Megjelent a Magyar Közlönyben az a belügyminiszteri rendelet, amely rögzíti a tranzitzónák működésének rendjét és a tranzitzónában tartózkodás szabályait.

A rendelettel kiegészítik a menekültügy szervezeti rendszeréről szóló IRM-rendeletet, és rögzítik benne a tranzitzónákra vonatkozó szabályokat. Eszerint a tranzitzóna napi huszonnégy órában folyamatosan működik, a területére látogató a menekültügyi hatóság engedélyével léphet be, és a belépőnek be kell tartanai a házirendet és eleget kell tennie a menekültügyi hatóság munkatársai utasításainak.
    

A rendelet rögzíti, hogy a tranzitzónában elhelyezett ruházatát és csomagját a beléptetés előtt át kell vizsgálni, és hogy a belépőt a beléptetését követően haladéktalanul tájékoztatni kell jogairól és kötelezettségeiről az anyanyelvén vagy az általa értett más nyelven. A  házirendet a tranzitzónában jól látható helyen – legalább öt nyelven, köztük angol és francia nyelven – ki kell függeszteni. 
    

A tranzitzónában egészségügyi szolgálat és – napi huszonnégy órában – szociális szolgálat működik, amely különös figyelmet fordít a különleges bánásmódot igénylők ellátására. A tranzitzónában elhelyezettek számára – az életkort és egészségi állapotot figyelembe véve – biztosítani kell a fekvőhelyet, az ágyfelszerelést és az ágyneműt, a tisztasági csomagot, a személyes holmik elhelyezésére zárható tárolót, a folyamatos melegvíz-szolgáltatást és a WC használatának lehetőségét, a tömegtájékoztatási és távközlési eszközökhöz való hozzáférést. 
    

Emellett biztosítani kell a rendelkezésre álló művelődési és sportolási lehetőségek igénybevételét, a szabadidő hasznos eltöltését lehetővé tevő programokban való részvételt, a vallásgyakorlásra alkalmas (ökumenikus) helyiséget, valamint a napi háromszori – 14 év alatti kiskorúak esetében napi ötszöri – étkezést. Várandós és kisgyermekes anyának, valamint 14 év alatti kiskorúnak naponta tejterméket és gyümölcsöt kell biztosítani.
    

A rendelet meghatározza a tranzitzónák házirendjét is. 
    

A rendelet a határőrizeti területen lefolytatott eljárás szigorításával kapcsolatos egyes törvények módosításáról szóló 2017. évi XX. törvénnyel egyidejűleg lép hatályba.