“A bírói függetlenség a bírák lelkiismeretén múlik. Olyan a bírói ítélet, amilyen a bíró.” – 150 évvel ezelőtt született a bírói hatalom gyakorlásáról szóló 1869. évi IV. törvénycikk. A törvény tartalmában és formájában is korszakalkotó volt és másfél évszázad múltán is utat mutat a bírói függetlenség terén. A kiegyezés éveiben deklarált törvényről neves jogtudósok meséltek a Bíróságok Napja alkalmából.
150 évvel ezelőtt, 1869. július 15-én hirdeték ki a bírói hatalom gyakorlásáról szóló 1869. évi IV. törvényczikk-et, amely a magyar igazságszolgáltatás működésének meghatározó állomása, a modern bírósági szervezet kiépítésének első pillére.
A törvény meghatározó jelentőségét az adja, hogy rendelkezett a hatalmi ágak szétválasztásáról, amikor kimondta:
„Az igazságszolgáltatás a közigazgatástól elkülöníttetik. Sem a közigazgatási, sem a bírói hatóságok egymás hatáskörébe nem avatkozhatnak.”
Szabályozta a bírák alkalmazási feltételeit, és deklarálta a bírói függetlenséget, melynek garanciája volt, hogy a bíró kizárólag „a törvények, a törvény alapján keletkezett s kihirdetett rendeletek s a törvényerejű szokás szerint tartozik eljárni és ítélni.”
Rögzítette a bírák elmozdíthatatlanságát, rendelkezett a hatásköri összeütközésről.
E törvény sarkalatos rendelkezései máig hatóan vetették meg a magyar bírói hivatás attribútumait.
Az 1867. évi kiegyezés megnyitotta az utat a polgári Magyarország felépítése előtt. A legnagyobb feladat a jogrendszer modernizálása volt, amely megteremhette az alapot a társadalmi és gazdasági folyamatok átalakulásához.
Horvát Boldizsár a bírói hatalomról szóló törvény képviselőházi vitájában ezt így fogalmazta meg: „Az igazságügyi reform {…} életkérdés jelentőségével bír, mind anyagi mind pedig közvetve szellemi emelkedésünk szempontjából.” (1869. június 23. 34. országos ülés. OGY 1869/1872 KN. II.67.)
Kulcskérdés volt az államszervezés átalakítása, a hatalmi ágak elválasztása. Ezt a törvény a következő megfogalmazásban rögzíti: „Az igazságszolgáltatás a közigazgatástól elkülöníttetik. Sem a közigazgatási, sem a bírói hatóságok egymás hatáskörébe nem avatkozhatnak.” Ez a rövid, lakonikus tömörségű mondat a bírói és a végrehajtó hatalom szétválasztásának alapelv szintű rögzítése, amely egyszerre jelenti az államszervezet átalakítását, de a jogállami garanciákat is.
“A bírói függetlenség a bírák lelkiismeretén múlik. Olyan a bírói ítélet, amilyen a bíró. Ha a bíró jól felkészült, emberi magaviseletében kifogásolhatatlan, hogyha tudományos felkészültsége van, akkor a legfőbb garanciája a bírói függetlenségnek.” – hangsúlyozza Stipta István jogtudós, egyetemi tanár az évforduló alkalmából készült kisfilmben.
A bírói függetlenség biztosítékait a törvény három csoportba sorolta. Elsőként rögzítette a bírói egzisztencia anyagi alapjait szolgáló biztosítékokat, másodsorban meghatározta a bírói összeférhetetlenség kritériumait, a bíró integritásának védelmét szolgáló garanciákat, és végül kimondta a bírói hivatás szakmai elvárásának követelményeit.
A bírói egzisztencia függetlenségét le nem szállítható állami fizetéssel, elmozdíthatatlansággal, a 70. életév betöltéséig tartó aktív kor rögzítésével, a nyugállományba küldés feltételeinek meghatározásával, az áthelyezés és a szervezetrendszer átalakításának tilalmával oldotta meg a jogalkotó.
Az összeférhetetlenség szabályozási elvei során a bíró feddhetetlenségének védelmét kívánta biztosítani. A törvény már a lehetséges negatív helyzetek kialakulását is meg akarta előzni, melyek egy része gazdasági jellegű volt (kereskedelmi, ipartestületi tevékenység, ajándék, adomány, járadék vagy nyugpénz elfogadásának tilalma vagyonkezeléssel járó gyámság vagy gondnokság kizárása), másrészt foglalkozásokkal, hivatali álláshelyekkel volt összekapcsolható (országgyűlési képviselőség, királyi jegyzőség, ügyvédség, tanárság, tanítóság, állami vagy törvényhatósági hivatal, szolgálat, tisztviselőség).
Alapvető szabálya a törvénynek, hogy megtiltotta a politikai tevékenységet (politikai folyóirat tulajdonlása, kiadása, szerkesztése, politikai szervezeti, gyülekezeti, munkásegyleti tagság).
A jogi képzettség igazolásának feltétele volt vagy a köz- és váltóügyvédi vizsga letétele, vagy pedig jogi felsőoktatásban letettszabályszerű elméleti vizsgák, továbbá három éven át tartó jogi gyakorlat és a gyakorlati bírói szakvizsgálat kiállása. Kiemelkedő ez a szabályozás, hiszen eddig a bírák részére egységes szakmai követelmény nem volt meghatározva.
A törvény korszakalkotó szabályozásával érvényesítette a modern polgári igazságszolgáltatás alapvető szempontjait és utat nyitott a hazai bírósági rendszer kiépítésének.
Modern bírósági szervezetrendszer
Bár a bírói hatalomról szóló törvény konkrétan nem rendelkezett a bíróságok szervezetéről, mégis elindítója annak a folyamatnak, amely a modern szervezetrendszer alapjait rakta le. Az 1871. évi VIII. törvénycikk szólt a bírák és bírósági hivatalnokok felelősségéről, az 1871. évi IX. törvénycikk a bírák és a bírósági hivatalnokok áthelyezése és nyugdíjazása körüli eljárás szabályozásáról, az 1871. évi XXXI. és XXXII. törvénycikk az elsőfolyamodású bíróságok rendezéséről, az 1874. évi XXIV. törvénycikk a gyakorlati bírói vizsgáról, az 1883. évi XXXIII. törvénycikk a törvénykezési szünidőről, az 1885. évi XI. tc. az állami tisztviselők, altisztek és szolgák nyugdíjazásáról.
A bírói hivatás
Az 1869. évi IV. törvény újraértelmezte a bíró fogalmát Magyarországon, hatására egy új bírói modell született, aki szakmailag felkészült, függetlensége garanciákkal védett és élethivatása az ítélkezés, az igazságszolgáltatás.
A törvény ma már a bíróságtörténet része, hatása azonban napjainkban is él, hiszen megteremtette a modern kori bíráskodás alapjait.
A törvény kihirdetésének napja közel 20 éve a bírák és az igazságügyi alkalmazottak ünnepe, július 15-e minden évben a Bíróságok Napja.
A Bíróságok Napja alkalmából idén 117 bírónak és igazságügyi alkalmazottnak adta át az Országos Bírói Tanács a magyar Királyi Kúria egykori elnökéről elnevezett Juhász Andor díjakat, a Bírósági Szolgálatért Okleveleket, a címzetes kúriai bíró, címzetes táblabíró, címzetes törvényszéki bíró, valamint a főtanácsos és tanácsos címeket kiemelkedő igazságszolgáltatási tevékenységük és példamutató életpályájuk elismeréseként.
Juhász Andor 1886-ban joggyakornokként kezdte meg bírói szolgálatát, majd kassai ítélőtáblai bíró, budapesti törvényszéki elnök, aztán ítélőtáblai elnök lett. 1925-től 1934-ig a Kúria elnöki posztját töltötte be. Őt idézve: „A biró tehát nem lehet szolgája a törvény betőinek, hanem mint a szobrász az alaktalan agyagmasszából, úgy formálja ki a bíró is az anyagi igazságot művészi kézzel, fáradságos értelmi es lelki munkával a per adathalmazaból, állandóan szem előtt tartva, hogy nem légüres térbe szerkeszti bele ítéletet, hanem azzal embersorsot intéz, könnyet szárit vagy fakaszt, szilárdítja vagy megrendíti a jog és erkölcs uralmába vetett hitet es közmeggyőződést”.
