Az elektronikus hírközlési vállalkozások kötelesek a hívó helyének meghatározását lehetővé tevő információt a „112”-es hívószámra irányuló segélyhívásokat kezelő hatóság részére ingyenesen hozzáférhetővé tenni. A tagállamok kötelesek gondoskodni arról, hogy az említett kötelezettséget abban az esetben is teljesítsék, amikor a mobiltelefonban nincs SIM-kártya – az Európai Unió Bírósága ítéletet hozott.
A C-417/18. sz. ügyben hozott ítélet – AW és társai kontra Lietuvos valstybė, képviseli a Lietuvos Respublikos ryšių reguliavimo tarnyba, a Bendrasis pagalbos centras és a Lietuvos Respublikos vidaus reikalų ministerija
AW és társai ES-nek, egy 17 éves lánynak a hozzátartozói, aki bűncselekmény áldozatává vált. ES-t 2013. szeptember 21-én reggel 6 óra körül Panevėžys (Litvánia) egyik külvárosában elrabolták, megerőszakolták, és egy gépjármű csomagtartójában élve felgyújtották. Miután e csomagtartóba bezárták, mobiltelefont használva hozzávetőleg tízszer felhívta a „112” egységes európai segélyhívó számot (a továbbiakban: 112) annak érdekében, hogy segítséget kérjen. A segélyhívásokat fogadó központ berendezései azonban nem jelezték ki a használt mobiltelefonszámot, ami megakadályozta az áldozat helyének meghatározását. Nem lehetett megállapítani, hogy az ES által használt mobiltelefonban volt-e SIM-kártya, sem pedig azt, hogy a telefonszáma miért nem volt látható a segélyhívásokat fogadó központban.
AW és társai keresetet nyújtottak be a Vilniaus apygardos administracinis teismas (vilniusi regionális közigazgatási bíróság, Litvánia) előtt, amelyben azt kérték, hogy a bíróság kötelezze a litván államot az áldozat, ES, és az általuk elszenvedett nem vagyoni kár megtérítésére. Keresetük alátámasztása érdekében arra hivatkoznak, hogy Litvánia nem biztosította megfelelően az egyetemes szolgáltatási irányelv1 gyakorlatban történő végrehajtását, amely irányelv előírja, hogy a tagállamok biztosítják, hogy az elektronikus hírközlési vállalkozások díjmentesen a 112-re irányuló segélyhívásokat kezelő hatóság rendelkezésére bocsátják a hívó helyére vonatkozó információt, amint a hívás az említett hatósághoz beérkezik2. E szabály a 112 egységes európai segélyhívó számra irányuló valamennyi hívásra vonatkozik. Az említett mulasztás azt eredményezte, hogy nem lehetett a terepen dolgozó rendőrségi szolgálatok részére továbbítani ES helymeghatározó adatait, ami megakadályozta őket abban, hogy a segítségére siessenek.
A Vilniaus apygardos administracinis teismas arra vár választ a Bíróságtól, hogy az irányelv előírja-e a tagállamok számára e rendelkezésre bocsátás kötelezettségét azt az esetet is beleértve, amikor a hívást SIM-kártyával nem rendelkező mobiltelefonról indították, és hogy a tagállamok mérlegelési mozgástérrel rendelkeznek-e a 112-t hívó fél helyére vonatkozó információ pontosságára és megbízhatóságára vonatkozó kritériumok meghatározása során, amely lehetővé teszi számukra, hogy azokat a hívást továbbító bázisállomás azonosítására korlátozzák.
A mai napon kihirdetett ítéletében a Bíróság emlékeztet arra, hogy az irányelv szövegéből kitűnik, hogy a hívó fél helyére vonatkozó információ rendelkezésre bocsátásának kötelezettsége az „egységes európai segélyhívó számra irányuló valamennyi hívásra” vonatkozik. Máskülönben a Bíróság korábban már kimondta, hogy az irányelv eredeti változatából az következik, hogy a műszaki megvalósíthatóság feltétele mellett olyan eredménykötelezettséget ír elő a tagállamok számára, amely nem korlátozódik a megfelelő szabályozási keret létrehozására, hanem megköveteli, hogy a 112 valamennyi hívójának helyére vonatkozó információt ténylegesen a segélyhívó szolgálatokhoz továbbítsák. Ezért nem fogadható el, hogy a SIM-kártyával nem rendelkező mobiltelefonról indított 112-es hívásokat kizárják ezen irányelv hatálya alól.
Következésképpen a Bíróság úgy ítéli meg, az irányelv az – amennyiben műszakilag megvalósítható – arról való gondoskodásra kötelezi a tagállamokat, hogy az érintett vállalkozások a hívó fél helyére vonatkozó információt a 112-re irányuló segélyhívásokat kezelő hatóság részére, amint a hívás az említett hatósághoz beérkezik, ingyenesen hozzáférhetővé tegyék, azt az esetet is beleértve, amikor a hívást SIM-kártyával nem rendelkező mobiltelefonról indították.
A Bíróság ezt követően megállapítja, hogy még ha a tagállamok a 112-t hívó fél helyére vonatkozó információ pontosságára és megbízhatóságára vonatkozó kritériumok tekintetében bizonyos mérlegelési mozgástérrel is rendelkeznek, e kritériumoknak minden esetben – a műszaki megvalósíthatóság határain belül – biztosítaniuk kell e hívó fél helyének ahhoz szükséges megbízhatósággal és pontossággal történő meghatározását, hogy a segélyhívó szolgálatok a részére hasznos segítséget nyújthassanak. A tagállamokat e kritériumok meghatározása tekintetében megillető mérlegelési mozgástér korlátja tehát annak szükségességében rejlik, hogy biztosítsák a továbbított információ hasznosságát a hívó fél helyének hatékony meghatározása és ennélfogva a segélyhívó szolgálatok beavatkozása érdekében. Mivel ezen értékelés alapvetően műszaki jellegű, és szorosan kapcsolódik a litván mobil távközlési hálózat sajátosságaihoz, azt a kérdést előterjesztő bíróságnak kell elvégeznie.
Végül a Bíróság rámutat, hogy az uniós jog államnak betudható megsértésével a magánszemélyeknek okozott károkért való állami felelősség megállapításának feltételei között szerepel az e jog megsértése és az említett magánszemélyek által elszenvedett, e kárkategóriába tartozó kár közötti közvetlen okozati összefüggés fennállása. Mindenesetre a nemzeti jogszabályok által meghatározott kártérítési feltételek nem lehetnek kedvezőtlenebbek, mint azok, amelyek a hasonló jellegű, nemzeti jogon alapuló igényekre vonatkoznak.
Következésképpen, amennyiben valamely tagállam belső joga szerint a nemzeti hatóságok által elkövetett jogsértés és a valamely magánszemély által elszenvedett kár közötti közvetett okozati összefüggés fennállását az állam felelősségének megállapításához elegendőnek tekintik, az e tagállamnak felróható uniós jogsértés és a magánszemély által elszenvedett kár közötti ilyen közvetett okozati összefüggést is elegendőnek kell ítélni az említett tagállam felelősségének ezen uniós jogsértésért való megállapításához.
_________________________________________________________________________________
1A 2009. november 25-i 2009/136/EK európai parlamenti és tanácsi irányelvvel (HL 2009. L 337., 11. o.) módosított, az egyetemes szolgáltatásról, valamint az elektronikus hírközlő hálózatokhoz és elektronikus hírközlési szolgáltatásokhoz kapcsolódó felhasználói jogokról szóló, 2002. március 7-i 2002/22/EK európai parlamenti és tanácsi irányelv (HL 2002. L 108., 51. o.; magyar nyelvű különkiadás 13. kötet, 29. fejezet, 367. o.).
2A 26. cikk (5) bekezdése.
