Az első- és másodfokú biróság korábbi ítéletének szigorítását szorgalmazta az olasz semmítőszék ügyésze Francesco Schettino a 2012. január 13-án zátonyra futott és elsüllyedt Costa Concordia tengerjáró hajó volt kapitányával szemben, akit korábban 16 év és egy hónapra ítéltek.
A római semmítőszék jogerős ítélete május 12-én várható. Az elsőként felszólaló Francesco Salzano a legfelsőbb bíróság ügyésze hangsúlyozta, hogy Francesco Schettino tudatában volt annak, hogy a süllyedő hajón még ezrek voltak, amikor a volt kapitány már rég elhagyta a Costa Concordiát. Nem tartotta a kapcsolatot a hajón maradt tisztekkel sem, teljesen magára hagyva a tengerjárót és utasait – tette hozzá az ügyész. A következő napokban a Costa Crociere, az utasok és áldozatok családtagjai ügyvédei szólalnak fel, utoljára Francesco Schettino védelme.
A világ egyik legnagyobb tengerjárója a toszkán Giglio-szigeténél ütközött sziklának, amely szabályosan meglékelte a vizi járművet. A Costa Concordia először oldalára dőlt, majd a vízbe süllyedt. A fedélzeten tartózkodó 4229 személyből harmincketten veszítették életüket, közöttük a hajón dolgozó Fehér Sándor hegedűművész is.
A Costa Crociere hajótársaságot pénzbírságra ítélték, valamint több mint nyolcvan millió euróval kártalanította az áldozatok családtagjait és más utasokat. A többi vádlott vádalkut kötött az ügyészséggel.
Az eljárás egyetlen vádlottja az időközben kapitányi rangját és állását is elveszítő Francesco Schettino maradt, akire az ügyészség 27 év börtönt kért. Schettinót 2015-ben elsőfokon és tavaly májusban másodfokon is 16 év és egy hónapra ítélték többrendbeli emberölés, hajókatasztrófa okozása, valamint a hajó elhagyása miatt. Schettino idén márciusban egy internetes videómegosztó oldalon közölt felvételen hangoztatta ártatlanságát. A tizenhét perces felvételen, amely a Tengerészbecsület címet kapta, Francesco Schettino mindenekelőtt azt hangsúlyozta, hogy nem hagyta magára a süllyedő Costa Concordiát és ennek utasait.
Tagadta a vádakat, miszerint a baleset éjszakáján kapitányhoz méltatlanul megszökött a hajóról, és miközben az utasok még a tengerjárót próbálták meg elhagyni, ő már a parton volt és onnan nézte tétlenül a Costa Concordia elsüllyedését. Francesco Schettino a videón azt állítja, az utolsó mentőcsónakkal hagyta el a hajót.
Francesco Schettino eddig négy napot töltött börtönben, azóta szabadlábon védekezett, mivel a bíróság kizárta a szökés veszélyét. Feltételezések szerint Schettino az óriás tengerjáró hajóval szándékosan hajtott túl közel Giglio sziklás partjaihoz, hogy az éjszaka kivilágitott hajóval “tisztelegjen” a szigetnek. Az óvatlan manőverezés vezetett a katasztrófához.
A Costa Concordia nem létezik többé: a hajót több éves munkával tavaly végleg darabokra szedték.