Az Állami Számvevőszék elvégezte az állami vagyon feletti tulajdonosi joggyakorlással kapcsolatos tevékenységek utóellenőrzését a 2015. december 29. – 2017. január 3. közötti időszakra vonatkozóan. Az ÁSZ megállapította, hogy az intézkedési tervekben meghatározott 23 feladatból az ellenőrzöttek tizenegyet határidőben, négyet határidőn túl hajtottak végre, amelyekkel hozzájárultak az állami vagyonnal való szabályos gazdálkodás feltételeinek megteremtéséhez, az átláthatóság érvényesítéséhez. A három részben végrehajtott, illetve az öt végre nem hajtott intézkedés miatt azonban, az ÁSZ által korábban azonosított hiányosságok egy része továbbra is fennáll.
Az állami vagyonnal való felelős gazdálkodás alapvető feltétele az állami feladatok ellátásának és ezáltal a társadalmi szükségletek kielégítésének. Az Állami Számvevőszék ezért a közvagyonnal való felelős gazdálkodás elősegítése érdekében és egyben jogszabályi kötelezettségének is megfelelve, évente ellenőrzi az állami vagyon feletti tulajdonosi joggyakorlást, továbbá utóellenőrzés keretében is értékeli a tulajdonosi joggyakorló szervezetek feladatellátását.
Az utóellenőrzés célja annak értékelése volt, hogy az Állami Egészségügyi Ellátó Központ (ÁEEK), az Emberi Erőforrások Minisztériuma (EMMI), a Földművelésügyi Minisztérium (FM), a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. (MNV Zrt.), a Magyar Fejlesztési Bank (MFB), a Nemzeti Földalapkezelő Szervezet (NFA), valamint a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) végrehajtották-e az állami vagyon feletti tulajdonosi joggyakorlással kapcsolatos tevékenységek ellenőrzéséről készült, 2015-ben nyilvánosságra hozott jelentés javaslatainak hasznosítására készített intézkedési tervekben vállalt feladataikat.
Az ÁSZ megállapította, hogy az MNV Zrt. végrehajtotta a jogszabályi előírásoknak megfelelő lakásbérleti szerződések és ingyenes használatba adási megállapodások mintája, valamint számlarendjének, leltározási és vagyon-nyilvántartási szabályzatának módosítása tekintetében vállalt intézkedéseit. Határidőben megtörtént a MÁV Zrt.-nek az NFM részére történt átadása miatt kötött átadás-átvételi megállapodás módosítása a tényleges kivezetési érték rögzítése érdekében, valamint a megállapodással összefüggésben feltárt szabálytalanság tekintetében a belső ellenőrzés lefolytatása. Az NFM a tulajdonosi joggyakorlásával kapcsolatos feladatokat ellátó főosztályai ügyrendjét határidőben kidolgozta. Szintén határidőben történt az MFB részéről a szervezeti és működési szabályzat aktualizálása, az ÁEEK részéről a tulajdonosi és műszaki ellenőrzés eljárásrendjének szabályzatban történő rögzítése és a tulajdonosi ellenőrzések elvégezése, valamint az NFA részéről a vagyonnyilvántartással kapcsolatban előírt, a szabályszerűséget szolgáló három intézkedés végrehajtása.
Az MNV Zrt., az NFM, az MFB, az ÁEEK és az NFA a végrehajtott intézkedéseikkel hozzájárultak az állami vagyonnal való szabályos gazdálkodás feltételeinek megteremtéséhez, az átláthatóság érvényesítéséhez.
Az utóellenőrzés feltárta ugyanakkor, hogy az MNV Zrt. a bérleti szerződések módosítását részben hajtotta végre, mert azok továbbra sem tartalmazzák a nemzeti vagyonról szóló törvény előírásainak megfelelően az átlátható szervezet rögzítését, valamint a szerződések egy része nem tartalmazza az állami vagyonról szóló törvény végrehajtási rendeletében előírt kötelezettséget. Az FM a számlarend módosítására tett intézkedését szintén részben hajtotta végre, mivel jogszabályi előírással ellentétben kizárólag a részesedések mérlegsorra írta elő a részletező nyilvántartásoknak a kapcsolódó könyvviteli és nyilvántartási számlákkal való egyeztetésének dokumentálását.
Az államháztartáson belüli vagyonkezelő szervezetek részére vagyonkezelésbe adott ingatlanok nyilvántartási számlákon való rögzítését az MNV Zrt., az ÁEEK és az NFA nem végezte el. Ezen túl az NFA leltározási szabályzata továbbra sem felel meg a számviteli törvény előírásainak. Az ÁEEK nem vizsgálta felül vagyonhasznosítási szerződéseit és új szerződésmintát sem dolgozott ki. Az EMMI a társadalombiztosítási alapok tekintetében tulajdonosi ellenőrzést nem végzett.
Az MNV Zrt., az ÁEEK, az NFA, az FM és az EMMI által a részben vagy nem végrehajtott intézkedések továbbra is kockázatot hordoznak a vagyonnyilvántartás megbízhatósága, a vagyongazdálkodás szabályossága tekintetében, ezért az ÁSZ figyelemfelhívó levéllel fordult az érintett szervezetek vezetőihez.