Az octava kifejezés a latin octo, azaz a nyolc szóból származik. IV. Béla uralkodása alatt alakult ki az a gyakorlat, hogy a Kúria bíróságai egy nagyobb ünnep nyolcadán kezdték meg működésüket. A nyolcadokon tartott bíróságokat 1447-ben szabályozta először törvény.
Az octava a katolikus liturgiában az ünnepet követő nyolc napot jelentette, szokás volt ugyanis a karácsonyt, húsvétot és a pünkösdöt további nyolc napig ünnepelni. Hasonlóképpen emlékeztek meg a szentekről, az ünnepüket követő nyolcadik napon. Kiemelkedő jelentőséggel bírt Szent György (április 24) és Szent Mihály (szeptember 29) napja. Általában ezekhez az ünnepekhez igazítva hívták össze az országgyűlést, vagy bírósági fórumokat tartottak. Egyes magánjogi szerződések teljesítésének határidejét is általában e két ünnephez igazították.
IV. Béla uralkodása alatt alakult ki az a gyakorlat, hogy a Kúria bíróságai egy nagyobb ünnep nyolcadán kezdték meg működésüket. A nyolcadokon tartott bíróságokat 1447-ben szabályozta először törvény.
Évente négy octávát kellett tartani, amit I. Mátyás kettőre redukált, a Szent György és Szent Mihály napját követő nyolcadokon (ún. nagy octávák). A nagy octávák 40 napig tartottak.
Az ügyek szaporodásával, a két nagy octáva között tartottak két kisebb octávát is 20-20 napig. Amikor I. Mátyás 1458-tól bevezette a 16. illetve a 32. napra szóló idézést, a királyi udvarban a bíráskodás folyamatossá vált. Az idézéssel az octávák közötti időszakokra is perbe lehetett hívni valakit – ez vezetett végül a királyi udvar állandó bírósága, a királyi tábla kialakulásához.
A királyi táblán meg kellett jelennie a nádornak, az országbírónak és a személynöknek, ítélőmestereikkel együtt. Megjelenhetett a tárnokmester, az erdélyi vajda és a horvát-szlavón bán is, helyetteseivel és ítélőmestereivel együtt. A kellő számú bíró jelenléte érdekében a nagybírók mellé három évre választottak egy főpapot, egy főurat és 16 jogban járatos nemest. A választott tagoknak a bíróságok alkalmával a kúriában kellett tartózkodniuk.
A királyi tábla első folyamodású és fellebbviteli felsőbíróságként működött. Első fokon a nagybírók hatáskörébe tartozó ügyek, és a megyéktől fellebbezett perek tartoztak a királyi tábla illetékességébe.
