Magyarország a területén fekvő mezőgazdasági földterületeken közvetlenül vagy közvetetten más tagállambeli állampolgárok javára fennálló haszonélvezeti jogok megszüntetésével nem teljesítette a tőke szabad mozgásának elvéből és a Chartában biztosított tulajdonhoz való jogból eredő kötelezettségeit. Az EUM-Szerződésben előírt alapvető szabadság korlátozásának igazolására törekvő tagállamnak ügyelnie kell a Chartában biztosított alapvető jogok tiszteletben tartására is – áll az Európai Unió Bíróságának ítéletében.
A C-235/17. sz. ügyben hozott ítélet – Bizottság kontra Magyarország
2013-ban Magyarország elfogadott egy szabályozást, melynek értelmében a Magyarországon fekvő mezőgazdasági területeken fennálló haszonélvezeti jogok kizárólag az érintett föld tulajdonosának közeli hozzátartozója javára alapítható vagy tartható fenn. E szabályozás, amely különösen a más tagállambeli állampolgárok helyzetét érintette, előírta, hogy a jogi személyek vagy a tulajdonossal ilyen rokoni kapcsolatban nem álló természetes személyek javára alapított haszonélvezeti jogok 2014. május 1-jén megszűnnek.
2018. március 6-i, két egyesített előzetes döntéshozatali ügyben hozott ítéletében1 a Bíróság kimondta, hogy a szóban forgó szabályozás a tőke szabad mozgásának nem igazolt korlátozásának minősült.
A kötelezettség megállapítása iránti jelen eljárásban a Bizottság annak megállapítását kéri a Bíróságtól, hogy Magyarország azáltal, hogy előírta a tulajdonossal közeli hozzátartozói viszonyban nem álló személyek javára alapított haszonélvezeti jogok megszüntetését, nem teljesítette a tőke szabad mozgásának elvéből és az Európai Unió Alapjogi Chartájának a tulajdonhoz való jogra vonatkozó 17. cikkéből eredő kötelezettségeit.
A mai napon hozott ítéletében a Bíróság megállapítja, hogy mivel a vitatott megszüntetés a más tagállambeli állampolgárok javára közvetlenül vagy közvetetten (valamely jogi személy révén) fennálló haszonélvezeti jogokat érinti, az a tőke szabad mozgása elvének korlátozásának minősül, melyet a jelen ügyben az arányosság elvének megfelelően nem igazolhat az a tény, hogy Magyarország a mezőgazdasági területeket az azokat megművelő személyek számára kívánja fenntartani és meg kívánja akadályozni e területek spekulatív célú megszerzését, sem a magyar jogalkotó azon feltételezett szándéka, hogy szankcionálja a devizagazdálkodásra és a mezőgazdasági területek megszerzésére vonatkozó nemzeti szabályozás megsértését, melyet állítólagosan a haszonélvezeti jogok külföldi megszerzői követtek el.
A Bíróság hangsúlyozza azt is, hogy amikor valamely tagállam egy vagy több alapszabadság nemzeti szabályozás általi korlátozásának igazolására törekszik, e szabályozás uniós joggal való összeegyeztethetőségét mind a Szerződésben és a Bíróság ítélkezési gyakorlatában az említett alapszabadság korlátozásának igazolására előírt kivételekre, mind a Charta által biztosított alapvető jogokra tekintettel kell megvizsgálni. Ugyanis ezen alapvető jogokat az uniós jog által szabályozott valamennyi tényállásra alkalmazni kell, így akkor is, amikor valamely tagállam a fent hivatkozott alapvető szabadságok korlátozásának általános tilalma alóli kivételt kíván érvényesíteni.
E tekintetben a Bíróság megállapítja, hogy a haszonélvezeti jogok vitatott szabályozás általi megszüntetése a Charta értelmében vett tulajdontól való megfosztásnak minősül. Ezzel kapcsolatban a Bíróság szerint, noha a Charta lehetővé teszi a közérdeken alapuló ilyen megfosztást a törvényben meghatározott esetekben és feltételekkel, valamint az ezáltal elszenvedett veszteségekért kellő időben fizetett méltányos összegű kártalanítás mellett, a haszonélvezeti jogok szóban forgó megszüntetése nem felel meg e feltételeknek.
Ugyanis, noha a Magyarország által felhozott igazolások főszabály szerint ilyen közérdeknek minősülhetnek, úgy tűnik, hogy az érintett korlátozás valójában nem az e tagállam által hivatkozott célkitűzéseket követi és nem felel meg az arányosság követelményének sem. Ráadásul a vitatott szabályozás semmiféle rendelkezést nem tartalmaz a haszonélvezeti jogaiktól így megfosztott jogosultak kártalanítását illetően.
Következésképpen a vitatott szabályozásban előírt tulajdontól való megfosztást nem igazolja közérdekű célkitűzés, és ahhoz nem kapcsolódik kellő időben fizetett méltányos összegű kártalanítást biztosító rendszer, ezért az sérti a Chartában előírt tulajdonhoz való jogot.
Ilyen körülmények között a Bíróság kimondja, hogy a vitatott szabályozás elfogadásával Magyarország nem teljesítette a tőke szabad mozgásának elvéből és a Chartának a tulajdonhoz való jogra vonatkozó rendelkezéséből eredő kötelezettségeit.
_________________________________________________________________________________
