António Guterres volt portugál kormányfő és az ENSZ volt menekültügyi főbiztosa a legesélyesebb arra, hogy az ENSZ új főtitkára legyen.
Az ENSZ főtitkári posztjára pályázó tizenkét jelölt következő meghallgatása péntekre várható, de a világszervezet diplomatái köréből származó sajtóhírek szerint a legesélyesebb jelölt a portugál António Guterres.
Ami már bizonyosnak látszik: sem női, sem kelet-európai vezetője nem lesz az ENSZ-nek. Holott sokáig nagyon esélyesnek tartották a bolgár Irina Bokovát, az UNESCO jelenlegi igazgatónőjét, Miroslav Lajcák szlovák külügyminisztert és Danilo Turkot, Szlovénia volt államfőjét. A tizenkét jelölt között egyébként hat férfi és hat nő van.
A világszervezet történetében először fordul elő, hogy a főtitkári posztot nem színfalak mögötti alkuk következtében nyeri el egy politikus, hanem az állást meghirdették és nyílt pályázaton lehetett jelentkezni. Előzetes meghallgatások után döntöttek a tizenkét végleges jelölt személyéről, akik pár héttel ezelőtt az ENSZ-közgyűlés termében nyilvános meghallgatáson vázolták programjukat, majd Biztonsági Tanács tagjai titkos szavazáson értékelték őket. A második meghallgatás most pénteken lesz, s a Biztonsági Tanács (BT) tagjai ismét titkos szavazással döntenek. A tizenöt tagú BT minden egyes tagjának egy voksa van, s érdekesség, hogy a szavazócédula szövege nem “igen” és “nem”, hanem “bátorítom” és “nem bátorítom”.
Az első meghallgatások utáni voksoláson António Guterres 12 “bátorítom” szavazatot és három tartózkodó voksot kapott.
A végső döntéskor az ENSZ BT öt állandó tagjának – Egyesült Államok, Oroszország, Egyesült Királyság, Franciaország és Kína – vétójoga van.