Ellentétes az uniós joggal azon személyek haszonélvezeti jogának megvonása, akik nem közeli hozzátartozói a magyarországi mezőgazdasági földterületek tulajdonosainak. Ezen intézkedés a tőke szabad mozgása elvének nem igazolt, közvetetten hátrányosan megkülönböztető korlátozását képezi – áll az Európai Unió Bírságának ítéletében.
A C-52/16. és C-113/16. sz. egyesített ügyekben hozott ítélet „SEGRO” Kft. kontra Vas Megyei Kormányhivatal Sárvári Járási Földhivatala és Günther Horváth kontra Vas Megyei Kormányhivatal
A „SEGRO” magyar társaság, amelynek tagjai németországi lakóhellyel rendelkező személyek, Günther Horváth pedig osztrák állampolgár, akik haszonélvezeti joggal rendelkeznek Magyarországon található mezőgazdasági földterületek felett. 2014-ben és 2015-ben a magyar hatóságok kártalanítás nélkül megszüntették a SEGRO és G. Horváth haszonélvezeti jogát a nemzeti jogszabályok új rendelkezéseire hivatkozva. A magyar jog ugyanis előírja, hogy ilyen jog a továbbiakban csak az érintett mezőgazdasági földterület tulajdonosának közeli hozzátartozója javára létesíthető, illetve tartható fenn.
Mivel úgy vélték, hogy ezen új rendelkezések ellentétesek a tőke szabad mozgásának elvével, a SEGRO és G. Horváth keresettel fordultak a Szombathelyi Közigazgatási és Munkaügyi Bírósághoz (Magyarország) a magyar hatóságok határozatainak hatályon kívül helyezése iránt. E bíróság azt kérdezi a Bíróságtól, hogy a szóban forgó szabályozás valóban ellentétes-e az uniós joggal1.
A tegnapi napon hozott ítéletében a Bíróság mindenekelőtt megállapítja, hogy a vitatott szabályozás a tőke szabad mozgásának korlátozását képezi, függetlenül attól, hogy rendelkezik-e a haszonélvezeti joguktól megfosztott személyek kártalanításáról. Ugyanis a szóban forgó szabályozás megfosztja a Magyarországtól eltérő tagállamokból származó személyeket annak lehetőségétől, hogy továbbra is élvezzék haszonélvezeti jogukat, és azt más személyekre átruházzák.
Ezenfelül a Bíróság megállapítja, hogy azon követelmény, hogy közeli hozzátartozói viszonynak kell fennállnia a haszonélvezet jogosultja és a földterület tulajdonosa között, állampolgárságon, illetve a tőke eredetén alapuló közvetett hátrányos megkülönböztetésnek tűnik.
E tekintetben a Bíróság hangsúlyozza, hogy a magyarországi mezőgazdasági földterületeken tulajdonjogot szerezni kívánó külföldi állampolgárokat több éven keresztül korlátozásoknak vetették alá, illetve meg is tiltották számukra az ilyen jogok szerzésének lehetőségét, aminek következtében a más tagállamok állampolgárai számára az egyetlen lehetőség arra, hogy ezen évek során Magyarországon mezőgazdasági földterületekbe befektessenek, abban állt, hogy haszonélvezeti jogot szereznek. Ekképpen a haszonélvezet jogosultjai között magasabb az ilyen állampolgárok aránya a magyar állampolgárokénál, és ennek következtében a vitatott szabályozás nagyobb mértékben sújtja az előbbieket.
Ami azt illeti, hogy a kérdéses korlátozás igazolható-e azáltal, hogy Magyarország arra törekszik, hogy a termőföldeket fenntartsa azon személyek számára, akik azokat megművelik, és hogy megakadályozza e földek spekulatív célú megszerzését, a Bíróság szerint a vitatott korlátozás nem mutat semmilyen kapcsolatot e célkitűzésekkel, és ennek megfelelően nem alkalmas azok elérésére. A megkövetelt hozzátartozói viszony ugyanis nem garantálja azt, hogy a haszonélvező maga fogja megművelni az érintett földet, és nem spekulatív szándékkal szerezte meg a haszonélvezeti jogot. Hasonlóképpen az ilyen hozzátartozónak nem minősülő személy maga is megművelheti a földet anélkül, hogy szándéka annak spekulatív célból való megszerzésére irányulna. Végül a Bíróság úgy ítéli meg, hogy a vitatott korlátozás nem arányos a fent említett célokkal, mivel kevésbé szélsőséges intézkedéseket is el lehetett volna fogadni azok elérésére.
Ami a korlátozás azzal való igazolását illeti, hogy a magyar jogalkotó állítólagos szándéka a devizagazdálkodásra vonatkozó nemzeti szabályok – a haszonélvezeti jogok külföldi megszerzői által elkövetett – megsértésének szankcionálására irányul, a Bíróság megállapítja, hogy nem tűnik úgy, hogy a szóban forgó korlátozás ezt a célt szolgálja, és az túlmegy azon, ami annak eléréséhez szükséges.
Végül, ami Magyarország azon érvét illeti, amely szerint a szóban forgó korlátozást igazolja az az ellen való küzdelemre irányuló szándék, hogy a mezőgazdasági földterületek tulajdonjoga külföldi állampolgárok és jogi személyek általi megszerzésének tilalmát leplezett szerződésekkel („zsebszerződésekkel”) megkerüljék, a Bíróság megállapítja, hogy az érintett haszonélvezeti jogok létrehozása idején az ilyen jogok létesítését nem tiltották a magyar jogszabályok. Ezenfelül annak feltételezésével, hogy minden, a tulajdonossal nem közeli hozzátartozói viszonyban álló személy visszaélésszerűen járt el a haszonélvezeti jog megszerzésekor, a magyar szabályozás a visszaélésszerű gyakorlat általános vélelmét állítja fel. Márpedig az ilyen vélelem alkalmazása nem arányos az ilyen gyakorlatokkal szembeni küzdelemre irányuló célkitűzéssel.
Ilyen feltételek mellett a Bíróság úgy ítéli meg, hogy a vitatott nemzeti jogszabályok nem egyeztethetők össze a tőke szabad mozgásának elvével.
_________________________________________________________________________________
1E tárgykörben a Bíróság előtt Magyarországgal szemben kötelezettségszegési eljárás is folyamatban van (lásd: C-235/17. sz. Bizottság kontra Magyarország ügy).
