Állapotjavulás alatt nem egyszerűen a jogszabályok által meghatározott és a jogalkotó által bármikor megváltoztatható állapot százalékos változását, hanem az egyén élethelyzetét érdemben meghatározó tényleges fizikai állapot kedvező változását kell érteni. Ennek vizsgálata minden esetben az eljáró hatóságok, illetőleg bíróságok kötelezettsége. – Az Alkotmánybíróság alkotmányos követelmény megállapításáról határozott.
Az alapügy felperese 2011. december 31. napjáig rokkantsági nyugdíjban részesült, azonban az új szabályozásnak megfelelően lefolytatott felülvizsgálat eredményeként állapotában javulás következett be, és ellátásának összege a korábbi rokkantsági nyugdíjának kevesebb, mint a felére csökkent. Az ezt tartalmazó társadalombiztosítási határozatot az illetékes bíróság hatályon kívül helyezte, mivel álláspontja szerint önmagában az egészségi állapot meghatározására használt százalékos értékek változása nem indokolhatja az állapotjavulást: ki kell mutatni azt is, hogy az eltérő minősítési szempontok miatt csak a százalékos értékekben, vagy ténylegesen történt-e az ellátásra jogosult egészségi állapotában változás. Az ügy végül a Kúriára került, amely kezdeményezte az Alkotmánybíróságon a megváltozott munkaképességű személyek ellátásairól szóló törvény Emberi Jogok Európai Egyezményébe, mint nemzetközi szerződésbe ütközésének vizsgálatát.
A rokkantsági ellátások összege a 2012. január 1. napját megelőzően folyósított rokkantsági nyugdíjak összegéhez képest kizárólag akkor csökkenthető, ha az ellátásra jogosult személy állapotában javulás következett be, azonban a szabályozás nem határozza meg az állapotjavulás fogalmát. Az Alkotmánybíróság rámutatott: aránytalan, és így Magyarország vállalt nemzetközi kötelezettségeivel ellentétes az egyes ellátásra jogosultak által viselt teher akkor, ha az ellátás csökkentésére kizárólag a jogi keretek átalakításából következően az egészségi állapot meghatározására használt százalékos értékek változása miatt kerül sor. Az Alkotmánybíróság ezért alkotmányos követelményként rögzítette, hogy állapotjavulás alatt nem egyszerűen a jogszabályok által meghatározott és a jogalkotó által bármikor megváltoztatható állapot százalékos változását, hanem az egyén élethelyzetét érdemben meghatározó tényleges fizikai állapot kedvező változását kell érteni. Ennek vizsgálata minden esetben az eljáró hatóságok, illetőleg bíróságok kötelezettsége.
Az Alkotmánybíróság kiemelte: a Magyarország által vállalt nemzetközi kötelezettségek egyikéből sem vezethető le egy meghatározott összegű ellátásra való alanyi jogosultság. Ebből következően a támadott rendelkezés rokkantsági ellátás összegét megállapító rendelkezése önmagában nem lehet ellentétes Magyarország nemzetközi kötelezettségeivel, így az Emberi Jogok Európai Egyezményével sem. Erre tekintettel az Alkotmánybíróság az indítványt elutasította.
Az Alkotmánybíróság ugyanakkor hivatalból eljárva azt is megállapította, hogy a kötelező felülvizsgálatot követően a rokkantsági ellátás összege a korábbi rokkantsági nyugdíjhoz képest jelentősen, adott esetben akár 50 %-ot meghaladó mértékben is csökkenhet. Az Országgyűlés nemzetközi szerződésből származó jogalkotói feladat elmulasztását valósította meg akkor, amikor nem alkotott olyan szabályokat, melyek lehetővé tennék az ellátás összegének meghatározása során a tényleges fizikai állapotjavulás mértékének, illetőleg a 2012. január 1. napját megelőzően megállapított rokkantsági nyugdíj összegének figyelembevételét. Az Alkotmánybíróság ezért felhívta az Országgyűlést, hogy jogalkotói feladatának 2019. március 31. napjáig tegyen eleget.
A határozathoz párhuzamos indokolást csatolt Czine Ágnes és Stumpf István alkotmánybíró, különvéleményt fűzött Dienes-Oehm Egon, Juhász Imre, Pokol Béla, Salamon László, Szívós Mária és Varga Zs. András alkotmánybíró.
