“Ej, ráérünk arra még!” – Pathó Pál létezett! Alszolgabíró, majd községi jegyző volt a reformkorban. Neve Petőfi Sándor költeményének köszönhetően vált a semmittevő köznemes mintájává – talán nem véletlenül. És amit még tudni lehet Róla…
Pató Pál 1795. június 7-én a ma Szlovákiához tartozó Muzslán látta meg a napvilágot és 1855. április 28-án Magyarszőgyén halt meg.
Pályája csúcsán Esztergom vármegyében alszolgabírói tisztséget, majd Magyarszőgyén községi jegyzői tisztséget is betöltött.
Élete során kétszer házasodott meg, először Menyhárt Teréziát, majd Varga Erzsébetet vette feleségül. Két feleségétől összesen hét gyermeke született.
Azért lett a halogatás mintaképe, mert a falusi legendák szerint a gyermeknemzést sem siette el, első feleségétől a házasságuk tizenhatodik évében született meg első utódja.
Az alszolgabíró – így Pató Pál is – a járásokban teljesített szolgálatot, a főszolgabíró vezetése alatt. A közigazgatás és az igazságszolgáltatás szétválasztásáig a szolgabírók mindkét területen tevékenykedtek. Az alszolgabírók az igazgatási jellegű cselekményeken kívül, a 16. század végétől kezdődően önálló bíróság tartására is jogot kaptak.
Az 1588. évi 40. tc. alapján tiszta adóssági perekben és kisebb értékű polgári ügyekben a szolgabírók jártak el. A 18. századra feladataik megszaporodtak: hatáskörükbe került minden 200 forint perérték alatti tiszta adóssági, zálog-, osztály iránti és örökösödési per.
A frissen lediplomázott köznemesi származású jogászok gyakran szereztek szolgabírói állást, többéves tapasztalat után pedig magasabb állásra is pályázhattak.
Az 1848-ban kezdődött polgárosodás előtt a vármegye minden tisztségére, így a szolgabírói, főszolgabírói állásra is csak a nemesek pályázhattak – ez egyik kiváltságuk volt. Nem véletlen, hogy a forradalmi eszmék által áthatott Petőfi, a korszak eme szignifikáns jelenségét választotta gúnyverse céltáblájaként.
Az alszolgabírók a fennálló rendszer minden olyan gyermekbetegségét megtestesítették, mint a restség, a kivagyiság vagy az úrhatnám stílus, amellyel a polgárosodó Magyarország a reformkorban le kívánt számolni.
Forrás: OBH
Petőfi Sándor 1847-ben írt költeményében így szól Pató Pálról:
„Mint elátkozott királyfi
Túl az Óperencián,
Él magában falujában
Pató Pál úr mogorván.
Be más lenne itt az élet.
Ha egy ifjú feleség…
Közbevágott Pató Pál úr:
“Ej, ráérünk arra még!”
Roskadófélben van a ház,
Hámlik le a vakolat,
S a szél egy darab födéllel
Már tudj’ isten hol szalad;
Javítsuk ki, mert maholnap
Pallásról néz be az ég…
Közbevágott Pató Pál úr:
“Ej, ráérünk arra még!”
Puszta a kert, e helyett a
Szántóföld szépen virít,
Termi bőven a pipacsnak
Mindenféle nemeit.
Mit henyél az a sok béres?
Mit henyélnek az ekék?
Közbevágott Pató Pál úr:
“Ej, ráérünk arra még!”
Hát a mente, hát a nadrág,
Úgy megritkult, olyan ó,
Hogy szunyoghálónak is már
Csak szükségből volna jó;
Híni kell csak a szabót, a
Posztó meg van véve rég…
Közbevágott Pató Pál úr:
“Ej, ráérünk arra még!”
Életét így tengi által;
Bár apái nékie
Mindent oly bőven hagyának,
Soha sincsen semmije.
De ez nem az ő hibája;
Ő magyarnak születék,
S hazájában ősi jelszó:
“Ej, ráérünk arra még!”
