Az Alkotmánybíróság elutasította az országgyűlési képviselőknek a lakástakarék-pénztárakról szóló törvény egyes rendelkezései megsemmisítésére irányuló utólagos normakontroll indítványát. A támadott rendelkezések a lakáspénztár-konstrukciók esetében megszüntették az állami támogatást. A Testület döntése szerint a jogalkotó kellő alkotmányos indokát adta a szabályozás megváltoztatásának, mivel a támogatási rendszer kiemelkedően nagyvonalú, ugyanakkor megkérdőjelezhető hatékonyságú volt,
Az Alkotmánybíróság elutasította az országgyűlési képviselőknek a lakástakarék-pénztárakról szóló törvény egyes rendelkezései megsemmisítésére irányuló utólagos normakontroll indítványát. A támadott rendelkezések a lakáspénztár-konstrukciók esetében megszüntették az állami támogatást.
A szabályozást az Országgyűlés kivételes eljárásban tárgyalta, illetve fogadta el, azonban az indítványozók érvelése szerint ezt semmi sem indokolta, a jogalkotó többség az eljárást visszaélésszerűen alkalmazta. Az indítványozók kifogásolták a módosítás előterjesztésének módját is, illetve azt, hogy a rendelkezések megalkotása és elfogadása nem a jogalkotási törvény szerint történt, mindez pedig a jogállamiság, jogbiztonság sérelmét eredményezte. Hozzátették, a jogalkotó többség nem biztosított kellő felkészülési időt sem az érintettek számára. A lakhatáshoz való jog sérelmével összefüggésben úgy érveltek, hogy a szabályozás a lakosság nagy részét kizárja a kedvezményes lakáshoz jutás lehetőségéből, mivel immáron már csak az juthat hozzá, aki a Családi Otthonteremtési Kedvezmény igénybevételére jogosult. A rendelkezések sértik a tisztességes verseny elvét és hátrányos megkülönböztetés tilalmát is, mert egyes piaci szereplők fő profilját kifejezetten a megszüntetett konstrukció jelentette, azonban nem kaptak kellő tájékoztatást a változásokról és a kellő felkészülési idő sem volt számukra biztosított. A támadott szabályozás elvonta a lakástakarék-pénztári megtakarítások állami támogatását, ez pedig – egy közjogi váromány elvonása miatt – sérti a tulajdonhoz való jogot. Végül előadták, hogy az Alaptörvény Q) cikk (2) és (3) bekezdésein keresztül a Gazdasági, Szociális és Kulturális Jogok Nemzetközi Egyezségokmányával is ellentétes a szabályozás.
Az Alkotmánybíróság először is megállapította, amit az indítványozók is elismertek, hogy a szabályozás elfogadása formálisan jogszerű volt. Továbbá a Házszabály bármely rendelkezésének megsértése nem eredményezi automatikusan a törvény közjogi érvénytelenségét, az csupán akkor állapítható meg, ha az közvetlenül az Alaptörvényből fakadó rendelkezéseket is sért. Jelen esetben ilyen körülmény nem merült fel, annak megítélése pedig nem az Alkotmánybíróság hatáskörébe tartozik, hogy milyen célszerűségi, illetőleg politikai szempontok alapján dönt a jogalkotó a kivételes eljárás lefolytatása mellett. A jogalkotási törvénnyel összefüggésben az Alkotmánybíróság kiemelte, hogy annak sérelme önmagában nem vezet a jogszabály közjogi érvénytelenségéhez, ha az egyébként nem sérti az Alaptörvényt. Jelen esetben nem merült fel ilyen alaptörvénysértő körülmény.
A rendelkezések nem sértik a kellő felkészülési idő elvét sem, mivel azok nem értelmezhető akként, hogy az államnak egyes támogatások megszüntetésekor lehetőséget kellene biztosítania arra, hogy mindazok, akik az adott támogatás fennállásának ideje alatt nem éltek annak igénybevételével, azok a megszüntetés elhatározását követően még további időt kapjanak a csatlakozásra.
Az Alkotmánybíróság a szerzett jogok védelmével összefüggésben megállapította, hogy azok védelme nem jelenti azt, hogy a jogalkotó megfelelő súlyú alkotmányos indokkal, különösen a jövőre nézve ne változtathatná meg a szabályozási környezetet. A jogalkotó kellő alkotmányos indokát adta a szabályozás megváltoztatásának, mivel a támogatási rendszer kiemelkedően nagyvonalú, ugyanakkor megkérdőjelezhető hatékonyságú volt, ezért további fenntartását az állam nem kívánta megvalósítani.
Az indítványozók által hivatkozott szociális jellegű államcélokkal összefüggésben az Alkotmánybíróság rámutatott, hogy a lakástakarék-pénztári szerződések állami támogatása nem hozható közvetlen összefüggésbe e célokkal, illetve, hogy az nem tekinthető azok megvalósulása közvetlen eszközének sem. Az indítvány tárgyát képező támogatás kifejezett alaptörvényi jogosultság, illetőleg az Alaptörvényben foglalt valamely államcéllal való közvetlen összefüggés hiányában úgynevezett ex gratia juttatásnak tekinthető. Ez a fajta támogatás pedig senkinek sem biztosít alanyi jogot arra, hogy abban részesüljön, a jogalkotó ésszerű különbséget tehet a támogatottak körében. A jogalkotó egységesen, a jövőre nézve szüntette meg a támogatást, e tekintetben tehát nem tett különbséget a jogalanyok között.
A piaci folyamatokba való beavatkozással és a piaci szereplők közötti különbségtétellel összefüggésben az Alkotmánybíróság kiemelte, hogy a nyújtott állami támogatás nem a lakástakarék-pénztárak, hanem az egyes előtakarékoskodók támogatását szolgálta, vagyis ezen indítványi elemeket sem találta megalapozottnak.
Az Alkotmánybíróság az Egyezmény sérelmével összefüggésben végül megállapította, hogy annak rendelkezései tartalmilag azonosak a már elbírált alaptörvényi szabályokkal, amelyek vonatkozásában az indítványi elemek már érdemi elbírálásra kerültek.
