Kegyelmet kapott Gerébl. Ágnes Áder János államfőtől, így nem kell a szülész-nőgyógyászra kiszabott szabadságvesztés büntetést végrehajtani – derül ki a Köztársasági Elnöki Hivatal (KEH) honlapján megjelent közleménybő
A KEH Sajtóigazgatósága kommünikéjében azt írta: a Fővárosi Bíróság 2011. március 24-i és a Fővárosi Ítélőtábla 2012. február 10. napján kelt határozatával jogerőre emelkedett ítéletében Geréb Ágnesre kiszabott szabadságvesztés büntetés végrehajtását az államfő kegyelemből elengedte. Ugyanakkor a mellékbüntetést, azaz az szülész-nőgyógyász orvosi, valamint a szülésznői foglalkozás gyakorlásától való eltiltást érintetlenül hagyta, és a büntetett előélethez fűződő hátrányok alóli mentesítés iránt benyújtott kegyelmi kérelmét is elutasította a köztársasági elnök.
A közlemény megjegyzi: Áder János az alaptörvény vonatkozó rendelkezése alapján – figyelemmel az igazságügyi miniszter előterjesztésére – hozta meg döntését a kegyelmi ügyben.
Geréb Ágnes ellen otthonszülési ügyek miatt emeltek vádat. Az egyik esetben ikerszülésben az egyik gyermek holtan jött világra, a másikban pedig a gyermek maradandó egészségkárosodást szenvedett, és fél évvel később meghalt.
Geréb Ágnest jogerősen két év fogházra ítélték, és tíz évre eltiltották a szülész-nőgyógyász orvosi és a szülésznői foglalkozástól.