A bejelentett lakcím mellett a személyes és üzleti kapcsolatok, végső soron pedig nemzetközi egyezmények dönthetik el egy magánszemély adóügyi illetékességét. Mivel ez határozza meg, hogy a magánszemélynek hol kell jövedelemadót fizetnie, a külföldi munkavállalást tervezőknek érdemes ezt a témakört is alaposan körüljárniuk.
A Deloitte Magyarország szja-val és tb-vel kapcsolatos tévhitekkel és tényekkel foglalkozó cikksorozata ezúttal az adóügyi illetőség fogalmát mutatja be, ami külföldön dolgozó magyarok és külföldi magánszemélyek magyarországi munkavégzése és adózása kapcsán az egyik legfontosabb adóztatást befolyásoló tényező lehet. Mivel a nem megfelelően megállapított adóilletőség komoly kockázatot hordozhat magában, érdemes megvizsgálnunk az illetőség megállapítását befolyásoló tényezőket.
Az adóügyi illetőség kapcsán a leggyakrabban felmerülő félreértés, hogy az illetőség helye egyenlő azzal az országgal, ahol a munkavállaló bejelentett lakcímmel rendelkezik. Igaz ugyan, hogy a munkavállaló lakóhelye egy fontos tényező, azonban az illetőség megállapítása során számos egyéb körülményt is vizsgálni szükséges, mint például a létérdekek központjának fekvését, ami a magánszemély kötődéseit vizsgálja az érintett országok viszonylatában.
Az illetőség megállapítása során az első lépés, hogy megnézzük az érintett országok belső jogszabályait. A magyar szja törvény például részletes szabályokat tartalmaz az illetőség megállapítása tekintetében. Az első kérdés, amit vizsgálnunk szükséges: az állampolgárság. Az Szja törvény ugyanis egy második állampolgársággal nem rendelkező magyar állampolgárt automatikusan magyar illetőségűnek tekint – akkor is ha külföldön él. Az Szja törvény másik különleges szabálya, hogy a Magyarországon, a naptári (és adóévben) 183 napot meghaladóan tartózkodó EU-s állampolgárok az Szja törvény értelmében magyar adóügyi illetőségűnek minősülnek.
Egy másik általános tévhit, hogy ha valakinek ingatlantulajdona van, ez egy másik államban történő munkavégzés időszaka alatt is automatikusan azt eredményezi, hogy az állandó lakóhelye is megmarad az ingatlan fekvése szerinti államban. Ez a megközelítés esetenként téves eredményre vezet. Hangsúlyozandó például, hogy egy ingatlant csak akkor lehet állandó lakóhelynek tekinteni, ha az a magánszemély számára folyamatosan elérhető. Ha például valaki bérbe adja a saját tulajdonú ingatlanát, akkor ez már nem vehető figyelembe állandó lakóhelyként.
Amennyiben a fenti szempontok vizsgálata nem vezet eredményre, azt kell kideríteni, hogy a munkavállaló létérdekeinek központja melyik államban található. Ez talán a legösszetettebb kérdés, ugyanis vizsgálni kell a magánszemély minden személyes, családi és gazdasági kapcsolatát, amely az érintett államokhoz kötheti. A személyes kapcsolatok esetében általában a család tekinthető a legfontosabb tényezőnek, azaz azt szükséges felmérni, hogy a munkavállalóval együtt a családja is átköltözik-e a másik államba. Akár rokoni kapcsolatban nem álló másik személyek is lehetnek befolyásoló tényezők, amennyiben a vizsgált magánszemély miattuk utazik gyakran a másik államba.
A gazdasági kapcsolatok esetében azt szükséges vizsgálnunk, hogy a magánszemély gazdaságilag melyik államhoz kötődik nagyobb mértékben. Ebben a körben vizsgálandó például minden tulajdon (ingatlan, gépjármű, gazdasági társaságban tulajdonrész stb.), befektetés, megtakarítás, felvett hitel, magánnyugdíjpénztári tagság, biztosítás, stb., ami a magánszemélyt valamelyik országhoz köti.
Felmerülhet a kérdés, hogy miért is fontos az adóügyi illetőség megállapítása. A rövid válasz: az adóegyezmények tipikusan az illetőség államához telepítik a magánszemély úgynevezett világjövedelmeinek adóztatását. Ez magában foglalja mind a munkavégzés kapcsán megszerzett jövedelmeket, mind a külön adózó jövedelmek jelentős részét is (pl: kamat, osztalék vagy árfolyamnyereség). Ez alól kivételt tipikusan az ingatlanvagyonból szerzett jövedelmek képezhetnek (pl: ingatlan bérbeadása vagy értékesítése). Leegyszerűsítve tehát: főszabály szerint egy magánszemély minden jövedelme az illetőség államában adózik feltéve, hogy ezt valamilyen speciális rendelkezés nem írja felül.
Abban az esetben, ha a fentiekben ismertetett körülmények alapján egy Magyarországon dolgozó külföldi esetében az Szja törvény illetőséget állapít meg, szükséges kiderítenünk, hogy a másik ország is illetőséggel bírónak tekinti-e a magánszemélyt a saját szabályai alapján. Amennyiben igen, úgy a kettős adóztatást kizáró egyezmények segíthetnek a kérdés eldöntésében.
„Alapvető félreértésekre ad okot a nemzetközi egyezmények és a belső (nemzeti) jogszabályok kapcsolata. A valóság az, hogy az egyezmény pusztán azt mondja meg, hogy két állam közül melyik adóztathat, de ennek csak akkor van jelentősége, ha az adott ország akar is adóztatni. Az egyezmény tehát adókötelezettséget önmagában sosem keletkeztet! Az adókötelezettség megállapításához minden érintett ország saját jogszabályainak vizsgálata is elengedhetetlen” – mutatott rá Kövesdy Zoltán a Deloitte adó- és jogi osztályának menedzsere.
Előfordulhatnak azonban olyan esetek is, amikor a fenti szempontok vizsgálatával sem jutunk egyértelmű eredményre, azaz vagy mindkettő, vagy egyik vizsgált állam esetében sem állapítható meg az illetőség. Erre a helyzetre az adóegyezmények az érintett magánszemély állampolgárságához nyúlnak vissza, és ide telepítik az illetőséget. Ha azonban az érintett magánszemély több ország állampolgárságával rendelkezik, elképzelhető, hogy ez a megközelítés sem vezet eredményre. Ilyen esetekre az adóegyezmények az érintett államok illetékes hatóságaira bízzák a magánszemély illetőségének megállapítását.
„A fentiek alapján megállapíthatjuk, hogy az adóügyi illetőség megállapításához igen sokféle szempont vizsgálata szükséges, másrészt könnyen helytelen következtetésre juthatunk, ha az egyes szempontokat nem teljes körűen vizsgáljuk meg. Tekintve, hogy az illetőség megállapítása kiemelten fontos a személyi jövedelemadó fizetési kötelezettség szempontjából, javasolt lehet az illetőség előzetes vizsgálata egy külföldi munkavégzésre vonatkozó ajánlat elfogadásakor” – tette hozzá Baranyi Gábor, a Deloitte adó- és jogi osztályának igazgatója.
