A Kórházszövetség Kongresszusán mutatta be a kórházak ellenőrzési tapasztalatait az Állami Számvevőszék tervezési vezetője. Salamon Ildikó előadásában hangsúlyozta: az ÁSZ célja a kórházak törvényes gazdálkodásának a támogatása. Kifejtette: alapvető társadalmi elvárás, hogy az állampolgárok a lehető legmagasabb szintű ellátást kapják a kórházakban. Ehhez ugyanakkor szabályosan, átláthatóan és hatékonyan működő egészségügyi gazdálkodó szervezetekre van szükség – hangsúlyozta az ÁSZ tervezési vezetője, Egerben.
“Magyarország Alaptörvénye előírja, hogy minden közpénzekkel gazdálkodó szervezet köteles a nyilvánosság előtt elszámolni a közpénzekre vonatkozó gazdálkodásával” – nyitotta előadását Salamon Ildikó, a Kórházszövetség Egerben zajló éves Kongresszusán. Hozzátette: a közpénzeket és a nemzeti vagyont az átláthatóság és a közélet tisztaságának elve szerint kell kezelni.
Az Állami Számvevőszék tervezési vezetője elmondta: az ÁSZ az elmúlt években számos kórháznál végzett ellenőrzést és hozta nyilvánosságra az erről szóló jelentéseket. Rámutatott: ellenőrzéseink a szakmai feladatellátásra nem terjednek ki, az ÁSZ a pénzügyi- és vagyongazdálkodásra vonatkozó törvényi előírások betartását értékeli. Salamon Ildikó ugyanakkor rávilágított, hogy a törvényi előírások és gazdálkodási szabályok betartása a szervezetek vezetőinek feladata és felelőssége, a gazdálkodási szabálytalanságok pedig a szakmai feladatellátás biztonságát is veszélyeztethetik.
Salamon Ildikó felidézte: az Állami Számvevőszék múlt héten összegző elemzést készített 17 kórház ellenőrzéséről és 5 kórház utóellenőrzéséről. Elmondta: az ÁSZ ellenőrzési megállapításai rávilágítanak arra, hogy az ellenőrzött kórházak gazdálkodása nem felelt meg a közpénzek felhasználására vonatkozó követelményeknek. A jellemző hiányosságok és szabálytalanságok azt mutatják, hogy a kórházak vezetői az egyértelmű első számú felelősségük ellenére nem fektettek kellő hangsúlyt a gazdálkodási területre – szögezte le előadásában az ÁSZ tervezési vezetője.
Az ellenőrzési tapasztalatokat összegezve Salamon Ildikó elmondta: az ellenőrzött 17 kórház közül mindössze két kórháznál volt szabályszerű a belső kontrollrendszer, egyetlen kórháznál volt megfelelő a pénzügyi gazdálkodás, a vagyongazdálkodás pedig egyik ellenőrzött intézménynél sem volt szabályszerű. Az ÁSZ tervezési vezetője rámutatott: a gazdálkodási terület minden szervezet működésénél „létfontosságú szervként” funkcionál, és “ha a szervezet egyik létfontosságú szerve beteg, akkor nem „egészséges” az egész szervezet sem” – hívta fel a figyelmet Salamon Ildikó. Hozzátette: még az irányító szervek ellenőrzési tevékenységükkel sem érték el, hogy a kórházak gazdálkodása szabályszerű legyen. Salamon Ildikó az előadásában hangsúlyozta: a törvényi előírásoknak való megfelelés a gazdálkodásban éppen olyan lényeges, mint az orvos-szakmai protokollok betartása a gyógyításban, ezért fontos, hogy a kórházak betartsák a gazdálkodásra vonatkozó törvényi előírásokat.
Salamon Ildikó felhívta a figyelmet: az ÁSZ elemzése igazolta, hogy a nem átlátható és nem elszámoltatható közpénzfelhasználás is hozzájárulhatott a kórházak működési gondjaihoz. “Ez korlátozza a kórházak gazdálkodásához szükséges költségvetési források meghatározását is, adósságuk okainak feltárását” – hangsúlyozta az ÁSZ tervezési vezetője. Hozzátette: meggyőződésünk, hogy a kórházak adósságának pontos meghatározhatóságához elengedhetetlen, hogy a kórházak maradéktalanul betartsák a számviteli, a közbeszerzési szabályokat, a csalásmentes, integritás szemléletű működést biztosító előírásokat.