“Bírák vagyunk…” – Az Országos Bírósági Hivatal ünnepi kiadványt jelentetett meg a bírói hatalom gyakorlásáról szóló törvény kihirdetése 150. évfordulója alkalmából. Ebből idézünk most néhány örök érvényű gondolatot egykoron élt kiváló bíróktól, akiknek tevékenysége, elhivatottsága összefonódott a magyar bírósági szervezet múltjával. Ezúttal Csemegi Károly gondolatát elevenítjük fel.
„Tisztában van azzal már az egész civilizációs világ, hogy a bíró függetlensége nem a bírónak adott kedvezmény és tulajdonság, hanem a társadalomnak oltalma a gyakran egyoldalu, gyakran elragadott, a pillanat befolyása alatt álló felső vagy alsó hatalom ellen.”
„Minden államnak egyik legelső és legszentebb kötelessége a törvények uralmát az alkalmazásban biztosítani. E biztosítéknak alapfeltételei vannak. A legfőbb legnélkülözhetetlenebb feltétel a független bíróság.”
„A hivatásától áthatott biró őre a szabadságnak, és villáma a féktelenségnek; az elfajult, gyáva, vagy tudatlan biróság pedig valóságos átka a társadalomnak, meghamisítója a szabadságnak, s felbontója az államszervezetnek.” – Csemegi Károly (Jogtudományi Szemle 1869. 1. füzet 6-9. o.)
Csemegi Károly Csongrádon született 1826 tavaszán. Apja Nasch József Károly falusi kereskedő volt, aki korábban Párizsban bankárként is dolgozott, így annak ellenére, hogy Csemegi szülőfalujában végezte az elemi iskolát, apjától franciául, anyjától németül is tudott tanulni. Később, tanulmányai előrehaladtával a görög és a latin nyelvet is elsajátította. Jogi tanulmányait Pesten végezte. Korányi Frigyessel, Funták Sándorral és Gajzágó Salamonnal létrehozták az Egyetemi Magyar Társulatot. 1845-ben Naschról Csemegire magyarosított. Ügyvédi szakvizsgáját 1846-ban tette le. A szabadságharcban is részt vett, majd az 1850-es évek végétől a közigazgatásban tevékenykedett. Széles körben tették híressé nevét szakmai röpiratai és az akkoriban Magyarországon jól ismert Alföld című folyóiratban publikált szakmai értekezései. A kiegyezés után Horvát Boldizsár igazságügyi miniszter titkárnak és osztálytanácsosnak nevezte ki. A Büntető Törvénykönyv elkészültét követően közigazgatási karrierjét elhagyva a Kúria egyik büntetőtanácsának elnökévé nevezték ki, ahol (a maga kezdeményezte) 1893-as nyugdíjazásáig tevékenykedett. 1896-ban a Magyar Tudományos Akadémia díszdoktorává avatták. Nevéhez fűződik a Magyar Jogász Egylet megalapítása, melynek 1878-ban elnökévé választották, majd egészségének romlásával, 1898-ban örökös elnökké tették meg. 1899 tavaszán, hetvenhárom esztendős korában hunyt el.
