Kihasználva a templom segítőinek jóindulatát, adománygyűjtő dobozból lopott alig 3 ezer forintot egy férfi és egy nő egy nyíregyházi katolikus templomban. A bíróság figyelembe véve a cselekmény rendkívüli erkölcsi elítélendőségét másfél év letöltendő szabadságvesztésre ítélte a párt.
A Nyíregyházi Járásbíróság 2019. december 20-án gyorsított eljárásban társtettesként elkövetett lopás vétsége miatt J.L. és Á.E. vádlottat is 1 év 6 hónap börtönbüntetésre és 2 év közügyektől eltiltásra ítélte.
A tényállás szerint a vádlottak élettársak és 2019. december 17-én délután együtt italoztak a nyíregyházi Karácsonyi Forgatagban. Ezután bementek a főtéren található Római Katolikus templomba, ahol – kihasználva a templom segítőinek jóindulatát – egyedül maradtak, és az egyik asztalról egy lezárt adománygyűjtő dobozt vettek magukhoz. A vádlottak azzal beültek egy padba, beszakították a tetejét és kivették belőle az abban található 2 985 forintot, majd távoztak a helyszínről. Ezt észlelte a templom egyik dolgozója, aki értesítette a rendőrséget, így a párt a helyszín közelében elfogták.
A bíróság a büntetés kiszabása során figyelembe vette a bűncselekmény elkövetésének rendkívüli erkölcsi elítélendőségét. Bár a vádlottak alacsony értékre követték el a lopást, de azzal, hogy az adománygyűjtő doboz tetejét beszakították, dolog elleni erőszakot követtek el, így cselekményükkel szabálysértési értékre, dolog elleni erőszakkal elkövetett lopás vétségének bűncselekményét valósították meg.