Az Európai Unió Bíróságának szerdán kihirdetendő döntése esélyt jelent arra, hogy az Európai Unióban “végleg begyógyítsák” a migrációs politikával kapcsolatos “nyílt sebeket” – írta Manfred Weber, az Európai Parlament (EP) néppárti frakciójának vezetője eljuttatott nyilatkozatában, amelyben azt is hangsúlyozta, hogy Magyarország hozzájárult a migrációs válság kezeléséhez.
A Fideszt is soraiban tudó Európai Néppárt frakcióvezetője a közleményben leszögezte, elvárják, hogy minden ország tartsa tiszteletben az ítéletet. Manfred Weber ugyanakkor egyértelműnek nevezte, hogy Európának előre kell lépnie a határvédelem terén.
“Megértem Orbán Viktor miniszterelnököt, amikor pénzügyi támogatást kér Magyarország külső határainak ellenőrzéséhez, ugyanis ez hozzájárult a migrációs válság kezeléséhez. Magyarország a külső határokat sokak számára ellenőrzi” – tette hozzá Manfred Weber.
“Üdvözlöm, hogy Orbán Viktor egyértelműen támogatja az Európai Unió tagállamai közötti szolidaritást” – fűzte hozzá a politikus.
Az Európai Unió Bírósága szerdán hirdet ítéletet a menedékkérők elosztását célzó uniós mechanizmus ellen benyújtott magyar és szlovák kereset ügyében.
A magyar kormány 2015 decemberében fordult az Európai Unió Bíróságához, hogy kérje a 120 ezer menedékkérő áttelepítését célzó, kötelező jellegű mechanizmus megsemmisítését, amelyet az uniós belügyminiszterek minősített többségi szavazással, többek között Magyarország ellenkezésének dacára fogadtak el néhány hónappal korábban.
A keresetben tíz, tartalmi és eljárásjogi érvre hivatkozva kérték a tanácsi határozat, de legalább azon rész megsemmisítését, amelynek értelmében Magyarországnak 1294 menekültet kellene befogadnia, 988-at Görögországból, 306-ot pedig Olaszországból.
A bíróság illetékes főtanácsnoka júliusi állásfoglalásában a magyar és a szlovák kereset elutasítását javasolta, mondván, a felperesek jogi érvei nem állják meg a helyüket. Az indítvány nem köti a bírákat, a tapasztalatok ugyanakkor azt mutatják, hogy az ítéletek többnyire megegyeznek az előzetes állásfoglalással.
A perben a bíróság tizenöt fős nagytanácsa fog dönteni, egyszerű többséggel.