Tovább kell haladni a fenntartható kifehérítés útján – hangsúlyozta Domokos László a XI. Nemzetközi Adókonferencián tartott előadásában. Az Állami Számvevőszék elnöke a csütörtökön elfogadott 2018-as költségvetésen, valamint a Nemzeti Adó- és Vámhivatalnál végzett ellenőrzéseken keresztül mutatta be a gazdaság fehérítésének aspektusait. Domokos László kijelentette: a magyar költségvetés stabil, így lehetőség van további adócsökkentésre, a következő években pedig a fenntartható kifehérítésre és a hatékonyság növelésére kell koncentrálni.
A központi költségvetés véleményezése az Állami Számvevőszék törvényben meghatározott feladata – nyitotta előadását Domokos László. Felidézte: míg a 2015-ös költségvetési törvénytervezet véleményezése során a bevételi előirányzatok 72 százalékát ítélte megalapozottnak az ÁSZ, egy évvel később, a 2016-os költségvetés véleményezésekor már közel a 90 százalékát, a 2017-esnél pedig a bevételi előirányzatok közel 100 százalékát minősítette megalapozottnak. A bevételek esetében 100 százalékos megfelelőséget első alkalommal az Országgyűlés által csütörtökön elfogadott 2018-as büdzsé esetében állapított meg az ÁSZ – mondta el Domokos László.
Az elmúlt években stabilizálódott a magyar költségvetés
Mindez azt mutatja, hogy az elmúlt években stabilizálódott a magyar költségvetés – húzta alá az ÁSZ elnöke. Mint mondta: kiszámíthatóbbá, tervezhetőbbé vált az adórendszer, valamint az elmúlt években bevezetett új eljárások, mint az elektronikus pénztárgép rendszer és az elektronikus közúti áruforgalom ellenőrző rendszer, közismert nevén EKÁER, működnek és stabilan hozzák a tervezett bevételeket – fejtette ki Domokos László. Az ÁSZ elnöke rámutatott: a központi költségvetés gazdálkodásának biztonsága szempontjából alapvető fontosságúak ezek, a gazdaság fehérítését szolgáló intézkedések.
Domokos László hozzátette: elemzők szerint, a hazai feketegazdaság aránya a GDP-hez viszonyítva 24 százalékról 20–21 százalékra csökkent az elmúlt években. Ezt a tendenciát erősíteni kell, ezért olyan kormányzati intézkedésekre van szükség, amelyek az illegális zónát évről évre zsugorítják. Az illegális viszonyok felszámolásáért újabb olyan intézkedéseket kell meghozni, amelyek aztán növelik az adóbevételeket. Tovább kell növelni az adóbeszedés hatékonyságát, amely nemcsak öncél, hanem eszköz is lehet arra, hogy az adókulcsok csökkenhessenek – világított rá az ÁSZ elnöke.
Tovább kell haladni a fenntartható kifehérítés útján
Az érdemi eredményhez nyilvánvalóan kell, hogy az adóhivatal új, modern lehetőségekhez jusson a visszaélések leleplezéséhez. Ugyanakkor elengedhetetlen az is, hogy a gazdaság kifehérítéséből származó extra adóbevételt az állam odaadja a törvénytisztelő cégeknek és magánszemélyeknek kisebb adókulcsok, vagy célzott kedvezmények révén. Ezáltal nőhet az ország versenyképessége, és csökkenhet a feketekereskedelem – vázolta fel Domokos László a fenntartható kifehérítés modelljét.
Felidézte: a Nemzetközi Valutaalap (IMF) egy hónapja közzétett jelentésében elismerően írt a magyar gazdaság fehéredéséről. A Valutaalap üdvözölte a hazai adóigazgatás reformjával elért eredményeket, így egyebek közt az adóbeszedés mértékének jelentős javulását. A dokumentum méltatja az adófizetési fegyelem javítása terén elért eredményeket és a költségvetési bevétel további növelése érdekében a mentességre jogosító tételek számának csökkentését javasolja. A nemzetközi szervezet véleménye is azt erősíti, hogy a magyar adórendszer stabilizálódott, az állam pénzügyei szilárd alapokon állnak – hangsúlyozta Domokos László.
A 2018-as költségvetéssel kapcsolatban az ÁSZ elnöke elmondta: jövőre folytatódnak a gazdaság fehérítését szolgáló intézkedések. Ezt a célt szolgálja a 2017-ben elindult NAV Stratégiai Megújulás Program, amelynek első intézkedései 2018-ban járulnak hozzá a költségvetés bevételeinek növeléséhez. Ide tartozik a 2018-ra tervezett online számlázi rendszer bevezetése, amely főként az általános forgalmi adó bevételek növekedését érinti pozitívan és meghatározó a 2018-as általános forgalmi adó bevételek előirányzatának teljesülése szempontjából. A bevételek és a jövedelmek kifehérítésében fontos eszközt jelentenek a csökkenő adókulcsok is – mutatott rá az ÁSZ elnöke. Kijelenthetjük, hogy költségvetés állapota most megfelelő. Az anyagi alapok adottak a kormány terveinek megvalósításához a többéves adócsökkentés tekintetében. A fenntartható kifehérítésre és a hatékonyságra kell koncentrálni az elkövetkező években – szögezte le Domokos László.
Előadása második felében az ÁSZ elnöke számba vette a Nemzeti Adó- és Vámhivatalnál végzett számvevőszéki ellenőrzéseket, és bemutatta a jelentések legfontosabb megállapításait. Mint mondta: az elmúlt három évben 12, az adóhivatalt érintő jelentést hozott nyilvánosságra az ÁSZ, ezek közül több a NAV adóbeszedési és informatikai rendszereit érintő vizsgálat volt. Az ellenőrzések során a számvevők számos hiányosságot tártak fel, és javaslatokat fogalmaztak meg ezek kijavítására, illetve az adóbeszedés hatékonyságának növelése érdekében – összegzett az elnök. Majd aláhúzta: a NAV vezetése folyamatosan hasznosítja az ÁSZ javaslatait, felvetéseit.
Most már a kiadások hatékonyságára és eredményességére kell fókuszálni
Végezetül Domokos László hangsúlyozta: az adórendszer korszerűsítésével eredményes lépések történtek a versenyképesség irányába, hiszen az adóhatékonyság fokozatosan nő Magyarországon. A kiadási oldalon azonban jelentős átalakításokra lenne még szükség, többek között mérhetővé kell tenni, hogy a közkiadások elérik-e közhasznú céljukat, illetve mennyire közelítik meg az előre meghatározott célt – vetette fel az ÁSZ elnöke. Véleményem szerint további fejlődésünk, versenyképességünk záloga a költségvetési kiadásokkal szemben hatékonysági és eredményességi követelmények meghatározása, rendszeres nyomon követése és értékelése. A feladat végrehajtásához mielőbb hozzá kell kezdenünk – zárta előadását az Állami Számvevőszék elnöke.