Az Állami Számvevőszék törvényi felhatalmazás alapján kétévente ellenőrzi a központi költségvetésből rendszeres támogatásban részesülő pártok gazdálkodását. A Fidesz – Magyar Polgári Szövetség 2014-2015. évi gazdálkodásának ellenőrzése során az ÁSZ megállapította, hogy gazdálkodásának szabályozási környezetét a jogszabályi előírásoknak megfelelően alakította ki, a könyvvezetése és gazdálkodása során a vonatkozó jogszabályi rendelkezéseket és belső előírásokat betartotta. A 2014-2015. évi pénzügyi kimutatásokat szabályszerűen elkészítette és közzétette, így biztosította a gazdálkodásának, vagyoni helyzetének áttekinthetőségét, valamint a közpénzek felhasználásának átláthatóságát.
A politikai élet tisztasága érdekében különösen indokolt a pártok gazdálkodásának ellenőrzése. Az Állami Számvevőszék törvényi előírás alapján kétévente ellenőrzi a költségvetési támogatást kapott pártok gazdálkodását. Ezért az ÁSZ kiemelt szerepet tölt be és felelősséget visel a pártok feletti társadalmi kontroll érvényesítésében.
A Fidesz – Magyar Polgári Szövetség (Fidesz) a törvényi előírásoknak megfelelően 2014-ben közel 1 milliárd 548 millió Ft, 2015-ben 876 millió Ft költségvetési támogatásban részesült. Az ÁSZ a párt 2014-2015. évi gazdálkodásának ellenőrzése során értékelte, hogy a közzétett pénzügyi kimutatások megfeleltek-e a törvényi előírásoknak, illetve a könyvvezetés és gazdálkodás során betartották-e a vonatkozó jogszabályi és belső előírásokat; a párt a működéséhez szabályszerűen igénybe vehető forrásokat használt-e fel.
Az ÁSZ megállapította, hogy a Fidesz gazdálkodására vonatkozó számviteli keretek kialakítása és a belső szabályozások megfeleltek a jogszabályi előírásoknak, s ez támogatta a közpénzekkel való átlátható és ellenőrizhető gazdálkodást. A párt könyvvezetése, nyilvántartási rendszere megfelelt a jogszabályi és belső szabályozási előírásoknak, valamint ellenőrzési rendszerét is az előírásoknak megfelelően működtette.
A Fidesz pénzügyi kimutatásai megfeleltek a jogszabályi előírásoknak. A 2014. és 2015. évi pénzügyi kimutatásokat a Magyar Közlöny mellékletét képező Hivatalos Értesítőben és a saját honlapján az előírt határidőben a jogszabályi előírásoknak megfelelően közzétette, ezzel biztosította gazdálkodásának áttekinthetőségét.
A Fidesz működéséhez a forrásokat, köztük a költségvetésből juttatott és az egyéb támogatásokat, adományokat szabályszerűen használta fel és számolta el; nem pénzbeli vagyoni hozzájárulást nem fogadott el. A gazdálkodással összefüggő tevékenységének keretében a kiadások kifizetése során a jogszabályok és a belső szabályzatok előírásait betartotta, működése során a vagyont a törvényi előírásoknak megfelelően használta. Az ÁSZ a jelentésében javaslatot nem fogalmazott meg.