Vádat emelt egy járási hivatal vezetője és a földhivatali osztály vezetője ellen autópálya-építéssel összefüggő többmilliós vesztegetés miatt a Központi Nyomozó Főügyészség (KNYF).
A vádirat lényege szerint a járási hivatal vezetője és a földhivatali osztály vezetője egy autópálya-építésben közreműködő cég képviselőjétől 4 millió forintot kért a gazdasági társaság által megindított földhivatali eljárás jogellenes befolyásolásáért.
A főügyészség az ügyben vezető beosztású hivatalos személy által az előnyért, hivatali helyzetével egyébként visszaélve elkövetett hivatali vesztegetés elfogadása miatt nyújtott be vádiratot a Fővárosi Törvényszékre.
Az egyik vádlott tagadta a terhére rótt bűncselekmény elkövetését, míg társa beismerő vallomást tett. Jelenleg mindketten szabadlábon védekeznek, hivatali jogviszonyukat felfüggesztették, illetve megszüntették. A vádbeli minősített vesztegetés a törvény szerint akár tíz évig terjedő szabadságvesztéssel is büntethető.
Az eset kapcsán az ügyészség korábban azt közölte: a Nemzeti Védelmi Szolgálat feljelentése alapján indult ügyben 2018. december 18-án a Központi Nyomozó Főügyészség – a Készenléti Rendőrség és a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság munkatársainak bevonásával – tetten érte a vesztegetési pénzt átvevő egyik gyanúsítottat, majd az elkövetők lakóhelyén és munkahelyén tartott házkutatás során lefoglalta a kenőpénzt.