Korunkban a választottbíróságok szerepe mind hazai, mind nemzetközi viszonylatban egyre növekszik. Ennek ellenére Magyarországon – a hasonló jelentőségű jogágakhoz képest – viszonylag szerényebb volumenű, könyv formában is megjelent szakirodalom foglalkozik csak a témával. Ezek közül az egyik Boóc Ádám egyetemi docens és gyakorló ügyvéd A nemzetközi kereskedelmi választottbíráskodás – A választottbíró megválasztása és kizárása című kötete, melyhez Kulifay Bálint írt szakmai recenziót.
Recenzió dr. Kulifay Bálint által Boóc Ádám A választottbírósági ítéletek érvénytelenítése című kötetéhez
Szerző: Dr. Boóc Ádám, PhD
Lektor: Prof. Dr. Vörös Imre, az MTA rendes tagja
Kiadó: Patrocinium Kiadó
Kiadás éve: 2018.
Kézirat lezárva: 2018. január 2.
Nyomdai munkálatok: Vareg Hungary Kft.
Borító: kartonált, ragasztókötött
Oldalak száma: 272
Nyelv: magyar
ISBN: 978-963-413-188-5
A könyv szerzője Dr. Boóc Ádám, PhD, tanszékvezető egyetemi docens a Károli Gáspár Református Egyetem Állam- és Jogtudományi Karának Polgári Jogi és Római Jogi Tanszékén, gyakorló ügyvéd. Legfőbb szakterületei ezzel összhangban a polgári jog, római jog, társasági jog, valamint a nemzetközi választottbíráskodás jogágait ölelik fel.
Nyugodt szívvel állítható, hogy korunkban a választottbíróságok szerepe mind hazai, mind nemzetközi viszonylatban egyre növekszik. Ennek ellenére Magyarországon – a hasonló jelentőségű jogágakhoz képest – viszonylag szerényebb volumenű, könyv formában is megjelent szakirodalom foglalkozik csak a témával.
Ilyenek, többek között:
- Boóc Ádám: A nemzetközi kereskedelmi választottbíráskodás – A választottbíró megválasztása és kizárása. HVG-ORAC, Budapest, 2009.
- Okányi Zsolt: Választottbíráskodás Magyarországon – belföldi és nemzetközi ügyekben. Alapszín Kiadó, Budapest, 2009.
- Horváth Éva: Nemzetközi választottbíráskodás. HVG-ORAC, Budapest, 2010.
- Kecskés László – Lukács Józsefné: Választottbírók könyve. HVG-ORAC, Budapest, 2012.
Láthatjuk, hogy a fenti kötetek alkotói elsősorban egy átfogó képet kívánnak nyújtani vizsgálatuk témájáról. Kivételnek nevezhető a jelen recenzió tárgyát képező könyv szerzője, Boóc Ádám, aki már a korábbi, 2009-es művében is a választottbíráskodás két szűkebb területére, a nemzetközi kereskedelemmel kapcsolatos választottbíráskodásra, valamint az egyes bírák megválasztására és kizárására fókuszálta munkáját, lehetőséget adva az ezen altémákban való mélyebb elmerülésre. Eme könyvével hasonló stratégiát követett.
Könyvszemlénk műve a következő szerkezeti felépítést követi:
- Előszó: 11. oldal.
- Rövidítések jegyzéke: 13. oldal.
- I. Bevezetés: 15-42. oldalak.
- II. Ausztria: 43-62. oldalak.
- III. Svájc: 62-92. oldalak.
- IV. Anglia: 93-116. oldalak.
- V. Az Amerikai Egyesült Államok: 117-144. oldalak.
- VI. Magyarország: 145-208. oldalak.
- VII. Zárókövetkeztetések: 209-225. oldalak.
- Irodalomjegyzék: 226-247. oldalak.
- Internetes források: 248-252. oldalak.
- Jogesetek jegyzéke: 253-256. oldalak.
- Summary[1]: 257-272. oldalak.
A lektori előszót követően egy kétoldalas rövidítéstárral találkozunk, amely az egyes, a könyvben gyakrabban előforduló jogszabályok és nemzetközi szerződések rövidítéseit, avagy kisebb, köznapibb formáját tartalmazza. Ezt követően a szerző az első, Bevezetés című fejezetben taglalja egyrészt a választottbíráskodás történeti előzményeit, másrészt a XX. században született, ám a mai napig megkerülhetetlen két nemzetközi jogforrást, a New York-i egyezményt és az UNCITRAL Mintatörvényt.
Figyelmünket rögtön az elején felhívja a választottbíráskodás intézményének közvetlen ókori ősére[2], kiemelve, hogy az arbiter személye, mint bonus vir, egy erkölcsösnek tartott és a publikum bizalmát élvező férfi élt a köztudatban. Bemutatja az intézmény fejlődését és nüanszait a klasszikus ókortól az érett középkorig, itt azonban egy hirtelen ugrással 1958-ban terem, a New York-i egyezménynél, mindazonáltal el nem mulasztva rámutatni a római jogi tradíció a témában kifejtett hatására, különös tekintettel az újlatin kultúrájú országok választottbírósági törvényhozására.
Ezen a ponton a tanulmány nemcsak bemutatja az Egyezményt és a Mintatörvényt, s ezek lényeges rendelkezéseit, de rá is kanyarodik a címben felvállalt fő témájára: a választottbírósági ítéletek érvénytelenítésére. Eme alapvetést joggal tette a szerző a könyv elejére, hiszen ez a két, mondhatni sarokkő jelentőségű jogforrás kihatással van a következő öt fejezetben taglalt ország választottbíráskodással kapcsolatos joganyagára.
A következő fejezetnél érkezünk el formálisan is az alkotás meghatározó tudományos módszeréhez: a jogösszehasonlító elemzéshez. A hazánkat megelőző négy külföldi ország szelekciója szerencsésnek mondható, hiszen az elmúlt száz-százötven évben talán éppen ezen országok – Ausztria, Svájc, az Egyesült Királyság és az Amerikai Egyesült Államok – bizonyultak a legnépszerűbbnek a választottbírósági eljárások tekintetében[3], melynek hatására gazdag joganyag, és ami legalább ilyen lényeges, bőséges joggyakorlat alakult ki. Kielégítően részletes képet kapunk mind a napjainkra többé-kevésbé egyetemessé váló érvénytelenítési okokról – az ítélet túlterjeszkedik a kérelmen, a feleket nem értesítették vagy ügyüket nem volt módjuk előadni, a választottbírósági szerződés érvényességi hibája, összeférhetetlenség, anyagi vagy eljárási közrendbe ütközés, stb. – mind pedig az egyes jogrendszerek sajátos intézményeiről; többek között ilyen az angol appeal on point of law (104-107. o.), illetve az amerikai manifest disregard of law (128-136. o.). A jogösszehasonlítás azonban itt nem ér véget. Időről-időre betekintést nyerhetünk más országok jogi kultúrájába is: említésre kerül Tunézia (75. o.), India (84-85. o.), Egyiptom (209. o.) és mások.
Itt érdemes egy pillanatra megállni és felhívni a figyelmet a könyv gazdag idézési rendszerére. Szinte alig telik el oldal egy egyezmény- vagy törvényszöveg beszúrása nélkül, amelyek, bár az oldalszámot jelentősen kitolják, javarészt lényegre törőek, s sokat segítenek a szóban forgó jogintézmény megértésében, hiszen szinte kizárólag eredeti nyelven szerepelnek. Ez egyrészt a pontosság miatt előny, hiszen minden fordításban elvész valamennyi az eredeti tartalomból, másrészt viszont hátrány is, hiszen az olvasó nem feltétlenül beszéli az összes idézett nyelvet a teljes jelentéstartalom megértéséhez szükséges szinten. Ennek tudatában a szerző a fontosabb idegen nyelvű szövegrészeket magyarul is elismétli és kifejti. Az idézetekben összesen négy nyelv fordul elő: a magyar, az angol, a német és a latin, s értelemszerűen az első kettő a leggyakoribb.
A hatodik fejezetre eljutunk a magyar szabályozáshoz, amely már csak a könyv nyelve és célközönsége miatt is a legnagyobb figyelmet kapja. Egy gyors hazai jogtörténeti áttekintő után megkezdődik a régi[4] és az új[5] Vbt. összehasonlítása, különbségeik az olvasó elé tárása, valamint az egyes érvénytelenítési okok részletes kifejtése. A gyakorlati eligazodást segíti a jogegységi határozatok és alkotmánybírósági döntések taktikus elhelyezése is, s természetesen a releváns hazai szakirodalomból is bőséggel merít a könyv.
A fejezet végén a szerző rátér az új Vbt. teljes egészében nóvumnak számító jogintézményeire: a választottbírósági eljárás ideiglenes, legfeljebb kilencven napra történő, állami bíróság általi felfüggesztésére, valamint az eljárásjogokból már ismert perújítás intézményének megfeleltethető, ám választottbírósági kontextusban most először kodifikált eljárásújításra. Végezetül szó esik a magyarországi választottbíróságok felelősségének kérdéséről is (203-208. o.), ahol a szerző rámutat arra – Murányi Katalin érvelése mellett –, hogy az a tény, hogy a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara saját eljárási szabályzatában a tevékenységéből fakadó mindennemű felelősséget kizárt egy jogilag tarthatatlan állapot. A szerződéses jogviszony, s az ebből fakadó diszpozitivitás ugyanis csak a választottbírói ítélet meghozataláig értelmezhető önmagában. Ettől a ponttól kezdve a választottbíróság már áttételesen közhatalmat gyakorol, ha pedig ilyen minőségében kárt okoz, a szerződésen kívül okozott kár felelősségi szabályai szerint helytállásra kötelezhető. Ezt alátámasztja nemcsak a Ptk. 6:549. szakasza, de a könyvben idézett Fővárosi Ítélőtábla 5.Pf.22.234/2013. számú ügyben született ítélete is (205. o.).
Már csak azért is volt érdemes egy bővebb kitérőt tenni a mű ezen részére, mert a kézirat lezárása után (2018. január 2.) – mintegy kapitulálva a szerző érvelésének súlya alatt – a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara megváltoztatta eljárási szabályzatának vitatott, 56. szakaszát, amely eképpen szólt:
- 56.§ – A választottbírók, a Választottbíróság, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara vagy munkavállalói senkivel szemben sem felelősek a választottbíráskodással kapcsolatos tevékenységükért vagy mulasztásukért. – A 2018. február 1-től hatályos új Eljárási Szabályzat már csak 53 szakaszt tartalmaz; a felelősségre vonatkozó rendelkezések átkerültek az 50. szakaszba (kiemelés tőlem).
- 50.§ [Felelősségkorlátozás] – A Magyar Kereskedelmi és Iparkamara, a Választottbíróság, annak szervei és az alkalmazásában álló személyek, a választottbírósági tanács, valamint annak tagjai kártérítési és bármilyen egyéb jogkövetkezménnyel járó felelőssége, továbbá bármilyen jogcímen történő megtérítési, helytállási kötelezettsége kizárt minden, a választottbírósági eljárással kapcsolatban felmerült cselekményért vagy mulasztásért, kivéve a szándékos vagy súlyos gondatlanságból eredő károkozásért való felelősséget.
Az utolsó érdemi fejezet a Zárókövetkeztetések címet viseli, ahol is a szerző összegzi monográfiájának következtetéseit, különösen kulcskérdéseinek tárgyában, mint a közrend[6] megsértésére alapozott érvénytelenítés kérdése, a választottbírósági határozatok elismerésének és végrehajtásának problematikája, valamint az új Vbt. közeljövőbeli távlatai.
A könyv végig sikerrel kerüli el a szakirodalomban oly gyakori óriás-lábjegyzetek szövegtagolási rémálmát, többek között annak köszönhetően, hogy a források jelentős része a lábjegyzetekben csak rövidítve szerepel. Ezeket aztán a bibliográfiában a szerző tisztességgel feloldja. Az internetes és esetjogi források is kategorikus összegyűjtésre kerülnek, végezetül pedig elolvashatjuk a szerző angol nyelvű összefoglalóját a Summary című fejezetben, The Challenge of the Arbitration Awards. A Comparative Legal Analysis and an Introduction to the New Hungarian Regulation alcímmel. A kiváló nyelvtannal és választékos szóhasználattal megírt fejezetben, amely makulátlanul alkalmazza az angol jogi szaknyelv terminus technicusát, szakfordítóként is nehéz hibát találni, s a külföldi kollégáknak sem esik nehezére majd első olvasatra eligazodniuk benne.
Összességében a mű illeszkedik a jogösszehasonlító munkák klasszikus szerkezeti formájához, melynek követése nem ró az olvasóra nagy terhet. A már korábban említett közvetlen idézeteken túl a szöveg nem elhanyagolható részét gondosan kiválogatott jogesetek teszik ki, amelyek segítségével a szerző hathatósan illusztrálja az egyes jogintézményeket és dilemmákat, folyamatosan visszatérő kapocsként elmélet és gyakorlat között.
A könyv terminológiája letisztult és következetes, az angol nyelvű szakszavakat is kiválóan adja vissza, akkor is, ha nincs (még) hivatalos magyar fordításuk. Helyesírása szintén feddhetetlen, miközben olyan időket élünk, amikor sok szerző mindenféle átolvasás nélkül adja ki művét a kezei közül. A fogalmazási stílus végig szakszerű és tárgyilagos, bemutató jellegű, nem mellőzve azonban a szerző saját véleményének közlését sem. Mindezek aránya eme műfajban optimálisnak mondható, ezáltal segít szerves egésszé kerekíteni a művet.
Boóc Ádám legújabb könyve mindezek tükrében széles körben ajánlható a jog – különösen a magánjog – gyakorlói számára, szaktudásuk hatékony elmélyítésére, azoknak pedig, akik az üzleti élet tevékeny formálói kívánnak lenni, különösen értékes tudással szolgálhat.
_________________________________________________________________________________
[1] A könyv angol nyelvű összefoglalója.
[2] „Habár a római jog forrásaiban több, az arbiter-re vonatkozó szabályt találunk, melyeket a későbbiekben bemutatunk, illetve melyek igazolják azt is, hogy az arbiter és a modern arbitration között a kapcsolat nem csupán etimológiai jellegű, kiemelést érdemel, hogy a választottbíráskodás egyes előzményei már a görög jogban, illetőleg a görög szépirodalomban is fellelhetőek.” (18. oldal)
[3] Ami aligha meglepő az első kettő következetes külpolitikai semlegessége, illetve a másik kettő gazdasági ereje és kiemelkedően élénk világkereskedelmi tevékenysége tükrében. Ez a tendencia bizonyos mértékben tudatos is: lásd a VIAC 43-45. oldalakon idézett önreklámját.
[4] A választottbíráskodásról szóló 1994. évi LXXI. törvény.
[5] A választottbíráskodásról szóló 2017. évi LX. törvény.
[6] Anyagi vagy alaki, illetve nemzeti vagy nemzetközi.
