Sebestyén Andrea írása az Isztambuli Egyezményt bizonyos értelemben megelőző, ugyanakkor azt a mai napig körülvevő, nemzetközi nőjogokat garantáló közegről, annak organikus alakulásáról, ill. a sok éves szakmai tapasztalat lecsapódásáról/lepárlásáról szól, aminek az egyezmény szövege köszönhető – a cikk ebben a kontextusban közelíti meg ezt a sokat támadott regionális dokumentumot.
Az Isztambuli Egyezmény szorosan elődei nyomdokain járva deklarálja emberi jogi sérelemnek és a nőkkel szembeni diszkrimináció egyik fajtájának is a nőkkel szembeni erőszakot (ennek ’alfajaként’ a családon belüli erőszakot). Tehát az, amit a dokumentum megszövegez, nevesít, hogy a nőkkel szembeni erőszakot olyan típusú erőszakként definiálja, ami a nők ellen irányul kifejezetten azért, mert nők, vagy, hogy a családon belüli erőszak nőket sújt aránytalan mértékben; eddig is evidencia volt (utóbbi köztudomású tény is). Az nyilvánvalóan egy fontos mérföldkő, hogy mindez kendőzetlenül megfogalmazásra és leírásra is került. Fontos látni, hogy az Egyezmény nem vákuumban jött létre, nem kezelhető izoláltan más nemzetközi, nőket megillető jogokkal foglalkozó, ill. női érdekeket érvényesítő dokumentumtól, nem mellesleg olyanoktól, amiknek a magyar állam is aláírója volt, és a mai napig részese. A másik fontos gondolat, amit szeretnék megosztani az, hogy az a mód, ahogyan az Egyezmény a családon belüli erőszakhoz közelít, jogtechnikailag egy remek megoldás, hiszen amellett, hogy egyértelműen a nőkkel szembeni erőszak egyik válfajaként kezeli, nem tartja ezt az értelmezési keretet kizárólagosnak, tehát képes a koncepcióba emelni a családon belüli erőszak nem női áldozatainak védelmét is. Az Egyezmény ugyanis lehetőséget biztosít a személyi hatály kiterjesztésére, aminek köszönhetően láthatóvá teszi a férfi áldozatok előfordulásának lehetőségét, valamint a részükre is biztosítani ajánlja a részes államoknak mindazon jogokat, amiket az Egyezmény elsősorban a nők védelme érdekében tartalmaz.
I.
Az egyik legfontosabb nemzetközi jogi dokumentum a témában a nőkkel szembeni megkülönböztetés minden formájának felszámolásáról szóló ENSZ egyezmény (1979, New York), amelyet Magyarországon a nőkkel szembeni megkülönböztetés minden formájának felszámolásáról 1979. december 18-án New Yorkban elfogadott egyezmény kihirdetéséről szóló 1982. évi 10. törvényerejű rendelet hirdetett ki (továbbiakban: CEDAW). A CEDAW előtt egyfajta gender-semleges, szimmetrikus megközelítési modell jellemezte a nemen alapuló diszkrimináció tilalmát, ez volt a felállított standard az anti-diszkriminációs jogban1. A CEDAW két nagy alapvető változást hozott; ez már egy aszimmetrikus modellre épülő eszköz, ami kifejezetten a nők védelme érdekében jött létre, valamint a kinyilatkozatáson túl egyfajta szubsztantív nemi egyenlőség irányába történő elmozdulást tett kötelezővé. A CEDAW- ról tudni kell, hogy nem tartalmaz külön bekezdést a nőkkel szembeni erőszakról, ami jól mutatja azt a vonakodást, ellenállást, ami a nőkkel szembeni erőszak témájához való hozzányúlást jellemezte a létrejöttekor. Mindazonáltal az egyezmény egy átfogó gender specifikus keretet alkalmaz, ami felöleli a nőkkel szembeni erőszak jelenségét is. 1986-tól kezdve a CEDAW bizottsága elkezdett Általános Ajánlásokat kiadni, az Egyezmény 21. cikke felhatalmazása alapján, mely javaslatok erga omnes hatályúak. A kezdeti technikai jellegű kérdéseket tárgyaló dokumentumok a ’90 -es évek végére átalakultak karakterükben és tartalmukat tekintve; a Bizottság hozzálátott olyasfajta ajánlásokat kiadni, amik már magát az Egyezményt magyarázták, értelmezték az egyes bekezdéseket. Ebben a folyamatban jutottak el az erőszak kérdéséhez.
Az 1989-es 12-es számú Általános Ajánlás még nem adott arra magyarázatot, hogyan, mily módon vonatkozik az Egyezmény a nőkkel szembeni erőszak kezelésére is, azonban már kötelezte a tagállamokat arra, hogy jelentéseikben kitérjenek a ’violence against women’ témakör helyzetére országaikban. A 19-es számú Általános Ajánlás (1992) már érdemben foglalkozott a témával és első alkalommal tisztázta a nőkkel szembeni diszkrimináció és a nőkkel szembeni, őket nemük miatt érő erőszak viszonyát. Ebben kimondták, hogy a nőkkel szembeni erőszak a nőket érintő diszkrimináció egyik fajtája.
A 19-es Ajánlást követően a Közgyűlés 1993-ban elfogadott egy különálló nyilatkozatot2 is a nőkkel szembeni erőszak felszámolásáról. Néhány szerző úgy fogalmaz, hogy a 19-es Ajánlás volt a ’hiányzó kapocs’. Alice Edwards azt írja, hogy ez a kategorizálás betölt ugyan egy űrt a nemzetközi emberi jogban, nevezetesen annak hiányát, hogy egy explicite államokat kötelező tilalom kimondásra kerül a nőkkel szembeni erőszakot illetően, azonban ez nem elégséges. Quasi egyezményes stratégiaként elfogadásra került, azonban az Egyezménybe szükséges volna cikk formájában is belevenni. Ez a többek által is megnevezett kívánalom a mai napig nem történt meg, azonban az értelmezési keret újra és újra megerősítésre kerül és tovább erősödik, fejlődik. A Bizottság egyedi esetekben gyakorolt joghatósága alatt, az egyes Optional Protokol-t is aláíró államokkal szemben érkező panaszok elbírálása során, illetve az Európai Emberi Jogi Bíróság joggyakorlatának köszönhetően is (ugyanis a Bíróság rendre hivatkozza a CEDAW-t, illetve eseti döntéseit). Mindaz, ami a CEDAW-ban van, ami a gyakorlata során kikristályosodik; kötelező a részes tagállamokra nézve. Magyarországra is.
Magyarország 1993-ban ratifikálta az Emberi Jogok Európai Egyezményét3. A strasbourgi bíróság esetjogának jelentőségét több kutató is kiemeli, McQuigg4 példának okáért azt írja, hogy ez a fontos joganyag jelentős hatással volt az Isztambuli Egyezmény létrejöttére, megszövegezésére. Különös tekintettel az állami szerepvállalás mibenlétét illetően, hiszen az Emberi Jogok Európai Bíróságának esetjoga jelentős corpust hozott létre az államok családon belüli erőszak ügyekben való due diligance körébe tartozó kötelezettségeit illetően. Az egyes esetekben a bíróság konkrétan körvonalazza és előírja mindazon pozitív intézkedéseket, amiket a részes államok kötelesek (lettek volna) megtenni az áldozatok védelme érdekében. Mind a strasbourgi esetjog, mind a CEDAW Bizottság ügyei olyan speciális tudást halmoznak, amire építve az Isztambuli Egyezmény normatív standardjait szilárd alapokként kezelhetjük. A részes tagállamok politikája, jogalkotása, joggyakorlata nyilvánvalóan egy globális, több nemzet összefogására épülő és azok legkülönfélébb tapasztalatait magába építő emberi jogvédelmi mechanizmus norma- és értékrendszerének keretein belül létezik. A magyar részvétel ebben a közösen vallott szellemiségben, az emberi jogok bizonyos fokú standardjának elfogadását, az azzal való azonosulást is jelenti.
II.
Az egyezmény véglegesítéséhez vezető tárgyalások során kiindulási pontként az az alaptétel tartotta magát, hogy a családon belüli erőszak nemi alapú erőszak, a nőkkel szembeni diszkrimináció egyik formája, és a nők emberi jogainak megsértése körében tárgyalandó, ami a strukturális társadalmi nemi egyenlőtlenségekből származik. A dokumentum megszövegezésén dolgozók hosszas vélemény- és gondolatcsere eredményeképpen mind elfogadták (az Európai Tanács5 különféle szintjein megjelenő kezdeményezések egyesítése eredményeképpen született meg a dokumentum, egy gender szakértőkből és egy nemzetközi büntetőjogi szakemberekből álló gárda együtt gondolkodásának eredményeként6), hogy a családon belüli erőszak, többek között azért, mert aránytalanul nagy mértékben nők az áldozatai; a nőkkel szembeni erőszak körébe tartozik, s volumene miatt kellőképpen súlyos probléma ahhoz, hogy egy külön egyezmény foglalkozzon vele. Ily módon megfogalmazásában is a nőkre fókuszál, a megoldások, kezelési javaslatok is ennek fényében kerültek kidolgozásra. Tehát a fókusz akaratlagosan a nőkön maradt, azonban a részes, aláíró tagállamok számára a jogalkotók megadták a lehetőséget arra is, hogy az egyezmény keretein belül a családon belüli erőszak nőkön túli áldozatai számára is védelmet biztosítsanak.
Az integrált felfogás szerint, ami pl. a CEDAW sajátja, a nőkkel szembeni erőszak egyszerűen (mondhatni magától értetődően) magában foglalja a helyszínét tekintve az otthon falain belül végbemenő ’alfajt’ is. Ettől eltérő módon, az a fajta direkt megkülönböztetés, amit az Isztambuli Egyezmény alkalmaz, tulajdonképpen annak deklarálása, hogy a családon belüli erőszakot nem kizárólag a nőkkel szembeni erőszak tágabb kontextusában lehet és kell értelmezni. Tehát azt a felismerést üzeni, hogy a családon belüli erőszak áldozata nem kizárólag nő lehet. Ez a fajta szakmai megoldás a megszövegezésben lehetőséget ad a férfi áldozatok elismerésére és az általuk elszenvedett sérelmek megelőzésére, orvoslására is, azzal együtt, hogy a jelenséget továbbra is a nőkkel szembeni erőszaktípusok körébe sorolja, mint ami ennek a kategóriának minden jellemzőjével (pl. a hátterükben meghúzódó strukturális okok, mint a több fronton megnyilvánuló, társadalmi szinten legitimizált nemek közötti hierarchikus viszony, a női áldozatok dominanciája) bír.
Az írást az alábbi, általam korábban publikált tanulmány inspirálta, abból egyes részleteket beemeltem: Az Isztambuli Egyezmény alapelvei. Válaszképpen Gyöngyösi Zoltán tanulmányára, Közjogi Szemle 2018. szeptember, XI. évfolyam, 3. szám.
A témában elmélyülni szándékozóknak érdemes elolvasni az alábbi tanumányokat: Raluca Maria Popa, Feride Acor: From Feminist Legal Project to Groundbreaking Regional Treaty: The Making of the Council of Europe Convention on Preventing and Combating Violence against Women and Domestic Violence. European Journal of Human Rights 2016/3. (287-319.), valamint Dubravka Simonovic: Global and Regional Standards on Violence Against Women: The Evolution and Synergy of the CEDAW and Istanbul Conventions. Human Rights Quarterly 2014 Vol. 36. (590-606.).
Szerző: dr. Sebestyén Andrea – MA in Gender studies (CEU), ELTE ÁJK Jog-és Társadalomelméleti Tanszék doktori fokozatszerzési eljárása folyamatban
_________________________________________________________________________________
1Gondoljunk itt az 1948-as Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozatára, valamint minden nagyobb ENSZ, ill. regionális emberi jogi dokumentumra.
21993. december 20-i nyilatkozat (A/RES/48/104.)
3Az alábbi jogszabállyal inkorporálta az EJEE-t: 1993. évi XXXI. törvény az emberi jogok és az alapvető szabadságok védelméről szóló, Rómában, 1950. november 4-én kelt Egyezmény és az ahhoz tartozó nyolc kiegészítő jegyzőkönyv kihirdetéséről
4Ronagh McQuigg: A Contextual analysis of the Council of Europe’s Convention on Preventing and Combating Violence against Women. International Human Rights Law Review 2012 Issue 1. 367-381. (368)
5Council of Europe
61) Task Force on Violence against Women – nőkkel szembeni erőszak helyzetfelmérő munka; 2) Committee on Crime Problems (CDPC) – családon belüli erőszak területén való fellépés; 3) Parliamentary Assembly of Council of Europe (PACE) – nemi alapú erőszak elleni küzdelem érdekében fellépés. A három kezdeményezés mögötti munkacsoportokból állt össze a CAHVIO Bizottság (Ad Hoc Committee on Preventing and Combating Violence against Women and Domestic Violence)
