Balatonföldvár város helyi építési szabályzatáról szóló önkormányzati rendelete két pontját törvénysértőnek minősítette és megsemmisítette a Kúria. Az első olvasatra nem túl drámainak ható döntésre a város vezetése – jogalkotó önkormányzatoktól szokatlan módon – a sajtóban, sőt Facebook-bejegyzésekben is hevesen reagált.
Az ügy előzménye: az önkormányzat még tavaly „alövezet” néven olyan új kategóriával bővítette a helyi építési szabályzatot, amelyet a vonatkozó magasabb jogszabályok nem tartalmaznak. Az általa bevezetett új kategóriát a módosító rendelet így definiálta: „alövezet az övezet olyan része, amely az alaprendeltetéstől eltérő rendeltetést biztosít közérdekből.” A rendeletmódosítást követően a jelenlegi vízparti környezetért aggódó panaszosok az állampolgári jogok biztosához fordultak, aki vizsgálatot indított, és az ügyben a jegyző és a kormányhivatal tájékoztatását kérte. Az önkormányzati hivatal vezetője szerint a rendeletmódosítás célja a vitorláskikötő közúti kapcsolatának biztosítása volt, amelynek érdekében korábban zöldterületbe sorolt ingatlant közlekedési területbe soroltak át azzal, hogy a zöld területet majd egy másik ingatlanból visszapótolják. A módosítással kikötőterület övezetbe sorolt ingatlanok egy része közlekedési alövezetbe kerül, amelyen a tervek szerint a vitorláskikötőt is kiszolgáló gépkocsi parkoló létesülhet. A kormányhivatal szerint az önkormányzati rendelet által bevezetett „alövezet” fogalmát a hatályos jogszabályok valóban nem tartalmazzák, ezért az önkormányzat helyesen járt el, amikor rendeletében definiálta ennek normatartalmát.
Az alapvető jogok biztosa a rendelet két pontjának törvényességi felülvizsgálatát és megsemmisítését indítványozta a Kúriánál. Indoklásában kifejtette, hogy az építési szabályzat két új pontja magasabb szintű jogszabályokba (Étv., OTÉK, Balatontv. stb.) ütközött, amelyek nem teszik lehetővé az „alövezet” terület-felhasználási kategória önkormányzati rendelettel történő bevezetését. Beadványában utalt az AB 11/2005. határozatára is, amelynek nyomán a Balatontv.-ben korábban tartalmazott alövezet fogalmát és szabályozását hatályon kívül helyezték.
Az önkormányzat a Kúria felhívására benyújtott védiratában az indítvány elutasítását kérte. Védekezésében kifejtette, hogy a vitorláskikötő fejlesztése érdekében kialakított új területhasznosítási alövezet megfelel a magasabb szintű jogszabályoknak is. Az Étv. az alövezet fogalmát nem nevesíti, de nem is tiltja, az OTÉK pedig kifejezett felhatalmazást ad a helyi sajátosságok megőrzése vagy kialakítása érdekében kialakítható helyi szabályozásra. Az önkormányzat rendeletében meghatározott „ alövezet” nyelvtani és logikai értelmezés szerint is alacsonyabb szintű kategória az övezetnél, ezért nem lehet azzal ellentétes sem. Az önkormányzat szerint a kikötői út- és parkolóépítést lehetővé tevő helyi szabályozást „a műemléki környezet és a településkép látvány védelme, különösen a vízfelület látványának védelme” is indokolta.
A Kúria egyetértett az indítványozó érvelésével, amely szerint a kifogásolt önkormányzati szabályozás – további garanciális korlátok hiányában – gyakorlatilag korlát nélkül teremti meg a hatályos felsőbb szintű szabályok alól való eltérés lehetőségét. Indoklásában kiemelte, hogy az igazgatási terület területfelhasználási egysége csakis „beépítésre szánt” vagy „beépítésre nem szánt” kategóriába tartozhat, azaz nem létezik e két átfogó területi kategóriának „közös metszete”. Emlékeztetett arra is, hogy a 11/2005. (IV.5.) határozatában az Alkotmánybíróság a Balatontv. által korábban bevezetett (azóta már hatályon kívül helyezett) „alövezet” kategória meghatározását is a kapcsolódó garanciális szabályok hiánya miatt találta alkotmányellenesnek.