1848-ban nem történtek lényeges változások az igazságszolgáltatás terén, a reformra nem maradt idő. Csak néhány lényeges törvény született: az 1848. évi IX. tc. az úriszék felszámolásáról és az 1848. évi XVIII. tc. a sajtóról. A sajtóvétségek elbírálására esküdtbíróságok felállítását rendelte el a törvény. Az elkészült és kihirdetett esküdtszéki rendelet a formális jogegyenlőség talaján állt.
Minden törvényhatóság, szabad királyi város és kerület köteles volt összeírni az esküdtképes, legalább 200 forint jövedelemmel rendelkező 24-60 év között személyeket. A rendelet nem tett különbséget férfiak és nők között, de a gyakorlatban csak a férfiakat írták össze. Az esküdtlajstromban szereplő neveket 36-os csoportokba sorsolták.
Az esküdtválasztás sorsolással történt, de bizonyos számú tagot a terhelt, a védő és a vád is kiejthetett közülük. A terhelt a 36 esküdt-jelöltből 12-t saját belátása szerint kiejthetett. Az így maradó 12 fős esküdtszék döntött a tárgyalás lefolytatása után a terhelt bűnösségéről.
Sajtóvétség vádja esetén egy bűnvizsgáló bíró folytatta le a nyomozást, az összegyűlt anyagot a perbefogó törvényszék elé terjesztette. Ha a perbefogó törvényszék vádemelés mellett döntött, a közvádló 3 napon megküldte a határozatot a büntetőtörvényszék elnökének.
Az esküdtszék összehívásáról az illetékes büntetőtörvényszék elnöke intézkedett. A bíró az esküdtszék döntése alapján hirdette ki az ítéletet.
A vádnak 24 óra, a vádlottnak 3 nap jogvesztő határidő állt rendelkezésére, hogy a Hétszemélyes Táblához fellebbezzen. Ha a vádlott nem jelent meg a bíróság előtt, akkor makacssági ítélet kiszabására volt mód.
Az eljárás szóbeli, közvetlen, nyilvános volt, érvényesült a felek kétoldalú meghallgatásának elve és a védelemhez való jog. Az esküdteknek nem csak hallaniuk, hanem látniuk is kellett a tárgyalás folyamán a vádlottat.
Kötelező volt a védő alkalmazása. A rendelet szerint érvényesült az ártatlanság vélelme is: a vádlott nem volt korlátozva a mozgás szabadságában az ítélethozatal előtt.
Az esküdteknek addig kellett megszakítás és a külvilág kizárása mellett tárgyalniuk, amíg nem döntöttek a bűnösség kérdésében. A keresetlevélben pontosan meg kellett jelölni azt a sérelmes kijelentést, amellyel a sajtóvétség megvalósult. A bíró azt a sajtóterméket, amelyben a vád alapjául szolgáló közlemény megjelent, az eljárás megkezdése után elkobozhatta.
Elsődlegesen a vádlott lakóhelye szerint illetékes esküdtszéknek kellett eljárnia, vagy annak az esküdtszéknek, ahol a mű megjelent, illetve annak aláírt köteles példányát beszolgáltatták. Ha magánszemély panaszára indult eljárás, akkor a panaszló lakóhelye szerinti esküdtbíróság volt illetékes.
A sajtótermékben megjelentetett becsmérlő állítások valóságát a vádlott nem bizonyíthatta be. A sajtóvétség attól függetlenül valósult meg, hogy a leközölt állítások valóságtartalma megállta-e a helyét. Kivételnek számított, ha a sajtóvétséget hivatalból eljáró személy vagy köztisztviselő sérelmére valósították meg. Ezekben az esetekben, ha a becsmérlő állítás igaznak bizonyult, a vádlott nem volt büntethető. Akkor lehetett büntetni, ha egyéb, a becsület csorbítására alkalmas kijelentést is tett.
A panaszló fél az eljárás során olyan tanúkat állíthatott, akik saját erkölcsi magaviseletének helyességét bizonyították.
A vádlottat elmarasztaló ítéletet a vádlott költségére közzé kellett tenni. A bírónak el kellett rendelnie a sérelmes sajtótermék megsemmisítését. Ha valaki az érintett sajtóterméket újra forgalomba hozta, vagy az ott leírtakat újra megjelentette, a legmagasabb büntetést kaphatta.
A hivatalból induló sajtóeljárás keresetének elévülési ideje 6 hónap volt. A magánszemély panaszára indított eljárás elévülésének időtartama 2 év volt.
