A közjegyzői eljárásban részt vevő felek közös kérelmére öröklési bizonyítványt kiállító lengyel közjegyzők nem minősülnek „bíróságnak” az öröklési rendelet értelmében, következésképpen e bizonyítvány nem minősül öröklési ügyben hozott „határozatnak”. Az ilyen okirat viszont „közokirat” – áll az Európai Unió Bíróságának ítéletében.
A C-658/17. sz. ügyben hozott ítélet – WB
WB apja, aki 2016. augusztus 6-án hunyt el, lengyel állampolgár volt, aki Lengyelországban rendelkezett szokásos tartózkodási hellyel. WB fél volt a Słubicében (Lengyelország) P. Bac közjegyző előtt indult, WB apjának hagyatékára vonatkozó eljárásban. E közjegyző 2016. október 21-én öröklési bizonyítványt állított ki. Az elhunyt vállalkozó volt, aki a német–lengyel határ közelében folytatott tevékenységet. WB meg kívánta tudni, hogy az elhunyt helyezett-e el tőkét német bank(ok)ban, és ha igen, akkor tájékoztatást kívánt kapni a hagyaték részét képező tőkeösszegről. WB e célból az e közjegyző által kiállított öröklési bizonyítvány másolatának, valamint olyan tanúsítványnak a kiadását kérte, amely tanúsítja, hogy e bizonyítvány az uniós jog értelmében öröklési ügyben hozott határozatnak minősül. E kérelem elutasításának esetére WB az öröklési bizonyítvány másolatának, valamint olyan tanúsítványnak a kiadását kérte, amely tanúsítja, hogy e bizonyítvány öröklési ügyben kiállított közokiratnak minősül.
A 2017. június 7-i jegyzőkönyvben a P. Bac közjegyzői irodájában működő közjegyzőhelyettes elutasította e kérelmeket. Lényegében azt állapította meg, hogy az öröklési bizonyítvány az uniós jog értelmében vett „határozatnak” minősül, és mivel Lengyelország nem értesítette a Bizottságot a hatóságok és jogi szakemberek jegyzékéről, nem tudja kiállítani a bizonyítványt az uniós jog által előírt formában. WB második kérelmét illetően a közjegyzőhelyettes kifejtette, hogy az öröklési bizonyítvány „határozatnak” való minősítése kizárja annak „közokiratnak” való minősítését, így nem lehetséges a megfelelő tanúsítvány uniós jog által előírt formában történő kiállítása.
WB keresetet indított a Sąd Okręgowy w Gorzowie Wielkopolskim (Gorzów Wielkopolski-i regionális bíróság, Lengyelország) előtt. E bíróság arra vár választ, hogy igazságszolgáltatási feladatokat lát-e el az öröklési bizonyítvány kiállításáért felelős lengyel közjegyző, és az általa kiállított okirat közokirat-e, amelynek másolata kiadásához bármely olyan érdekelt személy kérelmére csatolható a 650/2012 rendelet1 szerinti formanyomtatvány, aki ezen okiratot valamely más tagállamban kívánja felhasználni.
A mai napon kihirdetett ítéletében a Bíróság legelőször is megállapítja, hogy e rendeletnek megfelelően a „bíróság” fogalma minden olyan igazságügyi hatóságot, valamint öröklési ügyekben hatáskörrel rendelkező hatóságot és jogi szakembert jelöl, amely/aki igazságszolgáltatási feladatot lát el, vagy igazságügyi hatóság felhatalmazása alapján vagy igazságügyi hatóság ellenőrzése alatt jár el, feltéve, hogy ezek az egyéb hatóságok és jogi szakemberek szavatolják a pártatlanságot és a felek meghallgatáshoz való jogát, valamint feltéve, hogy a tevékenységük helye szerinti tagállam joga értelmében határozataik ellen igazságügyi hatóság előtt jogorvoslattal lehet élni, vagy azokat igazságügyi hatóság felülvizsgálhatja; és határozataik hasonló hatállyal és joghatással rendelkeznek, mint az igazságügyi hatóságok által ugyanilyen ügyben hozott határozatok.
A Bíróság – annak megállapítását követően, hogy csupán tájékoztató jelleggel bír az, hogy Lengyelország nem tett értesítést arról, hogy a közjegyzők igazságszolgáltatási feladatokat látnak el, és nem kizárt, hogy „bíróságnak” legyenek minősíthetők, amennyiben teljesítik az e rendeletben foglalt feltételeket – megvizsgálja, hogy az öröklési bizonyítványt a közjegyzői eljárásban részt vevő összes fél közös kérelmére kiállító közjegyző igazságszolgáltatási feladatokat lát-e el a hivatkozott rendelet értelmében. Kiemeli, hogy az igazságszolgáltatási feladatok ellátása magában foglalja azt a jogot, hogy az érintett felek közötti esetleges vitás kérdésekben hivatalból határozatot hozzon. Ahhoz, hogy valamely hatóságot az általa ellátott tevékenység sajátos jellege alapján úgy lehessen tekinteni, hogy igazságszolgáltatási feladatokat lát el, az esetleges jogviták elbírálásának hatáskörével kell rendelkeznie. Nem ez az eset áll fenn, amennyiben a szóban forgó jogi szakember hatásköre kizárólag a felek szándékától függ. Mivel az öröklési bizonyítvány kiállítására irányuló közjegyzői tevékenységeket az érintettek közös kérelmére látja el a közjegyző, és a felek egyetértésének hiányában azok nem érintik a bíróság jogköreit, a lengyel közjegyzők nem gyakorolnak határozathozatali hatáskört. Mivel az öröklési bizonyítványt nem bíróság állítja ki, az nem minősül e rendelet értelmében öröklési ügyben hozott „határozatnak”.
Végül azon kérdést illetően, hogy az olyan öröklési bizonyítvány, mint amilyen a lengyel öröklési bizonyítvány, amelyet a közjegyző a közjegyzői eljárásban részt vevő összes fél közös kérelmére állít ki, „közokiratnak” minősül-e, a Bíróság rámutat arra, hogy a lengyel jog értelmében a közjegyzők jogosultak az örökléssel kapcsolatos okiratok kiállítására, és arra, hogy az öröklési bizonyítvány közokiratként bejegyzett okirat. A Bíróság kiemeli továbbá, hogy e bizonyítvány az örökség megszerzésére vonatkozó jogerős határozattal azonos joghatályú. Ezen túlmenően a közjegyző megvizsgálja, hogy megtagadható-e az öröklési bizonyítvány kiállítása, így ezen okirat hitelessége annak aláírására és tartalmára vonatkozik. Következésképpen az öröklési bizonyítvány közokiratnak minősül e rendelet értelmében.
_________________________________________________________________________________
1A öröklési ügyekre irányadó joghatóságról, az alkalmazandó jogról, az öröklési ügyekben hozott határozatok elismeréséről és végrehajtásáról, valamint az öröklési ügyekben kiállított közokiratok elfogadásáról és végrehajtásáról, valamint az európai öröklési bizonyítvány bevezetéséről szóló, 2012. július 4-i 650/2012/EU európai parlamenti és tanácsi rendelet (HL 2012. L 201., 107. o.; helyesbítések: HL 2012. L 344., 3. o.; HL 2013. L 60., 140. o.).
