Juliane Kokott szerint a magyar reklámadó keretében a külföldi vállalkozásokkal szemben alkalmazott mulasztási bírság nincs összhangban az uniós joggal. A főtanácsnok a C-482/18. számú Google-ügyben ismertette indítványát.
2017 januárjában a NAV egymilliárd forint összegű mulasztási bírságot szabott ki a dublini székhelyű Google Ireland társaságra a reklámadóhoz kapcsolódó bejelentési kötelezettség elmulasztása miatt. A magyar jog szerint e kötelezettség elmulasztásáért első alkalommal tízmillió forint, majd naponta az előzőleg kiszabott mulasztási bírság háromszorosának megfelelő, mindösszesen egymilliárd forint összegű bírság szabható ki. Mindebből kiszámítható, hogy a mulasztási bírság maximális összegét az első bírságot kiszabó határozat meghozatalának napját követő további négy nap mulasztással el lehet érni.
A Google keresetet terjesztett elő a Fővárosi Közigazgatási és Munkaügyi Bíróság előtt a bírságok kiszabásáról szóló határozatokkal szemben, azt állítva, hogy az azok alapjául szolgáló magyar jogszabályi rendelkezések diszkriminatívak és sértik a szolgáltatásnyújtás szabadságának az elvét. Ezzel összefüggésben a Google hangsúlyozza, hogy a magyarországi székhellyel rendelkező vállalkozások a társaság bejegyzése iránti kérelemnek a cégbírósághoz való benyújtásával és az adószám megállapításának kérésével automatikusan eleget tesznek a reklámadóval kapcsolatos bejelentési kötelezettségüknek, és az e bejelentéssel kapcsolatos esetleges további adatszolgáltatási kötelezettségeik elmulasztása esetén is maximum egymillió forint összegű bírsággal sújthatóak.
A magyar bíróság azt kérdezi az Európai Bíróságtól, hogy összhangban van-e az uniós joggal az a magyar adójogi szabályozás, amely a reklámadóval összefüggő bejelentési kötelezettség elmulasztásához kapcsolódó bírságolási rendszer keretében a Magyarországon letelepedett társaságokra kiszabható mulasztási bírságnál összességében akár ezerszer magasabb mulasztási bírság kiszabását teszi lehetővé a Magyarországon nem letelepedett társaságokra nézve.
A magyar bíróság arra is kíváncsi, hogy az EU Alapjogi Chartájában foglalt, a tisztességes ügyintézésre való joggal összeegyeztethető-e az a magyarországi gyakorlat, amely szerint a mulasztási bírság úgy kerül naponta háromszoros mértékben kiszabásra, hogy a korábbi határozat még nem jut a reklámszolgáltató tudomására, aki így a mulasztását nem tudja pótolni a következő bírság kiszabásáig.
Indítványában Juliane Kokott főtanácsnok (Németország) először is megállapítja, hogy maga a reklámadó összhangban van az uniós joggal, mivel egyrészről nem minősül olyan új forgalmi adónak, amelynek a kivetésétől az uniós tagállamoknak a héairányelv (A 2006/112/EK irányelv) értelmében tartózkodniuk kell, és másrészről az alkalmazása nem eredményez olyan hátrányos megkülönböztetést sem, amely a szolgáltatásnyújtás szabadságának az elvébe ütközne (az indítvány 33. és 41. pontjai).
A főtanácsnok szerint az uniós joggal és a nemzetközi adójoggal sem ellentétes a reklámadóra vonatkozó szabályozás azon eleme, amelynek értelmében a túlnyomórészt magyar nyelven vagy túlnyomórészt magyar nyelvű internetes oldalon reklám ellenszolgáltatás fejében történő közzététele akkor is az adó hatálya alá esik, ha egyes megadóztatott szolgáltatásokat esetleg nem Magyarországon vesznek igénybe (magyar nyelvű reklám, amely például a romániai magyar nyelvű lakosságot célozza), vagy ha az adóalany (mint a Google) nem magyarországi illetőségű (42-44). A főtanácsnok szerint ugyanis egyrészről az uniós jog nem követeli meg, hogy a megadóztatott tevékenységet Magyarországon végezzék vagy vegyék igénybe, sem pedig azt, hogy az adó alanya magyarországi illetőségű legyen, másrészről pedig Magyarország olyan ügyleteket adóztat meg, amelyekhez észszerű kapcsolat köti azáltal, hogy az ezen ügyletek tárgyát képező szolgáltatások nyelve a magyar (43,45, 48).
A főtanácsnok emellett úgy véli, hogy uniós jogi szempontból igazolható a vita tárgyává tett magyarországi szabályozás részét képező azon kötelezettség is, amely szerint a nyilvántartásba még nem vett adóalany a reklámadó keretében különös bejelentkezési kötelezettség alá esik (62).
Ezt követően a főtanácsnok megállapítja, hogy a magyarországi székhellyel rendelkező vállalkozások lényegében automatikusan eleget tesznek a reklámadótörvény szerinti bejelentkezési kötelezettségnek, és hogy ezért az e törvény szerinti szankciók gyakorlatilag csak a külföldi székhelyű vállalkozásokat sújtják (75). Ennélfogva a reklámadóval kapcsolatos bejelentkezési jogsértés szankcionálása ez utóbbi vállalkozásokkal szemben közvetett hátrányos megkülönböztetést valósít meg, és egyúttal korlátozza a szolgáltatásnyújtás szabadságát is (78).
E tekintetben ugyan a főtanácsnok elismeri, hogy az adóbeszedés hatékonyságának biztosítása céljából szankciók előírása igazolhatja a szolgáltatásnyújtás szabadságának a korlátozását, ugyanakkor megállapítja, hogy a jelen ügyben vitatott szankció aránytalan (80, 93). E szankció kiszabásánál ugyanis egyáltalán nem veszik figyelembe azon adó mértékét, amelynek a megállapítását a szankció útján biztosítani kívánják, ami miatt a bírság könnyen meghaladhatja azt a nyereséget, amelyet voltaképpen meg kell adóztatni (94). Emellett a bejelentés elmaradása okának a szankció szempontjából való irrelevanciája, valamint a bírság napi összegének exponenciális növekedése sincs összhangban az arányosság követelményével (95-96).
Végül a főtanácsnok szerint a külföldi vállalkozásokkal szembeni közvetett és nem igazolható hátrányos megkülönböztetésnek minősülnek azok a korlátozások, amelyek értelmében a reklámadótörvény szerinti mulasztási bírsággal szemben nincs közigazgatási, csak bírósági jogorvoslat, amelynek során a bíróság tárgyaláson kívül határoz, és kizárólag okirati bizonyításnak van helye (101, 105).
Mindezekre tekintettel a főtanácsnok annak kimondását javasolja a Bíróságnak, hogy a magyar reklámadó keretében a külföldi vállalkozásokkal szemben alkalmazott mulasztási bírság kiszabásának a módja, és az azzal összefüggő jogorvoslati lehetőségek a szolgáltatásnyújtás szabadságának nem igazolható korlátozását jelentik (108).
A főtanácsnok véleménye nem köti a Bíróságot. A főtanácsnok feladata, hogy teljesen pártatlanul és függetlenül eljárva a rábízott ügy jogi megoldására vonatkozó javaslatot terjesszen a Bíróság elé. Az Európai Bíróság bírái most kezdik meg az ügyben a tanácskozást. Az ítéletet későbbi időpontban hozzák meg.
