak.
A megalapozott gyanú szerint a terhelt a COVID-19 koronavírus világjárvány okozta
veszélyhelyzetet kihasználva, egyelőre ismeretlen bűntársaival megállapodott abban, hogy vagyoni haszonszerzés céljából bűncselekményeket követnek el. Egészségügyi arcmaszkok eladását színlelve a gyanúsított és társai tévedésbe ejtettek egy amerikai céget, amely a beígért – egyébként nem létező – 220 millió egészségügyi arcmaszk fejében több millió forint előleget utalt át a csalóknak különböző bankszámlákra.
A terhelt külföldi állampolgár, aki bár 2016 óta Magyarországon él, de kötődéseit még nem sikerült teljes mértékben feltérképezni. A terheltnek Magyarországon élettársa, gyermeke van, jövedelmét, munkahelyét védője igazolta. A bíróság szerint külföldi állampolgárságára és bizonytalan magyarországi kötődésére tekintettel megalapozottan feltehető, hogy a gyanúsított szabadlábon hagyása esetén a hatóságok elől megszökne vagy elrejtőzne.
A bíróság úgy határozott, hogy a kényszerintézkedéssel elérni kívánt célok a gyanúsított esetében kizárólag a letartóztatással biztosíthatók.