Az állami vállalatok integritásirányítási rendszerének fejlesztése érdekében tartott egyeztetést Domokos László, az Állami Számvevőszék elnöke és Szivek Norbert, a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. vezérigazgatója az ÁSZ székházában. Az eszmecsere fókuszában az MNV Zrt. vállalatirányítási ajánlásaihoz illeszkedő integritási kérdőív kifejlesztése, valamint összehangolt integritás felmérés lefolytatása álltak. A két szervezet együttműködési szándékát fejezte ki az állami tulajdonú cégek vezetői és teljesítményértékelési rendszereinek fejlesztése, az állammenedzsment és az integritásirányítás összekapcsolásának megvalósítása érdekében.
A Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. több mint 17 ezer milliárd forint értékű állami vagyon felett gyakorol tulajdonosi jogokat, ami Magyarország éves GDP-jének közel fele. Jelenleg több mint 500 állami tulajdonú gazdasági társaság esetében végez tulajdonosi felügyeletet, ezek közül közel 450 cég esetében gyakorolja közvetlenül a tulajdonosi jogokat. Az állami tulajdonú gazdasági társaságoknál kiemelten fontos a korrupció elleni védelmet biztosító integritáskontrollok kiépítése, melyhez tanácsadó tevékenysége keretében az Állami Számvevőszék az MNV Zrt.-nek mint felügyeleti szervnek támogatást nyújt. Mindemellett az ÁSZ törvényi előírás alapján évente ellenőrzi az állami vagyongazdálkodást, közte az MNV. Zrt. tulajdonosi joggyakorlói tevékenységét, továbbá az elmúlt időszakban számos állami tulajdonú gazdasági társaság ellenőrzését végezte el.
Az ÁSZ és az MNV Zrt. közötti egyeztetésen szó esett többek között az állami gazdasági társaságok részére szóló, az MNV Zrt. felelős vállalatirányítási ajánlásaihoz illeszkedő integritási kérdőív fejlesztéséről, valamint egy összehangolt integritás felmérés készítéséről. A felek egyeztettek az állami tulajdonú cégek vezetői és teljesítményértékelési rendszereinek fejlesztésének, valamint az állammenedzsment és az integritásirányítási gyakorlatának támogatási lehetőségeiről. Közösen szorgalmazták továbbá az MNV Zrt. mint mintaadó intézmény fokozottabb szerepvállalását az integritás szemlélet terjesztésében és ösztönzésében.
Az Állami Számvevőszék elkötelezte magát az integritás alapú közigazgatási kultúra meghonosítása mellett, és már 10 éve kiemelt figyelmet fordít a korrupció megelőzésére. Az Országgyűlés az elmúlt években – 2007-ben és 2009-ben – több határozatában is megbízta a Számvevőszéket a korrupció megelőzését célzó fellépés erősítésével, továbbá elismerte és megerősítette a korrupciós kockázatok feltérképezésére irányuló, valamint az integritás alapú szervezeti kultúra elterjesztése érdekében végzett munkáját. Továbbá 2016-tól az ÁSZ ellenőrzéseibe is beépítette az integritás állapotának értékelését.
Az ÁSZ 2016-ban – a Kormány szándékaival egyetértésben – terjesztette ki integritás felmérését az állami tulajdonú gazdasági társaságok integritás helyzetének értékelésére. A felmérés célja a gazdasági társaságok működése során fellépő korrupciós kockázatok tudatosítása, a vállalati integritási kultúra erősítése, az üzleti élet tisztaságát elősegítő belső szabályozás kialakításának ösztönzése, a korrupcióval szembeni szervezeti ellenálló képesség hatékonyságának és eredményességének erősítése volt.
A 2016-os felmérés során mintegy 260 állami tulajdonú gazdasági társaság vett részt, ezek jelentős része az MNV Zrt. portfóliójába tartozott. Az MNV Zrt. és az ÁSZ között a felmérés támogatására korábban eseti együttműködés jött létre, amely során az MNV Zrt. támogatást adott a kezelésébe tartozó társaságok adatbázisba rendezéséhez, és véleményezte a 2016. évi felmérés előkészítését. Ennek az együttműködésnek a szorosabbá, rendszeressé tételéről egyezett meg Domokos László elnök és Szivek Norbert vezérigazgató az ÁSZ székházában lezajlott találkozón.