A valamely csoport Németországon kívül foglalkoztatott munkavállalóinak a munkavállalói képviselőknek a német anyavállalat felügyelőbizottságába történő választására vonatkozó aktív és passzív választójogból való kizárása nem ellentétes a munkavállalók szabad mozgásával.
A C-566/15. ügyben hozott ítélet Konrad Erzberger kontra TUI AG
A TUI AG német részvénytársaság, amely az egész világra kiterjedő idegenforgalmi tevékenységet végző TUI csoportot irányítja. A csoport több mint 10 000 főt foglalkoztat Németországban, és közel 40 000 főt az Unió egyéb tagállamaiban.
Konrad Erzberger – a TUI AG részvényese – a német bíróságok előtt e társaság felügyelőbizottságának összetételét kifogásolja, amely testület feladata a társaság igazgatótanácsának ellenőrzése. A munkavállalók döntéshozatalban való részvételi jogairól szóló német törvény értelmében a TUI AG felügyelőbizottságának felét a részvényesek, másik felét pedig a munkavállalók jelölik.
K. Erzberger arra hivatkozik, hogy a munkavállalók döntéshozatalban való részvételi jogairól szóló német törvény ellentétes az uniós joggal, mivel azt írja elő1, hogy kizárólag a csoport Németországban foglalkoztatott munkavállalói választhatnak képviselőket a felügyelőbizottságba és kizárólag ők választhatók e testületbe. Így annak megakadályozása, hogy a TUI csoport valamely más tagállamban található leányvállalata által foglalkoztatott munkavállalói – akikről általában feltételezhető, hogy nem német állampolgárok – részt vegyenek a TUI AG felügyelőbizottsága tagságában, sértené az állampolgárságon alapuló hátrányos megkülönböztetés általános tilalmát. Ráadásul a felügyelőbizottsági tagi jogállásnak a valamely másik tagállamba való áthelyezés során történő elvesztése alkalmas arra, hogy a munkavállalókat eltántorítsa attól, hogy a munkavállalókat megillető szabad mozgás jogával éljenek.
E vonatkozásban a Kammergericht (berlini fővárosi bíróság, Németország) úgy határozott, hogy a Bírósághoz fordul a munkavállalók döntéshozatalban való részvételi jogairól szóló német törvénynek az uniós joggal való összeegyeztethetőségére vonatkozó kérdéssel.
A Bíróság ítéletében két helyzetet különböztet meg.
A TUI csoport valamely, Németországtól eltérő tagállamban foglalkoztatott munkavállalói esetén a Bíróság megállapítja, hogy a helyzetüket nem csak az állampolgárságon alapuló hátrányos megkülönböztetés általános tilalma, hanem a munkavállalók szabad mozgása szempontjából is vizsgálni kell, amely az állampolgárságon alapuló hátrányos megkülönböztetés foglalkoztatási feltételek terén érvényesülő különös szabályát képezi.
A Bíróság ezt követően megállapítja, hogy a kérdéses munkavállalók helyzete nem tartozik a munkavállalók szabad mozgásának körébe. Ugyanis a munkavállalók szabad mozgásával kapcsolatos szabályok nem alkalmazhatók olyan munkavállalókra, akik az Unión belüli mozgás szabadságát soha nem gyakorolták és nem is szándékoznak gyakorolni azt. Az, hogy azon leányvállalat felett, amely az érintett munkavállalókat foglalkoztatja, az ellenőrzést egy másik tagállamban (jelen esetben Németországban) székhellyel rendelkező anyavállalat gyakorolja, e tekintetben nem releváns.
A TUI csoport azon, Németországban foglalkoztatott munkavállalóit illetően, akik e munkahelyüket a célból hagyják el, hogy az ugyanezen csoporthoz tartozó, valamely másik tagállamban található leányvállalatnál végezzenek munkát, a Bíróság megállapítja, hogy a helyzetük főszabály szerint a munkavállalók szabad mozgásának körébe tartozik.
Következésképpen a helyzetüket nem kell az állampolgárságon alapuló hátrányos megkülönböztetés szempontjából elemezni.
Mindazonáltal, a munkavállalói képviselőknek a német anyavállalat felügyelőbizottságába való választására vonatkozó aktív és passzív választójog, valamint – adott esetben – azon jog elvesztése, hogy e testületben tisztséget lássanak el vagy azt továbbra is ellássák, nem minősül a szabad mozgás sérelmének.
Ugyanis a munkavállalók szabad mozgása nem biztosítja a munkavállaló számára, hogy a származási tagállamától eltérő más tagállamba történő áttelepülés szociális szempontból semleges lesz. Az ilyen áttelepülés – figyelemmel az egyes tagállamok rendszerei és jogszabályai között fennálló eltérésekre – az esettől függően lehet kisebb vagy nagyobb mértékben előnyös vagy hátrányos az ily módon érintett munkavállaló számára. Így a munkavállalók szabad mozgása nem biztosítja az ugyanolyan munkafeltételekhez való jogot, mint amilyenekben a származási tagállamában ezen állam jogszabályai alapján részesült.
Az uniós jog nem képezi akadályát annak, hogy a munkavállalóknak a valamely nemzeti jog szerinti társaság irányító- vagy felügyeleti szervében való képviselete és kollektív érdekvédelme terén – amely területre vonatkozóan uniós szinten a mai napig nem létezik harmonizáció, de még koordináció sem – valamely tagállam előírja, hogy az általa elfogadott szabályok csak a felségterületén található telephelyek munkavállalóira legyenek alkalmazhatók.
A jelen esetben a döntéshozatalban való munkavállalói részvételre vonatkozó – a munkavállalók döntéshozatalban való részvételi jogairól szóló német törvény által bevezetett – mechanizmus, amely a munkavállalóknak a társaság döntéshozó és stratégiai szerveibe való, választott képviselők útján történő bevonására irányul, ezen az alapon egyszerre tartozik a német társasági és kollektív munkajog körébe, amelynek a Németország területén található telephelyeken foglalkoztatott munkavállalókra vonatkozó hatályát Németországnak jogában áll körülhatárolni, amennyiben az ilyen körülhatárolás objektív és hátrányos megkülönböztetéstől mentes szempontokon alapul.
A Bíróság, különösen a felügyelőbizottsági tagi jogállásnak a valamely más tagállamba való áthelyezést követő elvesztését illetően, megállapítja, hogy e jogállás elvesztése csak Németország azon jogszerű döntésének következménye, hogy a Németország területén található telephelyen foglalkoztatott munkavállalók döntéshozatalban való részvételére vonatkozó nemzeti szabályainak alkalmazását korlátozza.
1A Kammergericht kifejti, hogy a jogtudományban és a német ítélkezési gyakorlatban uralkodó álláspont így értelmezi a munkavállalók döntéshozatalban való részvételi jogairól szóló törvényt.
